Tegnap volt az ESO Live utolsó Tolvajok Céhével foglalkozó speciális adása, amelyben ezúttal a Tolvajok Céhével érkező skillek és képességek voltak terítéken. Összefoglalva a lényeget, a DLC új skill fája és passzív képességei összhangban lesznek a jelenlegi Legerdermain képességekkel, és a céljuk nem más, mint hogy a játékos Tamriel legjobb tolvajává válhassék általuk. A műsorban ezúttal is volt egy kérdezz-felelek rész, ahol ismét csak nagyon érdekes információk hangoztak el. Ebből a két szegmensből szemezgettük az izgalmasabb infókat. Összefoglaló a lapozás után.

Tolvajok Céhe DLC érdekességei

Ha elkapnak minket vagy lebukunk bűnözés közben, akkor több lehetőségünk lesz meglógni, mint jelenleg. Például menekülés közben megjelenik majd egy speciális ikon az iránytűn amely jelez egy, a közelünkben tartózkodó Tolvaj Céh NPC-t. Ha sikerül élve eljutni hozzá, akkor a kolléga segít elrejtőzni és így végre lerázhatjuk a városőröket, NPC-ket. Az ötlet maga a Mátrix filmből származik, amikor is Neo és társai telefonon kértek egy "kijáratot", miközben Smith ügynök és hasonlóan barátságos társai üldözték őket. Ezzel a lehetőséggel bátrabban próbálkozhatunk zsúfolt területeken is a lopással, betöréssel, illetve ha dugig a zsebünk mindenféle finom lopott szajréval, akkor nagyobb eséllyel jutunk vissza a tolvaj főhadiszállásra, mint korábban.

Apróság, de a városőrök is változnak majd a DLC-ben, kapnak személyiséget. Lesznek köztük részegesek, unottak, szabályokhoz ragaszkodók, stb., így az új személyiségüknek megfelelően fognak reagálni a tetteinkre, vagy a lefizetési próbálkozásainkra, amelyet 24 óránként egyszer megpróbálhatunk.

A Céh által adott napi feladatok között lesznek olyanok, amikor speciáls dolgokat kell ellopnunk, legyen szó akár piáról, akár ételről, akár fegyverről, stb. Ezek a tárgyak nem mindig random fognak előkerülni, lesz némi logika a dologban. Például, ha a feladatunk az, hogy lopjunk el 5 darab felmosórongyot, akkor azt valószínűleg a kocsmák környéki dobozokban, ládákban, takarító zsebében kell majd keresnünk, ahogy a fegyverek is inkább a kaszárnyákban vagy a kovácsműhelyek környékén, míg mondjuk a hétköznapi ruhák a házakban, vagy kocsmák felső szintjein lesznek fellelhetőek. Ahogy egy halászlé receptet is valószínűleg a kocsmák szakácsainak a zsebében kell majd keresnünk, illetve egy lantot is valószínűleg hamarabb szerzünk egy bárdtól, mint mondjuk egy zöldségestől a piacon, és így tovább. Nagyjából 300 tárgy szerepel a napi ellopandó eszközök/feladatok között.

A Tolvajok Céhétől kezdve megjelenik a világban egy rakás új tároló doboz, amelyeket nekünk kell feltörnünk és amelyekben nem csak az orgazdának eladható cuccokat találhatunk, hanem kb 30-as szinttől már lila szett darabokat is (páncélokat és fegyvereket). Ezeket érdemes minél hamarabb tisztára mosni, nehogy egy rosszul sikerül balhé után elvegyék az őrök, lévén ezek is lopott árunak minősülnek.

Lesznek nagyon értékes, majdhogynem Artifact jellegű tárgyak is a világban, amelyek nagyon ritkák és amelyeket ha sikerül ellopnunk, akkor azt nem eladni fogjuk az orgazdáknak, hanem a tolvaj bázison ki tudjuk őket állítani (polcokon, tárolókban, földön - melyiknek hol lesz a helye), hogy bármikor visszatérve oda láthassuk, milyen kiváló tolvajok is vagyunk. Ez a megoldás nagyjából a Skyrim Tolvajok Céhe és az Orsiniumi múzeumos feladat szerelemgyereke. Ez nem feladat/küldetés, ez csak érdekesség, aki nem szereti az ilyen gyűjtögetős munkákat, annak nem kell ezzel foglalkoznia, nem veszít vele semmi, nem szenved hátrányt miatta. Viszont aki az összes ereklyét vagy híresebb trófeát, tárgyat begyűjti, megkapja a "master thief" achievementet és vele az azonos nevű titulust.

Érdekesség, hogy az értékesebb, általunk ellopandó tárgyaikat néha elrejtik az NPC-k, így a megszokott ládák, szekrények, széfek mellett keresnünk kell rejtekhelyeket is, amelyeket első nekifutásra nem biztos, hogy észreveszünk. De ha alaposan szétnézünk egy-egy helyszínen, találhatunk egy "laza csempét", egy gyanús falvédőt, egy kissé szokatlan festményt, stb. amelyet mondjuk közelebbről megvizsgálva... tádám!

Az előbb felsorolt új ládák, rejtekhelyek, stb. egyelőre csak Abbah's Landing területén lesznek megtalálhatóak (amely csak a DLC tulajoknak lesz elérhető), de ha szükséges, akkor később majd ki lesz terjesztve egész Tamrielre.

Kérdezz-felek érdekességek:

  • Jó hír, hogy a Tolvajok Céhétől most már Cross faction csapatokkal, vagyis akár a másik frakcióba tartozó ismerősökkel, haverokkal is lehet majd Trialokat is takarítani, régieket és újakat egyaránt, még a Dragonstar Arénát is.
  • Volt már szó róla, hogy megjelenik a "Memento" menüpont a Collectibles ponton belül, ahova a trófeák kerülnek (publikus dungeonból, küldetésekből, stb helyekről szerzett érdekes, vicces, dolgok). Ha valaki ezeket törölte az elmúlt 2 évben, nem gond, a rendszer megnézi az egyes karaktereknél, hogy az teljesítette-e a küldetést/dungeont/stb. korábban és ha igen, akkor automatikus megkapja a gyűjteménybe az adott trófeát.
  • Elképzelhető, hogy a későbbiekben meg lehet venni az összes addig megjelent DLC-t kedvezőbb áron csomagban (bundle jelleggel).
  • Ha a DLC-vel érkező Heist feladatok (betöréses szóló “dungeonok”) népszerűek lesznek - PTS szerveren nagyon jó móka, az tény -, akkor elképzelhető, hogy érkeznek újabb és újabb helyszínek a feladatok közé.
  • Mivel Craglorn jelenleg eléggé halott (de a tartalom az minimum 2, de inkább 3 főre lett tervezve anno), ezért a fejlesztők szeretnék megváltoztatni majd a terület nehézségét olyanra, hogy szólózva is végig lehessen menni a tartalmon, lásd Orsinium.
  • Évek óta várunk rá, de most már szinte biztos, hogy érkezik a méregkészítés (Poison Making) a játékba, amely erősen kötődni fog az Alchemy skillekhez és képességekhez, és tippre a Sötét Testvériséggel fog debütálni nyár elején.

Röviden ennyi. A Tolvajok Céhe március 7-én érkezik (ezúttal egyszerre a NA és EU szerverekre), és nagyjából 2000 koronába fog kerülni.

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.