Hiánypótló cikk lesz ez, amivel már lassan 1 éve tartozom Nektek. Megpróbálom teljesen átfogni az egészet, a játékmechanikát is hozzácsapva, hogy a cikk végeztével, minden játékos tudja, mit miért kell, és hogyan érdemes játszani a karakterével, a karakteralkotástól a endgame buildekig, a skillek alkalmazásától a rotáig. Eddig csak elemeiben érintettük a témát, most egy átfogó egésszel fogtok gazdagodni.
Az egyik legnehezebb téma ez, mivel sok más mmo-val ellentétben az ESO mechanikája roppant összetett, szituációfüggő és játékos függő. Szerencsére, vagy nem, itt közel sem arról szól a történet, hogy van egy builded és vannak skillek, amiket 1-5-ig végignyomod, aztán lesz valami. Próbálok ennek ellenére egy alapot összerakni, a lehető legegyszerűbben, hogy mindenki megértse és ki tudja szűrni a számára érdekes információkat. Az összetettség miatt lesz olyan rész, ami ki fog maradni, főleg azért, mert nem kívánok 3 hetet a cikk megírására fordítani és az átlag olvasót, amúgy sem fogja érdekelni a legmélyebb játékmechanika. 
Szeretném itt felhívni a figyelmet arra, hogy a leírások ellenére, csak a küldetéseket tekintve, tulajdonképpen csak "funolva" is el lehet boldogulni, akármilyen karakterrel, akármilyen skillekkel, akármilyen játékos tudással. A játék erre is lehetőséget biztosít, ennek ellenére érdemes szerintem átolvasni azoknak is, akik ebben a formában boldogultak eddig, mivel talán később csapat igénylő tartalommal is találkoznak és ebben az esetben már "funolva" nem lesz egyszerű boldogulni. 
A cikk fejezetekre lesz bontva, hogy jobban átlássátok, mi érdekel titeket, valamint később az útmutatóban is megtalálható lesz. Akinek felkeltettem az érdeklődését, kattintson a Bővebben gombra. Jó olvasgatást Mindenkinek!

I. A kezdetek:

Minden mmo-ban a legnagyobb kérdések közé tartozik, hogy milyen karaktert indítsunk, mivel játszunk. A választás itt talán egy kicsit nehezebb, mivel eléggé össze lehet kuszálni a kasztokat, mivel minden kaszt tud minden típusú páncélt és fegyvert alkalmazni. Más kérdés, hogy az endgame tartalmaknál ezek a keveredések megfelelnek e, de egy biztos, a játék küldetései és a dungeon-ok teljesíthetőek. Az alábbi összeállítással talán egyszerűbb lesz dönteni, előtte pár fontosabb link:

  1. Útmutató a játékhoz kezdőknek
  2. Nem túl friss magyar skill leírások
  3. Elder Scrolls Online WIKI
  4. Tamriel Foundry fórum, kaszt buildek
  5. Az összegyűjtött buildekhez link
  6. Deltiások buildjei
  7. Sypher oldala
  8. Alcast csatornája
  • Milyen típusú játékos vagyok?

Tank, Healer, Support, DPS

  • Melyik kaszt áll hozzám a legközelebb?

Nehéz ügy erre választ adni, mivel az ESO-ban, a sok közös skill és a szabad fegyver- és páncélviselés miatt eléggé összemosódnak a határok. Ha mégis szeretnél valami támpontot, akkor azt itt megtalálod:

  • Dragonknight: Legjobb tank, kiváló dps
  • Templar: HEALER, kiváló dps és tank
  • Nightblade: Kiváló dps, és support karakter
  • Sorcerer: Kiváló dps

Megjegyzés: Minden kasztból lehet tankot faragni, de a DK a legjobb (neki van csak magához rántása), utána a Templar, a többi kaszt nem feltétlen erre van kitalálva. Top Healer a Templar, minden endgame szintű tartalomhoz Templar healer való. DPS karaktert minden kasztból ki lehet hozni, az, hogy éppen melyik a legjobb időszakosan változik.

  • Milyen fajt indítsak az elképzelésemhez?

Már tudod milyen típusú játékot játszanál, ehhez milyen kaszt illik a legjobban, most jön a kérdés, hogy milyen faj passzol hozzá a legjobban? Ha egyáltalán ez kérdés. Aki nem szeretné maxra kiélezni a karakterét, vagy konkrét elképzelése van, azoknak nem kötelező a legjobban illő faj kiválasztása. 10% hatékonyságba kerül ha staminás fajjal vagy magickás builden és fordítva!

Staminás jellegű buildek: Az egykezes kard+pajzs, dualwield, kétkezes fegyverek és íjjak tartoznak ide

Magickás alapú buildek: A healerek, valamint a varászlók és magickás jellegű képességek tartoznak ide (botok, resto és destro staff

Hybrid buildek: Alapvetően csak a tankoknál vannak vegyes buildek, mivel ők magicka és stamina alapú skilleket is alkalmaznak, alkalmazhatnak. A tankokon kívül is lehet vegyes buildeket is összerakni, pl egy kétkezes karddal és heal staffal rohangáló karaktert, de küldetéseken, a solo tartalmon kívül ezeket másra nem ajánljuk.

Ezekhez kapcsolódnak a kasztok speciális 3 skill ága. Mindhárom ágban az alap skillek magicka alapúak, de ettől nem kell megijedni, mert a IV. szint után a skillek elágaznak, amelyek között már a staminás verziók is megjelenhetnek.

Ha sikerült eldönteni staminás, vagy magickás buildet szeretnénk, akkor a lenti táblázatból ki is választható melyik faj illik hozzá a legjobban. A választható fajokat, szövetségbe sorolásukat és bónuszaikat itt találod >> Link

A buildekhez leginkább passzoló fajokat, a linkelt oldal végén a táblázatoknál megtalálod, mert ide már nem fér be >> Link

  • Sablon példák segítségnek?

> Egy lopakodó íjjász, tőrös karaktert szeretnék: Staminás Nightblade
> Egy lopakodó staffos, életerőelszívós, dot-olós karakter szeretnék: Magickás Nightblade
> Egy tankot szeretnék nehézpáncélban, vasakkal: Staminás Dragonknight, vagy Magickás Dragonknight
> Egy más játékokban is közismert varázslót szeretnék: Magickás Sorcerer
> Egy healer karaktert szeretnék: Magickás Templar
> Egy kardos varázslóról álmodozom, nehézpáncéllal: Staminás Sorcerer
> Egy kardos, íjjász, akármilyen Lovagot szeretnék: Staminás Templar
> Egy varázslatokkal felszerelt harcost szeretnék: Magickás Dragonknight
> Egy kardokkal, íjjal felszerelt harcost szeretnék: Staminás Dragonknight

  • Mi van akkor, ha a legjobb faj más szövetségben található?

Nem kell pánikba esni, a koronaboltból megvehető a szabad faj és szövetség választás, így pár euróért nem leszel a kiválasztott szövetség 3 fajára korlátozva. Ha erre nem áldozol pénzt, akkor a meghatározott szövetség lehetőségeiből kell kinézned a magicka, vagy stamina alapú fajt.

 

II. Karakterépítés:

Az előző fejezetben eljutottunk oda, hogy sikerült lekreálni a karaktered és ott állsz a játékban izgalommal teli, mi is vár rád. Határozottan állíthatom, hogy ez az érzés a 8. karakter felépítése után is megmarad. De lássuk, mi a teendő. Egyébként a játékban némi aranyért lehetőség van attribútum, skill pont és champion pontok resetelésére, így ezeket bárhogy osztjuk, tudjuk bármikor javítani.

  • Mire kell odafigyeljek?
  1. Attribútum pontokat megfelelően osztogasd el, melyeket szintlépéskor kapsz
  2. Szintlépéskor, főküldetésekért és skyshard gyűjtés esetén is kapsz skill pontokat, amelyekkel elsősorban a skillek, majd azok morphjai legyenek feloldva, később ráérnek az ágak passzív skilljei is
  3. Magickás buildek szedegessék fel a lorebook-okat, mert a Mages Guild ág maxosnak kell lennie az ultimate-hez, egyéb fontos skillekhez
  4. A staminásoknak majd a Fighters Guild ágra lesz szükségük, így nekik élőhalottakat érdemes nagyobb mennyiségben ölniük
  5. Mindkét fajtának szüksége lesz az Undaunted ág maximumára (10), ami a napi veterán és normál group dungeon küldetésekkel lehet növelni, valamint a group dungeon-ok küldetésének, achievemntjének teljesítésével

Attribútumok elosztása:
> Minden szintlépésnél kapni fogsz Attribútum pontot, amivel az Életenergiád, a Magickád, vagy a Staminád növelheted. Alapból a C betűvel nyitod meg a karakterlapodat.
> Fejlődés alatt célszerű fele-fele arányban pakolgatni a Health és Magickára, vagy Health és staminára, a build típusától függ. Hybrid elképzeléseknél Magicka és Stamina felváltva.
> Az életerőt nem kell magyarázni mire jó, stamina kell a futáshoz, guruláshoz, védekezéshez valamint minden skillhez, ami stamina alapú, így a stamina buildekhez. A magicka, a magicka alapú skillek alapja.
> Max szinten a tank kivételével mindenki úgy pontozzon, hogy max szinten V15-ös kajával jöjjön ki az Életerő 18.000-re. A pontokat nézve ez kb úgy fog kinézni, hogy 5-10 pont kivételével amelyet az életerő kell adni, a többi a magickán, vagy a staminán lesz. Azok, akiknek az Undaunted ág passzív skillje is megvan már, azoknak már nem nagyon lesz szükségük arra, hogy a Health-en is legyen pont. Tanknak is elég a 25.000 körüli életerő kajával, a többi stamina, illetve magicka között oszlik el.

Skillek fejlesztése:
> A kaszthoz tartozó 3 skill ágon kívül minden további skill ág minden kaszt számára elérhető, ez a szabadság teszi lehetővé, hogy a kasztokból készíthető dps, tank, healer, support, ugyanis a tankos, dps-es, heal, support skillek nagy része a szabad ágakon található.
> Fejlődés alatt célszerű úgy öltözködni, hogy a staminásokon 5 medium + 1 light + 1 heavy armor páncéldarab legyen, a magickásokon pedig 5 light +1 medium + 1 heavy armor, a tankos karaktereken 5 heavy + 1 medium + 1 light armor legyen. Ez azért jó, mert minden ruha ág fejlődik, nyilván az jobban, amiből a legtöbb van rajtunk. Endgame gear-ek is így épülnek fel, mivel a ruha passzív bónuszok 5 darabig érvényesülnek, és az Undaunted passzív skill +%hp,staminát és magickát is ad, ha különböző fajta páncélok vannak rajtunk.
> Fejlődés alatt a a fegyver bar-on érdemes úgy kialakítani a skillek elosztását, hogy a kaszt adta ágakból legyen kint 1-1 skill, hogy mindhárom fejlődjön. Illetve nyilván azokat a skilleket rakjuk még ki, amelyekre szükségünk lesz. Fontos megjegyezni, hogy mindig az aktív fegyver bar kapja Xp után a fejlődést, így érdemes időnként váltogatni, főleg ha küldetést adunk le, hogy a 2. is kapjon, ne csak a harcokból származó xp-ből fejlődjön.

Mundus Stone, Enchant és egyéb buffok:
> A területek elszórt Mundus Stone-ok közül érdemes a nekünk megfelelőt aktiválni, amely tulajdonképpen egy folyamatosan rajtunk lévő buffként szolgál addig, ameddig le nem cseréljük egy másikra. Érdemes egy max stamina, max magicka alapút, később crit növelő, tankoknak resistance növelő Mundusokban gondolkodni.
> Fejlődés alatt is érdemes a páncélokba és fegyverekbe glyph-eket rakni, amelyek extra értékeket adnak. A magicka buildesek Magickás köveket, a staminások staminás köveket raknak a ruhákba. Fejlődés alatt a fegyverekbe mindegy mi kerül, csak adjon extra sebzést.
> Szintezés alatt is megfontolandó a különböző stat növelő ételek fogyasztása. Erre is vonatkozik az, hogy a staminások általában HP+Stam, a Magickások HP+ Magicka kajákat fogyasztanak. Az endgame tartalomhoz is ezek valóak, és kötelezőek.
> Az italok hasonlóan a kajákhoz, legyen nálatok, Magicka és Stamina visszatöltő, illetve HP sem árt.

  • Hogyan fogjak hozzá a buildem felépítéséhez?

Ha nagyon célirányosan szeretnél fejlődni, akkor érdemes kinézni egy rendelkezésre álló buildet, majd a kasztodhoz tartozó skillekből 1-1-et kitenni a barra, valamint rögtön legyártani (mindenki tud gyártani lvl párig) a megfelelő fegyvert és vagy öltözetet, ha nincs meg. 15. szint után már két barral is tudsz operálni, csak figyelj oda, hogy mindig az aktív bar skilljei kapják az xp-t.

  • De milyen koncepció alapján alkalmazzam a leírt skilleket, hogyan jutok odáig?

Pár sablon példán keresztül bemutatom, hogyan lehet egyszerűen szintről szintre eljutni és milyen elképzelésekkel érdemes csatába indulni.

Alap képességek:

> Light és Heavy Attack (Nincs erőforrásigénye): A legfontosabb, hogy mindig rendelkezésre áll a light és heavy attack, az utóbbi ráadásul tölt staminát, vagy magickát is. Az egér bal gombját nyomkodod, akkor az light attack, ha nyomva tartod, akkor heavy attack lesz belőle, amely nagyobb sebzést, és visszatöltést eredményez.
> Védekezés (Staminát használ): Jobb egérgomb nyomva tartásával blockolhatod az ellenfél ütéseit, így kevesebb sebzést kapsz, az ellenfél heavy ütését mindenképp érdemes védeni, mivel ugyanúgy mint a tiéd nagy sebzést okoz és ki is üti a karaktered. A mob körül láthatod ilyen szikraszerűség jelzéssel, ha heavy attackra készül (kardos mobok)
> Megszakítás (Staminát használ): Folyamatos jobb egérgomb nyomása és egyszer a bal egérgomb. Az ESO-ban különösen fejlettek a mobok képességei, elugranak, kimozognak, skilleket használnak, gyógyítják magukat, stb. Ahogy téged, úgyan úgy a mobokat is bele lehet szakítani a skillezésbe, így pl egy healer mobot, ki tudud ütni a gyógyításból, vagy skilljének elnyomásában, ami nem árt, mert képesek visszatölteni magukat, vagy pl potion-t inni. Másik példa, hogy ha heavy attack-ra készülnek, akkor nem csak kiblokkolni tudod, hanem bele is szakítani, így nem üt ki, hanem ő kap egy zavarodottságot pár másodpercre, amit ki tudsz használni. 
> Gurulás (Staminát használ): Alapvető fontosságú képesség. Alap beállítás esetén kétszer megnyomod valamelyik irány gombot. Gurulással kikerülheted a feléd küldött single és aoe skilleket, sebződés nélkül.

Skillek tulajdonságai:

A skilljeidnek van néhány meghatározó tulajdonságai:

  1. Cast Time (kasztolás ideje): mennyi ideig tart eltolni a skillt
  2. Target (célpont): single, vagy aoe/ground (területi), stb..
  3. Range (maximális távolsága): hány méterre tudod eltolni, letenni a skillt
  4. Radius (ha területi, akkor mekkora sugarú kör): egyértelmű
  5. Duration (hatásának ideje): mennyi ideig van fent a célponton, vagy a földön
  6. Cost (mibe kerül és mennyibe): mibe kerül és mit használ a skill

Az alsó szektorban a skill leírása található, kiemelve már a morph verziónak az extrája.

 

Többet és mélyebben ezzel nem foglalkozunk, mivel még oldalakat lehetne erről írni.

A buildek skilljeinek megtanulása:

> Azok a játékosok, akik nem egy elképzelt build alapján szeretnének haladni, csak kipróbálni mindent, azoknak nem adnék tanácsot, maximum annyit, hogy olvassák el melyik skilljük mire való, aztán próbálgassák.

> Azok, akik valami cél, elképzelés felé haladnak, esetleg egy konkrét build irányában, azok a megfelelő fegyvert rakják a kezükbe, ha nincs meg, gyártsátok le, ahogyan a kezdő ruhát is. A kaszt 3 egyedi ágából tanuljátok meg a legelső skill-t és legyen kint a baron is. Ezáltal fejlődni fog az alkalmazott fegyver skill ága, valamint a 3 egyedi kaszt ágad.
Miközben felfedezed a világot és fejlődsz, kapod a skill pontokat, a megfelelő fák fejlődnek és a skillek is. Morpholni nem kell a 3 alap skill-t, csak arra kell, hogy fejlődjön a fa. Idővel megnyílik a többi skill is, amelyekre ki lehet cserélni a már szükségteleneket, majd ezeket a megfelelő morph-ra teszitek.
> Mindig figyelni kell, hogy a build skillje melyik ághoz tartozik és mikor válik alkalmazhatóvá, és abból legyen kint legalább egy haszontalan, vagy már hasznos skill, hogy az ág ne maradjon fejlődés nélkül. 15. szint környékétől már jobban meglendül a téma, mivel megnyílik a 2. fegyver lehetősége.
> Viszonylag hamar ki lehet sakkozni, a már kicsi szinten is alkalmazható, számodra fontos skilleket. Mellett tudsz pontokat adni, a páncéltípus passzív skilljeire, valamint a faji skilljeidre. Az első 30 szint kb ezen a vonalon halad.

Lássunk konkrét példát:

> Staminás Dragonknight Rapid Strike build

  1. Az attribútum pontjait adogatom a staminára, meg párat a healthy-re
  2. Két egykezes fegyvert beledobok a kezébe és legalább 5 medium armort próbálok ráaggatni
  3. Aktív bárra kiteszem: 1) Fiery Grip, 2) Spiked Armor, 3) Stonefist, 4) Dualwieldből a Twin Slash-t, ha megvan

Így indul a kezdés, aztán a staminás Dragonknight buildből már látom, hogy a Twin Slash-t Rendering Slash-re kell majd morpholnom, majd megtanulom a dualwield második Flurry skilljét, amelyből Rapid Strike-ot csinálok. 
A Fiery Grip (Ardent Flame ág) után megnyílik a lehetőség a Searing Strike megtanulására, ami nekem kell, így a Fiery Grip helyére már a Searing Strike-ot teszem, majd ha lehetőség adódik morpholom a Unstable Flame-re, mert az a staminás morph-ja.

LvL15-re tartalékolok pár skill pontot, hogy ha megnyílik a lehetőség a 2. fegyverre, akkor már be is dobok egyet és pár használat után máris megtanulom az első skilljét, ami a Poison Arrow. Ebből később Poison Injection-t faragok és megtanulom a Bow ág második skilljét, a Volley-t, amelyből lehet ezt is, azt is faragni. Ez az első területi skill az ágban, jee..

A dual wield ágam közben nő, a Rapid Strike skill miatt és izgalommal vegyes félelemmel várom a Whirlwind skill-t, amely ismét egy területi skill, csak a dual ágon. Gyorsan meg is tanulom, majd morpholom Steel Tornado-ra, mert azt szeretem.

Ha érzek szabad skill pontot, már megtanultam egy ultimate-et, meg pár faji skill-t, esetleg a medium armoromból is pár passzívot.

Körülbelül így néz ki a szituáció. Másik ablakban folyamatosan nyitva van az adott build, amit követni szeretnék, így látom, mit mire érdemes. Egyszerű, mint az egyszer egy.

III. Játékmechanika:

Az előző fejezetek arról szóltak, hogy kitaláltuk mit szeretnénk megvalósítani, majd lekreáltuk a karaktert, amivel megkezdtük a szintezést, fejlődést és szépen haladtunk arra, amerre a build javasolta.

  • Mit tegyek még szintezés közben?
  1. Ha magad szeretnéd elkészíteni a gyárható páncélokat, akkor a wood, blacksmith és clothing szakmákat kezd el hamar és a research folyamatosan pörögjön, ha nem szeretnéd, zónán esetleg meg lehet kérni valaki, vagy guildtársat aki megcsinálja neked
  2. Vegyél minél előbb lovat, hogy az istállónál az npc-nél tudjad fejleszteni a karaktered Riding Skill-jét
  • Honnan tudom milyen sorrendben kell a skilleket nyomni?

A külföldi fórumokon a buildek-nél le szokták írni a rotát, de most ezzel nem foglalkozunk, a lényeg, hogy értsétek a lényeget. A lényeg pedig ott kezdődik, hogy nem csak használod, de tudod, melyik skilled mire jó, mit csinál. Ez alapvető. Ha ez megvan akkor a következő módon megy a történet:

  1. DPS-elés esetén, a buffokat adó skilleket teszed fel magadra, majd távolról rálövöd, alálövöd azokat a skilleket, amelyek dot-olják a mobot, boss-t, végezetül általában egy skill-el ütöd vágod, varázsolod. Ha lejártak a dotok, buffok, kezded elölről a folyamatot, vagyis buff>dot>dps skill és újra.
  2. Heal-elés esetén, hasonló a művelet. Felteszed a buffot, eltolod a dot-os healeket, majd az alapvető heal skillekkel rásegítesz.
  3. Tankolásnál, elsősorban buffokat felteszed, tauntolod a szükséges mobokat, bossokat és folyamatosan blockolsz. Ha lejártak a buffok, pajzsok, akármi, repeat.

Később példákon keresztül részletezem, addig is pár játékmechanikai tudnivaló következik.

  • Mitől leszek nagy és erős DPS?

Nem fogom kikeresni, mi minek a szorzatából, meg akármijéből következik, a lényeg a következő:

  1. Stamina build: Minél magasabb a staminád, valamint a weapon power értéked, annál nagyobbat fogsz ütni
  2. Magicka build: Minél magasabb a magickád, valamint a spell power értéked, annál erősebbek lesznek a varázslataid
  3. Spell és Weapon Critical: Minél nagyobb a kritikus találati esélyed, annál jobb, mivel extra sebzés-t és heal-t jelent

Látjátok, nem is bonyolult, legyen minél több az erőforrásod, a spell, vagy weapon power-ed, és a kritikus találati esélyed.

  • Mitől leszek nagy és erős HEALER?
  1. Magicka build: Minél magasabb a magickád, valamint a spell power értéked, annál erősebbek lesznek a heal képességeid
  2. Spell Critical: Minél magasabb az érték, annál több heal-t osztasz ki
  3. Mana Regeneration: Nem árt, ha legalább 1200 körül, vagy felette van a mana visszatöltődésed
  4. TEMPLAR legyél

A healer kb ugyanaz, mint a dps, csak kicsivel többet kell áldozni a mana regenre.

  • Mitől leszek nagy és erős TANK?
  1. Spell Resistance: Minél több varázslat elleni védelem
  2. Armor: Minél több armor legyen
  3. Block: Minél tovább tudj blokkolni

Mivel most már mindenki tudja, miért állítják úgy össze a dps, tank, heal set-eket ahogy, ideje átevezni a másik fontos témára, a skillek szakítására.

  • Mi az a skill szakítás?

Az ESO-ban néhány skill animációját lehet szakítani, amely azt eredményezi, hogy egy 2-3 mp-es skill-t 0.5-1 mp alatt is el lehet tolni, ugyanis a hatása érvényesül szakítva, vagy anélkül. Felmerülhet a kérdés, hogy ez nem minősül e csalásnak. A rövid válasz: nem. A fejlesztők tudnak róla, engedélyezik, nem fogják javítani, sőt azt mondják, ez a lehetőség új szintre emeli a játékosok egyéni ügyességét. Két lehetőség van a skillek szakítására:

  1. Light Attack szakítás: A dps kasztoknak van egy alap sebző skillje, ezzel szakítjuk a light attack animációját. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy nyomsz egy sima bal egérgombot, majd rögtön rányomod a sebző skilledet. Így elmegy egy light attack szakított animációval és a sebző skilled. Magickás DragonKnight a Molten Whip-el, a Magickás Sorcerer a Force Pulse-al, a Staminás Nightblade a Suprise Attack-al, a Staminás kétkezes buildek a Wrecking Blow-val, a Magickás Nightblade-ek a Funnel Health-el szakítják a light attackot. Érdemes egy Recount addon-t feltenni, mert látjátok, hogy ténylegesen elment e a light attack. Pár nap gyakorlással simán megtanulható és erős dps növekedést eredményez.
  2. Skill szakítás blokkal: Itt tulajdonképpen a skill animációját nem várod végig, hanem rányomsz közben egy blokkot. A skill animációja lemarad, de a hatást elérted. Nem minden skill szakítható, de pl a healer-ek Breath of Life skillje igen, illetve a Dual Wield ág aoe Whirlwind (Steel Tornado) skillje igen. Szintén gyakorlás kérdése, de ha elcsípitek a ritmust, akkor egy új szintre léptetitek magatokat.
  3. Egyéb lehetőségek: Vannak még finomságok. Pl íjjal eltolod a Poison Arrow (Venom arrow) skill-t, de rögrönt rányomod a területi Volley (Scorched Earth) skill-t, nem várod meg az animációt, hanem rögtön bar-t váltasz, akkor másodperceket spóroltál, így 1000+ dps-ekkel gazdagodsz.

További bővebb információt a témáról itt találtok:

Advanced ESO Animation Cancelling Guide - Pro Tips & How to Optimize Your DPS!

ESO - Animation Cancel Guide by Alcast

  • Mire elég a dps-em PVE tartalomnál?
  1. Maxos buildekkel egy átlag játékos 14-16 ezer dps-t képes elérni, ha a skilljeiről van valami fogalma
  2. Kevesebb idővel rendelkező játékos, gyártott V16-os lila enchanttal és ruhával, 11-14 ezer dps-re képes, ha a skilljeiről van valami fogalma
  3. Ezekből az értékekből, akár 1000-2000 dps is lejön, ha valaki a megadott skilleket lehagyja, vagy a dotokat nem teszi
  4. Ezek az értékek +2000 dps-el nőhetnek, ha valaki a skill rotát tudja, vagyis a dotokat megfelelő időben teszi és a skillek sorrendjét jól alkalmazza
  5. Ezek az értékek újabb +2000-8000 dps-el növelhetőek, akik a pontos rotán kívül még a skillek szakítását is alkalmazzák, az értékben ezért ekkora a differencia, mert ez már egyéni skill kérdése, ki milyen ügyes, gyors, tapasztalt stb...

Látható, hogy kimaxolt builddel 26.000 körüli dps érhető el átlagban V15-ös kajával, Spell Poweres, Weapon Poweres potion-nal, ultival, de egyéb helyekről nem érkező buffokkal. Agressive Warhorne és Spell Power Cure set bónuszaival ez az érték még 2000-3000 dps-el emelkedhet. Némelyik, kevésbé nyugtalan boss-nál, Maelstrom fegyverekkel, maxos builddel 35+ single target dps is elérhető buffokkal.

Ennél pontosabb értékekkel nem szolgálhatok, mivel elég sok összetevő határozza meg az aktuális dps-t, de ezek tekinthetőek a nyugodt, normális állapotnak, vagyis ha a csapat többi tagja teszi a dolgát. Nyilván szar, fogalmatlan csapatban ezek az értékek borulhatnak.

Példák, amennyi a tartalomhoz szükséges:

  1. Küldetések:  1000-8000 dps
  2. Normál dungeon: 8000-10.000 dps
  3. Veterán dungeon taktikázva: 10.000-12.000 dps
  4. Veterán dungeon burst: 16.000+
  5. AA, HelRa trial: 14.000+, 17.000+ hard mode és kényelmesen
  6. Sanctum trial: 16.000+, 20.000+ hard mode és kényelmesen
  7. DSA: 16.000+, 18.000+ burst és kényelmesen
  8. Maelstrom aréna: 14.000+ normál, 18.000+ veterán
  9. Thieves Guild trial: 16.000+ normál, 21.000+ veterán

 

IV. Roták:

Az előző fejezetekben már eljutottunk oda, hogy megvan a karakteretek, megvan a build-etek, össze van rakva, ismeritek a szakításokat. Említettük már, hogy a sablon a következő módon néz ki: buff>dot>skill
Rövidítések: Light Attack (LA), Heavy Attack (HA)
A buildeken keresztül bemutatom, milyen sorrendben kéne a skilleket eltolni:

Ha sima single target boss-ról beszélünk, akkor a következőképpen alakul a sorrend:

> Flames of Oblivion-t, Proximity Detonation-t elcastolod, majd megiszod a Spell power-es potion-t (ezek a buffjaid)
> Elindulsz a boss felé, közben elnyomva rá egy HA-t
> A 2.es baron a boss alá teszed az Erruption-t, valamint az Elemental Blockade-et (dot-ok), Ulti ha van
> Most értél a boss közelébe, rádurran a Proxi, így az 1-es baron rátolod a bossra LA>Engulfing Flames, majd LA>Burning Embers (dot-ok)
> A buffjaid még fent vannak és pörögnek a dot-ok a boss-on. Jön a fő dps skilled a LA szakításával, vagyis LA>Molten Whip, LA>Molten Whip, LA>Molten Whip, ha lepörögtek a dotok, akkor...
> 2. bar> Proxi, Elemental Blockade, átváltás 1.bar> LA>Engulfing Flames, majd LA>Burning Embers (dot-ok), utána megint LA>Molten Whip, LA>Molten Whip, LA>Molten Whip, ameddig a dotok le nem pörögnek
> A boss haláláig ez a rota, ha lejárt a potid megiszod, ha visszatöltődik az ulti rátolod azt is

> Ha csak távolról lehet a boss-t dps-elni, akkor LA>Force Pulse az LA>Molten Whip helyett, de a távolról rárakható dotokat alá lehet tenni, ezt érezni kell, mikor mit lehet.

> Több mob esetén a rota: Proxi-t feltolod mobok alá Elemental Blockade, és Elemental Ring spam, ha a proxi eldurran, frissíted alattuk a Blockade-t is. Elemental Ring helyett alkalmazható a Burning Talon spam is, mivel most nagyobbat sebez.

 

Ha sima single target boss-ról beszélünk, akkor a következőképpen alakul a sorrend:

> Bound Aegis-t bekapcsolod, Boundless Storm skilledet elnyomod, Potit megiszod (buffok)
> A boss-tól 6-8 méterre állsz meg, ha van rá mód, és aláteszed a Liquid Lightning területi skilled (dot)
> 1.baron> LA>Force Pulse, LA>Force Pulse, LA>Force Pulse, ha proccol, akkor Crystal Fragment-et rátolod
> Ha lejárt a Boundless Strom, és a Liquid, akkor frissíted és folytatod LA>Force Pulse, LA>Force Pulse
> Ha jó kövérre feltöltődött az Overload ulti, akkor eltolod és csak ennyit nyomsz: LA>LA>LA>LA>LA, ameddig le nem jár
> Kivégzésnél ha nincs ulti, akkor Mage's Wrath-ot tolod rá, haláláig

> Több mob esetén a rota: Liquid, Elemental Blockade, ha bent van, aztán Elemental Ring spam, ha lejártak a dot-os területik, akkor frissíted.


> Ha van rá mód, hogy egy helyben meg tudsz állni, akkor eltolod a Channeled Focust, ha nem akkor kezded a Heal staff Rapid Regeneration skilljével, amit group dungeon esetén rögtön KÉTSZER elnyomod, hogy minden tagon tikkeljen a heal 
> Extended Ritual skill-t elnyomod, ez egy újabb tikkelős heal a csapatnak 12 méteres körben
> Ha van magickás a csapatban, akkor a bossra felteszed az Elemental Drain-t, és ha lepörgött pótolod
> A tanknak, lehet dobálni a Blazing Spear-t, amely synergy-vel staminát tölt vissza, valamint ha van elhullott mob, akkor Repetance skill-el, staminát töltesz vissza, minden csapattagnak, ezek alap dolgok
> Siphon Spirit-et teszel Elemental Drain helyett, ha Magickás Nightblade van a csapatban, mert a Drain nem jó az NB-nek, ha jó a buildje a játékosnak
> A heal dot-okat mindig frissíted, akinek nagyon leugrik az élete eltolsz egy Breath of Life-ot, ha egy kupacben kell állni, akkor Healing Springs-el lehet healelni
> Ultimate-nek lehet Agressive Warhorn-al segíteni a csapat dps-ét, ha nincs, akkor a Solar Prisont alkalmazod
> Ha boss kivégzésnél nem kell healelni, akkor eltolod a Templar Purifying Light, vagy Power of The Light kivégzőjét, kb 30% alatt legyen a boss

> Több mob esetén a rota: Ha nem kell healelni, akkor spammeled a Blazing Speart a mobokra és Repetance-val szívod a hullákból a staminát.

> 2.bar> Weapon Power poti, Evil Hunter, majd Poison Injektion, és Arrow Barrage, vagy a másik morph területit rányomod a boss-ra, ha van Caltrops rádobod
> 1.bar> A boss felé érve, már elnyomod a Relentless Focust és ha van a boss alá teszed a Rearming Trap-et
> 1.bar> A boss mellett állva: LA>Rendering Slash, LA>Suprise Attack, LA>Suprise Attack, LA>Suprise Attack, ha beproccol a Relentless eltolod, majd frissíted a 2.es baron lévő íjj dotjait, majd újra LA>Rendering Slash, LA>Suprise Attack, ....
> Ha a boss 25% alá kerül, akkor már LA> Killers Blade, LA> Killers Blade, LA> Killers Blade a boss haláláig
> Az ultit természetesen rakod ha feltöltődött, és a potit is iszod, ha lehet

> Több mob esetén a rota: Steel Tornado>Blokk, Steel Tornado>Blokk, Steel Tornado>Blokk, vagyis szakítod, ha nagyon fogy a stamina, akkor nem szakítod.


> Defensive Stance, Ignious Shield-et eltolod (buff)
> A közeli mobokat a Pierce Armor skillel tauntolod, a távoliakat Inner Rage, vagy Inner beast skillek, attól függ magickás, vagy staminás tank vagy, ha hybrid, akkor inkább staminás-t használd
> Folyamatosan blokkolva állsz és elfordítod a többiektől a boss-t
> A tauntokat frissíted mindig, pajzsokat is ha kell, ha be kell húzni mobot, akkor behúzod az Unreleting Grip segítségével
> Ha gáz van ultizz> Magma Shell, vagy Warhore-nal segíted a csapatod dps-ét, ha minden ok
> Vészmegoldásként, kint lehet egy Green Dragon Blood, vagy Vigor, ha megvan
> Ha fogyóban van a stamina, Ignious Shield-et spammeled, inkább magickából fogyj ki, mint staminából, ugyanis az tölt vissza valamennyi staminát
> Ha jó a csapat, a Templar-tól követeld a Repetance-t és a Blazing Spear-t, amely synergy-je staminát tölt vissza

> Több mob esetén a rota: Caltrops-al magadra húzod őket, ha nincs akkor szurkálod mind, pajzsokat feltolod előtte, a távoliakat behúzod magadhoz, ha szükséges.


Ebből lehet Sorci, Dragonknight, Nightblade, Templar, a pár speciális skill-jükön kívül a történet ugyanaz. A buffokat magadra teszed, az íjjal dotolod, majd a kétkezes fegyverrel ütöd. Nem részletezem külön.

> 2.bar> Weapon Power poti, Evil Hunter, majd Poison Injektion, és Arrow Barrage, vagy a másik morph területit rányomod a boss-ra, ha van Caltrops rádobod
> 1.bar> Rally, majd LA>Wrecking Blow, LA>Wrecking Blow, LA>Wrecking Blow, ha lejártak a dotok, buffok frissíted őket, majd újra LA>Wrecking Blow, LA>Wrecking Blow, LA>Wrecking Blow
> Ha a boss 25% alatt van, akkor kivégzés: LA>Executioner, LA>Executioner, LA>Executioner, ...
> Ultikat amint lehet nyomjátok

> Több mob esetén a rota: Sok mob esetén Kétkezes kard és dual wield felállással érdemes menni, mert a dual wield Steel Tornado-val lehet értelmesen területi dps-t tolni, az íjjnak csak dot-ja van. Érdemes kihúzni a dualwieldet, az íjjat és a kétkezes kardot is és Dressing Room addon-nal szituációnak megfelelően cserélgetni a skill sort, fegyvert. 1 kattintás, ha beállítottad. Vagyis: Boss: Kétkezes kard és Íjj, Sok mob: Kétkezes kard és dualwield


> Siphoning Attack és Proxi fel, potit megiszod, (buff)
> Elemental blockade a boss alá, Cripling Grasp-ot ráteszed, Merciless Resolve bekapcsolod (dot)
> Majd LA>Funnel Health, LA>Funnel Health, LA>Funnel Health, ha porccol a Merciless elolod, valamint frissíted a dot-okat
> Ultimatet dobob ha feltöltődik
> 25% alatt kivégzés: LA>Impale, LA>Impale, LA>Impale

> Több mob esetén a rota: Proxi fel, Elemental Blockade a mobok aká és Sap Essence, Sap, Sap, Blockade és Proxi fel ha még élnek.

  • Mennyire lehet eltérni ezektől?

Természetesen el lehet térni, de az átlag sablon roták így néznek ki. Van olyan, amikor egy-két skill még nincs meg, mert pl PvP-zni kell érte (Vigor, Proxi, Warhorn), ilyenkor pótolod őket más skillel, amire szükség lehet. Illetve vannak szituáció függő helyzetek, ahol pl nem kell annyi dot, vagy buff. Ezt mindenkinek magának kell érezni, hogy mi az a pár skill ami variálható.

Ha lassú nagyon a harc, sok erőforrás kell, akkor pl ki lehet hagyni pár dot-ot, buffot a harcból, helyette, HA>alap sebzős skilled, így marad dps-ed, és még töltődik is valamennyire az erőforrásod.

Healerként is érdemes HA-val tölteni a magickáját, ha van szabad pillanata és kevés a mana.

Rengeteg összetevője van egy harcnak, a sablonokat, az átlag szituációkhoz megkaptátok a leírást, a mélyebb vonal felfedezése már rátok vár.

Példák:

  1. Dualwield + Íjjászoknál: ha kell egy távoli skill, akkor a Rearming Trap, vagy Caltrops helyére mehet a Lethal Arrow, vagy Vigor, ha kell valami extra heal
  2. Magickásoknál: Light Armor Aktív skilljét, a Harness Magickát pl remekül lehet pajzsként alkalmazni, ha olyan helyre tévedsz, ahol rengeteg magickás támadás ér
  3. Healerek: A group dungeonoknál nem árt tudni, a társak magickásak, vagy staminásak, mert ha pl nincs magickás, akkor az Elemental Drain, vagy a Siphon nem is kell, helyette pl be lehet tenni egy kivégzőt

 

V. Buildek Felépítése:

Többször találkoztatok már buildekkel, tele vannak a fórumok mindenféle leírással, amelyek nagy része csak arra jó, hogy összezavarják az embert. Más mmo-kban sokkal korlátozottabbak a lehetőségek, így a közzétett buildekben sem voltak eltérések. Minden féle kasztnak megvolt az ultra kiépítése, aztán már csak el kellett jutni a célig. Az ESO-ban nem ilyen egyszerű a szituáció, mivel rengeteg lehetőséget kínál és kíván a játék az adott helyzethez. A legprofibb játékosok is több set-et, skill beállítást tárolnak, tartanak maguknál és az aktuális célhoz finomhangolják magukat. Ebben a játékban nincs olyan, hogy a buildet felépítem és ennyi, játszom. Ráadásul a játékstílus is módosíthat sok beállításon. Emiatt van az, hogy a setekről is írok pár fontos tudnivalót.

  • Érdemes seteket kis szinten is alkalmazni?

Természetesen, főleg ha le is tudod gyártani őket, vagy meg tudsz kérni valakit. 3-5. trait-es setek viszonylag hamar gyárthatóak, kék színig simán fel lehet húzni őket, mert nincs ára a festéknek még ezen a szinten. Mi úgy szoktuk, hogy lvl10 és lvl20-on training, exploration-ös trait-el rendelkező seteket gyártunk, hogy gyorsabban fejlődjenek a skillek, a felfedezésekért több xp járjon. lvl40-en már minden ruha divine, majd v1,v5,v10 és v16-on már a végső ruhát gyártjuk.

  • Miért az armoros divines és a fegyver precise a legjobb trait dps-eknek?

Az armoros divines a felvett mundus stone erejét növeli, így dps-eknél a Thief mundus esetén 10%+ extra kritikus találati esély is elérhető, ami nagyon fontos egy dps-nél, sőt healernél is. Nem véletlen, hogy max szinten már 70% körül jár a kritikus találat esélye. Healernél, ha Thief mundus helyett, mana regenes mundus-ra cserél, akkor szintén extra mana regennel gazdagodik. Tank esetében is nagyon jól jön az extra armor, spell resistance. Összefoglalva, jelenleg a játékban a mundus tulajdonságának megnöveléséből lehet a legtöbbet kihozni, amely a Divines trait tulajdonsága.
Kivéve a tankoknál, ott minden a védelemről szól. Reinforced, vagy infused-es traitek adják a védelmet, extra erőforrást.

A precise tulajdonképpen extra kritikus találati esélyt ad, amely szintén jelenleg a legfontosabb. Néhány esetben a Nirn trait-es fegyverek is előfordulnak, de gyakorlatilag az esetek 90%-ban a precise traitet alkalmaznak, kivéve a tankok, ott minden a védelemről szól. lásd defending-es fegyverek.

Divines

Sapphire.pngSapphire

3.5%
4.5%
5.5%
6.5%
7.5%

Precise

Ruby.pngRuby

1.5% 1H
3% 2H
2% 1H
4% 1H
2.5% 1H
5% 2H
3% 1H
6% 2H
3.5% 1H
7% 2H
  • Mit kell a fejlődés során tennem, hogy 100% -os legyek?
  1. FAJ: A fajod stimmel a buildhez, ha nem, rögtön 10% teljesítmény bukta, ha szerencséd van hamarosan fajt is lehet váltani
  2. SKILL: A skilljeid és a szükséges passzívok maxosak, a magickások fejlődés során a lorebook-okat gyűjtik az Mages Guild ághoz, a staminások élőhalottakat farmolnak a Fighters Guild ághoz
  3. Undaunted skillfa: Az ágad 9-es és az utolsó passzívod ki van rá téve (e miatt épülnek fel a buildek 5+1+1-es páncéltípus szerint), mindenki csinálja a normal és veterán napi group dungeon-öket, és gyűjti a group dungeon achievementeket, mivel ezek fejlesztik az Undaunted ágat.
  4. ATTRIBÚTUM: Az attribútum pontjaid jól vannak elosztva
  5. Champion Pont: Szerencsére elég jól jön a pont, így aktív játékkal nem annyira nehéz elérni a legalább 300+ champion pontot, az ideális nyilván mindig az aktuális plafon
  6. KAJA BUFF: A healthy+magicka, vagy healthy+stamina v15-ös kék kaja beleszámít az értékekbe és mindig rajtad van
  7. POTION: Iszod harc közben a 3 statos Spell Power, Weapon Power-es potion-t
  • Milyen koncepció alapján építik fel a buildeket?
  1. DPS-eknek a max erőforrás, crit, damage és recovery, valamint 5-ös bónusznál lehetőleg valami extra damage
  2. HEALER-nél kb hasonló, illetve extra recovery, és 5-ös bónusznak valami csapatra ható buff
  3. TANK-nál a védelmek számítanak, max erőforrás, recovery, fizikai és mágikus védelem, 5-ös búnusznak extra védelem, erőforrástöltés stb

2 részes Undaunted set: A felépítések fontos része, hogy a fejes és vállas sok esetben egy dungeon főbossokból (fejes), valamint a napi group dungeon küldetés leadásából származó undaunted láda nyitásból eső set (vállas). Ezek a set-ek 1, illetve 2 darab után is adnak már bónuszokat. 
DPS-eknél a Crypt of Heart-os fejes és vállas (Nerienth), Imperial White-Gold Tower (Molag Kena) set, City of Ash (Valkyn Skoria) set a leggyakoribb. Tankoknál a Darkshade Cavern dungeon (Engine Guardian) set, Healer-nél általában csak egy Kena vállas van.

Molag Kena

molag_kenas_mask.pngmolag_kenas_epaulets.png
VR1-16
  • (1 items) Adds 129 Weapon and Spell Damage
  • (2 items) Causing damage with 2 consecutive light attacks triggers Overkill,
    which increases the cost of all abilities by 33% and increases your
    Spell Damage and Weapon Damage by 516 for 6 seconds.

Nerien'eth

Nerien'eth Helm.pngNerien'eth Shoulders.png
VR1-16
  • (1 items) Adds 1064 Max Health
  • (2 items) 10% chance when causing damage to create a Lich crystal
    that explodes after 3 seconds, dealing 7408 Magic Damage.

 

Ékszerek: Szintén vannak olyan ékszer settek, amelyek nagyon jó értékkel rendelkeznek, mivel a 3-as bónusz már extra sebzést, védelmet ad. Lásd Willpower, Agility, Endurance ékszerek.

Agility

xivkyn-1h-axe.pngFocus.pngRing.png
10-VR16
  • (2 items) Adds 1451 Max Stamina
  • (3 items) Adds 193 Weapon Damage

Endurance

xivkyn-1h-hammer.pngxivkyn-shield.pngFocus.pngRing.png
10-VR16
  • (2 items) Adds 1596 Max Health
  • (3 items) Adds 193 Stamina Recovery

Willpower

xivkyn-staff.pngFocus.pngRing.png
10-VR16
  • (2 items) Adds 1451 Max Magicka
  • (3 items) Adds 193 Spell Damage

 

Loot-os 5 darabos setek: Mindig van olyan set, amely valamelyik group dungeonből megszerezhető és 5 darabot kell kiszedni. A legjobbak általában erős farmot igényelnek, mivel ha esik, nem árt, ha divines-ba esik. (Scathing Mage, Spell Power Cure, Imperium)

Spell Power Cure

xivkyn-light-chest-robe.pngxivkyn-light-chest-shirt.pngxivkyn-light-head.pngxivkyn-light-shoulders.pngxivkyn-light-legs.pngxivkyn-light-feet.pngxivkyn-light-hands.pngxivkyn-light-waist.png
VR15-16
  • (2 items) Adds 967 Max Magicka
  • (3 items) Adds 967 Max Magicka
  • (4 items) Adds 129 Spell Damage
  • (5 items) Healing an ally at 100% Health has a 50% chance of granting them 258 increased Weapon and Spell Damage for 10 seconds.

 

Gyártható setek: A gyártható setek sokszor kiegészítésként szolgálnak a loot-os setek mellé, illetve a loot-os set pótlására, ha az nincs meg. Sok esetben érdemesebb legyártatni, mint a loot-os setért ácsingózni, mivel pár százalékkal rosszabbak csak.

Twice-Born Star

(9 traits)
  • (2 items) Adds 1064 Max Health
  • (3 items) Adds 967 Max Stamina
  • (4 items) Adds 967 Max Magicka
  • (5 items) Allows you to have two Mundus Stone Boons at the same time.

Armor Master

(9 Traits)
  • (2 items) Adds 1064 Max Health
  • (3 items) Adds 1935 Physical Resistance
  • (4 items) Adds 1935 Spell Resistance
  • (5 items) While you have an Armor Ability slotted, increase your Max Health by 5%. When you activate an Armor Ability you gain 5332 Physical and Spell Resistance for 10 seconds.

 

  • Milyen gyártható set-eket tudok készíteni magamnak, akár kisebb szinten is?

Magickások:

  1. Kezdő DPS: Fejes-vállas-fegyverek Torug Set, maradék ruha seducer, magnus, Arcane trait-es akármi ékszer, nem set-es is jó, spell dmg-re cserélt enchanttal
  2. Magasabb szinten DPS: Fejes-vállas-fegyverek Torug Set, maradék ruha Twice-Born, Julianus, Arcane trait-es akármi ékszer, nem set-es is jó, spell dmg-re cserélt enchanttal
  3. Healer: Fejes-vállas-fegyverek Torug Set, maradék ruha seducer, Arcane trait-es akármi ékszer, nem set-es is jó, spell dmg-re cserélt enchanttal
  4. Magasabb szinten Healer: Fejes-vállas-fegyverek Torug Set, maradék ruha Kagrenac's Hope, Arcane trait-es akármi ékszer, nem set-es is jó, spell dmg-re cserélt enchanttal, vagy reduce cost-os

Staminások:

  1. Kezdő DPS: Fejes-vállas-fegyverek Night Silence, Ashen ruhák, Robust trait-es akármi ékszer, nem set-es is jó, Weapon dmg-re cserélt enchanttal
  2. Magasabb szinten DPS: Fejes-vállas-fegyverek Night Mother, Hundings Rage ruhák, Robust trait-es akármi ékszer, nem set-es is jó, Weapon dmg-re cserélt enchanttal
  3. Tank: Fejes-vállas-fegyverek Trial by Fire set, ruhák Hist Bark, Robust trait-es akármi ékszer, nem set-es is jó, blokk reduce cost enchanttal
  4. Magasabb szinten Tank: Fejes-vállas-fegyverek Hist Bark, maradék ruha Armor Master, Endurance ékszerek, blokk reduce cost enchanttal

Ezekkel a gyártható set-ekkel szépen lehet lépkedni a szinteken, közben jön a pénz, az undaunted kulcsok is gyűlnek és max szinten szinten lehet az undaunted ládákat nyitogatni. Közben talán a dungeonokból kiesik egy-egy fejes is.

 

  • Biztos, hogy jók ezek a buildek? Még az lenne a kérdésem, hogy...?
  1. A buildek nagy része hasonlatos és megtalálható a tamrielfoundry fórumán
  2. A buildek atombiztosan működnek és a jelenlegi legjobbak, mivel a legkockább, legjobb csapatokkal is játszanak közülünk páran és csurog onnan az információ, mit hogyan, miként, és miért ez
  3. Ezek a buildek a következő DLC-ig, a Dark Brotherhood kiegészítőig érvényben lesznek, valószínűleg csak apróbb változások várhatóak, vagy nem
  4. A kevesebb idővel, kitartással és lehetőséggel bíró játékosok számára is van opció, hogy egy egész szép eredményt produkáljanak
  5. Nem, nincs jelenleg PVE terén túl nagy eltérés a kasztok között, függetlenül attól, hogy magickás, vagy staminás az illető, egész szépen van balanszolva a játék ilyen téren
  6. Healernél és DPS-nél is számít a faj, vagyis a staminás fajokhoz staminás build kell, a magickás-hoz, magickás, lehet keresztbe, de gyengébb lesz a karakter, ezt vállalni kell
  7. Az értékek single target dps-re vonatkoznak
  8. PVE buildekről van szó, a PVP buildek-ről nem írok, mivel az egy teljesen más fejezet
  9. Ha még nincs meg az undaunted 9-es passzív skilled, akkor érdemes a páncél egyik darabját healthy-sre cserélni, hogy 16.500 alá ne zuhanjon be a HP kajával

 

VI. PvP:

Erről a témáról nem szeretnék sokat írni, igazából nem is lehet, mert ez még talán összetettebb, mint a PVE rész. Inkább csak a fontosabb pontokat említem:

  1. A PvP buildek jobban építkeznek a védelemre, az erőforrások visszatöltődésére és a túlélésre, így PVE build-el el lehet menni PVP-zni, de hosszabb távon senkinek sem ajánljuk.
  2. A PvP buildek trait-jei Impenetrable, mivel PVE-n nincs kritikus találata a moboknak, PVP-n a játékosoknak viszont már van, így az Impenetrable trait ezen segít, a kritikus sebzést csökkenti.
  3. A PVP buildeknél már sokszor érdemes a dps-eknek, healer-eknek is több heavy armor-t viselni, pl a Kagrenac's Hope-ot heavy impenetrable trait-tel gyártani.
  4. Vannak glass cannon buildek is, ami kb azt jelenti, hogy 3 mp alatt kitolod a burst damage-t, jól is működnek, de azzal elmenekülni, túlélni semmit nem fogsz.
  5. PVP-re lila 3-as kaját érdemes enni, vagy recovery-set.
  6. A skillbarodon legyen kint pajzs, védelmet segítő buffok, amelyek segítenek a túlélésben.
  7. A Mundus stone-t talán lehet cserélni olyasmire, amely extra erőforrást biztosít neked, pl mana regen.
  8. Nem mindegy, csapatban, vagy egyedül pvp-zel, annak megfelelően változik a build és a játékstílus, így érdemes mindkettőhöz megfelelő váltás ruhát magaddal vinni, valamint Dressing Room addonnal menteni, hogy gyorsan tudj váltani
  9. Nem linkelek buildeket, a tamrielfoundry oldalán, valamint a népszerű youtube-os arcok (Sypher) általában bemutatják, mit hogyan és miért. Akit érdekel ez a fejezet, meg fogja találni a számára megfelelő beállításokat.
  10. A PVE Champion pontokat szerencsére nem kell átmozgatni, ha valaki egy kis PVP-re vágyik, habár, ha csak PVP-zik valaki, akkor már érdemes PVP-re megfelelő Champion pont beállítások után nézni.
  11. Ha kezdő PVP-s vagy, akkor a non Veterán kampányon tanulj meg játszani, ha még nem érted el a veterán szintet, ha igen, akkor érdemes csapattal, csapatban rohangálni, keress partit, csatlakozz. Az ESO-ban open world pvp van Cyrodiil-ban és Imperial City-ben is, senki nem fog becsületesen eléd állni, meghajolni és 1v1-ezni, kivéve, ha nem pont ez a cél. Számítson mindenki arra, hogy itt a lényeg, hogy győzz és ennek érdekében mindent meg is tesznek a játékosok. Majd ha lesznek PVP arénák, ott már egy fokkal másabb lesz a szituáció, addig is törekedj arra, amire az ellenfeled, győzz, bárhogyan, akármilyen gusztustalan sok esetben. :)

Aki eljutott a végéig, annak gratulálok, én is nagyon örültem, mikor már ezeket a sorokat írtam. Remélem sok újdonságot találtatok a cikkben és értettétek is miről írtam. Ennél egyszerűbben már nem tudtam leírni, de bízom benne, hogy így is érthető volt.

Köszönet Chucky-nak, Nypetinek, az ExH csapatnak a segítségért és támogatásért!

 

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.