Érkezett némi friss infó a PC-s és konzolos EU megaszerverek hardvereinek cseréjéről, illetve arról, hogy miért kellett elhalasztani a februári Whitestrake's Mayhem PVP-s közösségi eseményt. A mikrofonnál Matt Firor, az ESO főguruja:

"Üdv, van pár fejlemény a folyamatban lévő megaszerverek frissítésével kapcsolatban - tudjátok, amely során lecseréljük az EU és a NA adatközpont összes hardverét. Ha emlékeztek, akkor tavaly év végén írtam egy hozzávetőleges dátumot az EU központ cseréjére, na, most hogy a lényegi munkák is elkezdődtek van pár új fejlemény.

Először is 1-2 hét csúszásban vagyunk a megrendelt hardverek leszállítása miatt. A teljes folyamatnak ez az a része, amelyre semmilyen ráhatásunk sincs, de ennek ellenére mi kérünk elnézést és megértést miatta. Ez a kéthetes csúszás azt jelenti, hogy a folyamat vége és a márciusi Update 37 nagyjából egy időpontra esne, amit viszont érthető okokból, nem szeretnénk. Emiatt a PC EU-s hardvercsere picit később, nagyjából április elején fog megtörténni, majd közvetlen utána következik a Playstation EU szerver frissítése.

Addig is, minden előkészületet megteszünk, ennek egyik lépése egy február 7-ei közös karbantartás lesz az érintett EU szervereken.

Amikor megtörténik majd a tényleges csere, akkor a tavalyi amerikai adatközpont esetéhez hasonlóan ez is nagyjából 14 órán át fog tartani, a tervek szerint ennyi időre fognak majd az EU szerverek is leállni. Természetesen később pontosítjuk majd ennek a hosszabb karbantartásnak a pontos dátumát és kezdési idejét.

Az ESO márciusi és áprilisi időbeosztása mindig is sűrű, ekkor zajlik egy rakás fontos közösségi eseményünk, az első negyedéves nagyobb tartalmi frissítésekről nem is beszélve. Mivel a hardverfrissítés a csúszás miatt pont erre az időszakra esik, ezért úgy gondoltuk, hogy a cserét kivitelező műszaki csapatnak adunk egy kis mozgásteret és átütemezzük az érintett eventeket. Emiatt a Whitesrake's Mayhem (leánykori nevén Nyár közepén súlyos testi sértés, avagy Midyear Mayhem) az év későbbi részében kerül majd megrendezésre az adatközpont frissítését követően.

Mivel ezen a PVP-s eventen lehetett (volna) Event Ticketet is szerezni, ezért picit változtatunk a dolgokon, hogy mindenki rendben hozzájuthasson az elsőnegyedéves "morfhoz" (Passion muse személyiséghez). Az új felállás szerint az elsőnegyedéves (Q1, január és március közötti időszak) alkotóelemek elérhetőek lesznek a második negyedévben is (Q2, április és június közötti időszakban).

Természetesen az egész évben szerezhező összes Event Ticket mennyisége nem változik. Plusz, ahogy minden évben, az év végi New Life fesztiválon is elérhető lesz az idei összes morfolási lehetőség alkotóeleme.

Nagyjából ennyit tudok most megosztani veletek. Ahogy vannak fejlemények, jövünk a hírekkel."

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.