A TES játékok fordításával töltött több mint 12 éves működésünk alatt először történt meg velünk, hogy "utolértük magunkat", és felvetődött a "hogyan tovább" kérdése. A csapat egy része szívesen belevágna a SureAI által készített Enderal honosításába, de szeretnénk előbb felmérni, lenne-e igény rá a magyar játékosok körében.

Az Enderal: The Shards Order nevű, SureAI csapat által hegesztett (tudjátok, ők csinálják a Skywindet is) mod készítéséről, híreiről és fejleményeiről eddig is (és ezután is) folyamatosan beszámoltunk a The Elder Scrolls HQ hasábjain. Most viszont arra szeretnénk kérni benneteket, tolmácsolva a MorroHun csapat kérését, hogy mondjátok el véleményeteket, jelezzetek vissza azzal kapcsolatban, hogy lenne e igény a mod magyar fordítására?

Azt tudni kell a modról, hogy készül eredetileg német nyelven fog megjelenni idén nyáron, miközben persze készül az angol nyelvű átirata is, de ez utóbbi csak később várható. Visszajelzéseiteket és válaszaitokat előre is köszönjük a MorroHun és a magyar The Elder Scrolls közösség nevében is!

Hogy teljesen képben legyetek az Enderal projektet illetően, olvassátok el a következő két ide vonatkozó cikket:

Készül az Enderal: The Shards Order

Enderal: The Shards Order

Illetve ajánljuk figyelmetekbe az alábbi, korábbi hírekben már linkelt videót is:

 

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.