Bátorkodtam a két cikket egybekötni, mivel a Tolvajok Céhéről sok mindent nem tudok és nem szeretnék elmondani. Tény, hogy egy hiánypótló alkotás, de az szintén, hogy így önmagában elég karcsú lett, talán célszerűbb lett volna némi extra tartalommal kiadni, új dungeonokkal, esetleg a Justice rendszer fejlesztésével. Talán nem is véletlen, hogy a terület már most két hét után üresebb, mint Orsinium lesz hónapok múlva. A számokból majd okoskodnak maguknak a fejlesztők, mi meg örüljünk annak, hogy ezen is túl vagyunk, nyugodtan túl is léphetünk rajta. A Bővebben mögött megtaláljátok a jelenlegi endgame buildek-et, valamint nagyon sok tudnivalót, ami ehhez kapcsolódik.

Mielőtt belefogok, szeretnék pár fel nem tett kérdésre válaszolni:

  • A buildek nagy része hasonlatos és megtalálható a tamrielfoundry fórumán
  • A buildek atombiztosan működnek és a jelenlegi legjobbak, mivel a legkockább, legjobb csapatokkal is játszanak közülünk páran és csurog onnan az információ, mit hogyan, miként, és miért ez
  • Ezek a buildek a következő DLC-ig, a Dark Brotherhood kiegészítőig érvényben lesznek, valószínűleg csak apróbb változások várhatóak, vagy nem
  • Attól, hogy valakinek megvan a maxos buildje, még nem fog olyan eredményt elérni vele, mint amilyen dps-eket kihoznak a profi játékosok
  • A kevesebb idővel, kitartással és lehetőséggel bíró játékosok számára is van opció, hogy egy egész szép eredményt produkáljanak
  • Nem, nincs jelenleg PVE terén túl nagy eltérés a kasztok között, függetlenül attól, hogy magickás, vagy staminás az illető, egész szépen van balanszolva a játék ilyen téren
  • Healernél és DPS-nél is számít a faj, vagyis a staminás fajokhoz staminás build kell, a magickás-hoz, magickás, lehet keresztbe, de gyengébb lesz a karakter, ezt vállalni kell
  • Az értékek single target dps-re vonatkoznak
  • PVE buildekről van szó, a PVP buildek-ről nem írok, mivel az egy teljesen más fejezet
  • Ha még nincs meg az undaunted 9-es passzív skilled, akkor érdemes a páncél egyik darabját healthy-sre cserélni, hogy 16.500 alá ne zuhanjon be a HP kajával
  • A skillek nem kőbevésettek, vannak olyanok amelyeket az adott szituációhoz kell igazítani, kivéve a rotába tartozók

Most, hogy ezeket tisztáztuk lássuk, nagyjából hogyan épül fel a dps (Foundry Tactical Combat addon kötelező):

  • Maxos buildekkel egy átlag játékos 14-16 ezer dps-t képes elérni, ha a skilljeiről van valami fogalma
  • Kevesebb idővel rendelkező játékos, gyártott V16-os lila enchanttal és ruhával, 11-14 ezer dps-re képes, ha a skilljeiről van valami fogalma
  • Ezekből az értékekből, akár 1000-2000 dps is lejön, ha valaki a megadott skilleket lehagyja, vagy a dotokat nem teszi
  • Ezek az értékek +2000 dps-el nőhetnek, ha valaki a skill rotát tudja, vagyis a dotokat megfelelő időben teszi és a skillek sorrendjét jól alkalmazza
  • Ezek az értékek újabb +2000-8000 dps-el növelhetőek, akik a pontos rotán kívül még a skillek szakítását is alkalmazzák, az értékben ezért ekkora a differencia, mert ez már egyéni skill kérdése, ki milyen ügyes, gyors, tapasztalt stb...

Látható, hogy kimaxolt builddel 26.000 körüli dps érhető el átlagban V15-ös kajával, Spell Poweres, Weapon Poweres potion-nal, ultival, de egyéb helyekről nem érkező buffokkal. Agressive Warhorne és Spell Power Cure set bónuszaival ez az érték még 2000-3000 dps-el emelkedhet. Némelyik, kevésbé nyugtalan boss-nál, Maelstrom fegyverrekkel, maxos builddel 35+ single target dps is elérhető buffokkal.

Ennél pontosabb értékekkel nem szolgálhatok, mivel elég sok összetevő határozza meg az aktuális dps-t, de ezek tekinthetőek a nyugodt, normális állapotnak, vagyis ha a csapat többi tagja teszi a dolgát. Nyilván szar, fogalmatlan csapatban ezek az értékek borulhatnak.

Lássuk mire elég a dps-ed:

  • Küldetések:  1000-8000 dps
  • Normál dungeon: 8000-10.000 dps
  • Veterán dungeon taktikázva: 10.000-12.000 dps
  • Veterán dungeon burst: 16.000+
  • AA, HelRa trial: 14.000+, 17.000+ hard mode és kényelmesen
  • Sanctum trial: 16.000+, 20.000+ hard mode és kényelmesen
  • DSA: 16.000+, 18.000+ burst és kényelmesen
  • Maelstrom aréna: 14.000+ normál, 18.000+ veterán
  • Thieves Guild trial: 16.000+ normál, 21.000+ veterán

Mi az ami alap kelléke a buildek-nek:

  • A fajod stimmel a buildhez
  • A skilljeid és a szükséges passzívok maxosak
  • Undaunted ágad 9-es és az utolsó passzívod ki van rá téve (e miatt épülnek fel a buildek 5+1+1-es páncéltípus szerint)
  • Az attribútum pontjaid jól vannak elosztva, valamint rendelkezel legalább 200+ champion ponttal
  • A healthy+magicka, vagy healthy+stamina v15-ös kék kaja beleszámít az értékekbe
  • Iszod harc közben a 3 statos Spell Power, Weapon Power-es potion-t

Röviden ennyi a lényeg, most pedig itt van a táblázat, lehet nézegetni. Felelősséget természetesen nem vállalok a 100% pontosságért. Sok szerencsét és jó játékot Mindenkinek!

 

AJÁNLOTT BUILDEK: AJÁNLOTT FELSZERELÉSEK
Dragonknight DPS
Leírás: Magickás DPS 2 FLAME Destro staffal (64-0-0) KEZDŐ FELSZERELÉS
DPS: ~25.000+ a legjobb felszereléssel Set típusa Trait Enchantment Anyag típusa
FAJ: Dark elf az ajánlott, egyébként Magickás fajok Fej Torug Divines Magicka Light
MUNDUS STONE: Thief (Twice-Born Star setnél + Shadow) Váll Torug Divines Magicka Light
Champion Pont: Kéz Twice-Born Star Divines Magicka Light
The Mage > 1 Spell Erosion, 10 Staff Expert, 56 Elf Born, 100 Elemental Expert. Öv Twice-Born Star Divines Magicka Medium
The Thief > 100 Magician, 67 Arcanist Nadrág Twice-Born Star Divines Magicka Light
The Warrior > 77 Hardy, 70 Elemental Defender, 20 Thick Skinned Cipő Twice-Born Star Divines Magicka Light
Felsőtest Torug Divines Magicka Heavy
Gyűrű 1. Willpower Healthy Spell Power -
Gyűrű 2. Willpower Healthy Spell Power -
Nyaklánc Willpower Healthy Spell Power -
Fegyver 1. Torug Precise Fire Inferno Staff
Fegyver 2. Torug Precise Fire Inferno Staff
1. fegyver skillek: Flame staff LEGJOBB FELSZERELÉS
1.> Molten Whip Set típusa Trait Enchantment Anyag típusa
2.> Engulfing Flames Fej Molag K./Nerienet Divines Magicka H/M/L
3.> Burning Embers Váll Molag K./Nerienet Divines Magicka H/M/L
4.> Proximity Detonation Kéz Julianos/Scathing Divines Magicka Light
5.> Inner Light Öv Julianos/Scathing Divines Magicka Light
Ulti.> Shooting Star Nadrág Julianos/Scathing Divines Magicka Light
2. fegyver skillek: Flame staff Cipő Julianos/Scathing Divines Magicka Light
1.> Erruption Felsőtest Julianos/Scathing Divines Magicka H/M/L
2.> Elemental Blockade/Draw Essence Gyűrű 1. Willpower Arcane Spell Power -
3.> Elemental Ring Gyűrű 2. Willpower Arcane Spell Power -
4.> Flames of Oblivion Nyaklánc Willpower Arcane Spell Power -
5.> Inner Light Fegyver 1. Maelstrom firestaff Precise Fire Inferno Staff
Ulti.> Standard of Might Fegyver 2. Maelstrom firestaff Precise Fire Inferno Staff
DRAGONKNIGHT STAMINA DPS
Leírás: Stamina 2H Maul, Dual-Wieldes DK (0-0-64) WRECKING BLOW BUILD KEZDŐ FELSZERELÉS
DPS: ~25.000+ Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Redguard, Ork, Khajit Fej Night Mother Divine Stamina Medium
MUNDUS STONE: Thief Váll Night Mother Divine Stamina Medium
Champion pontok: Kéz Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Green – The Tower: 75+ Warlord // The Lover: 30+ Mooncalf Öv Hunding's Rage Divine Stamina Light
Red – The Lady: 50+ Hardy, 50+ Elemental Defender, 25 Thick Skinned // The Steed: 10 Block Expertise, 30 Spell Shield, 2 Medium Armor Focus Nadrág Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Blue – The Ritual: 100 Mighty, 40+ Precise Strikes, 1 Thaumaturge, 1 Piercing Cipő Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Felsőtest Hunding's Rage Divine Stamina Heavy
Gyűrű 1. Agility Healthy W. Power -
Gyűrű 2. Agility Healthy W. Power -
Nyaklánc Agility Healthy W. Power -
Fegyver 1. Night Mother Precise Crushing Mace
Fegyver 2. Night Mother Precise Weapon dmg Dagger
Fegyver 3. Night Mother Precise Weapon dmg 2H Maul
1. Dual Wield (Mace+Dagger) LEGJOBB FELSZERELÉS
1.> Caltrops/Evil Hunter Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2.> Evil Hunter/Flames of Oblivion Fej Molag Kena Divine Stamina Medium
3.> Rearming Traps Váll Molag Kena Divine Stamina Medium
4.> Steel Tornado Kéz Hunding's Rage Divine Stamina Medium
5.> Quick Cloak Öv Hunding's Rage Divine Stamina Light
Ulti.> Standard of Might Nadrág Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Cipő Hunding's Rage Divine Stamina Medium
2. Két kezes fegyver (2H Maul) Felsőtest Hunding's Rage Divine Stamina heavy
1.> Unstable Flames Gyűrű 1. Agility Robust W. Power -
2.> Executioner Gyűrű 2. Agility Robust W. Power -
3.> Evil Hunter Nyaklánc Agility Robust W. Power -
4.> Wrecking Blow Fegyver 1. Maelstrom DW Precise - Dagger
5.> Burning Breath Fegyver 2. Maelstrom DW Precise - Dagger
Ulti.> Flawless Dawnbreaker Fegyver 3. Maelstrom 2H Maul Precise - 2H Maul
DRAGONKNIGHT STAMINA DPS
Leírás: Stamina Dual-Wield, BOW DK (0-0-64) RAPID STRIKE BUILD KEZDŐ FELSZERELÉS
DPS: ~25.000+ Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Redguard, Ork Fej Valkyn Scoria/Night M. Divine Stamina Medium
MUNDUS STONE: Thief, Twice: Thief+Shadow Váll Valkyn Scoria/Night M. Divine Stamina Medium
Champion pontok: Kéz Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Green – The Tower: 75+ Warlord // The Lover: 30+ Mooncalf Öv Hunding's Rage Divine Stamina Light
Red – The Lady: 50+ Hardy, 50+ Elemental Defender, 25 Thick Skinned // The Steed: 10 Block Expertise, 30 Spell Shield, 2 Medium Armor Focus Nadrág Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Blue – The Ritual: 70+ Mighty, 45 Precise Strikes, 30+ Thaumaturge, 1 Piercing, 11 Elemental Expert Cipő Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Felsőtest Hunding's Rage Divine Stamina Heavy
Gyűrű 1. Agility Healthy W. Power -
Gyűrű 2. Agility Healthy W. Power -
Nyaklánc Agility Healthy W. Power -
Fegyver 1. Night Mother Precise Crushing Dagger
Fegyver 2. Night Mother Precise Weapon dmg Dagger
Fegyver 3. Night Mother Precise Weapon dmg Bow
1. Dual Wield (Dagger+Dagger) LEGJOBB FELSZERELÉS
1.> Unstable Flame Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2.> Rapid Strike Fej Twice-Born Divine Stamina Medium
3.> Evil Hunter Váll Twice-Born Divine Stamina Medium
4.> Rendering Slash Kéz Twice-Born Divine Stamina Medium
5.> Steel Tornado Öv Twice-Born Divine Stamina Light
Ulti.> Flawless Dawnbreaker Nadrág Brianheart Divine Stamina Medium
Cipő Brianheart Divine Stamina Medium
2. Bow Felsőtest Twice-Born Divine Stamina heavy
1.> Rearming Trap Gyűrű 1. Brianheart Robust W. Power -
2.> Arrow Barrage Gyűrű 2. Brianheart Robust W. Power -
3.> Flames of Oblivion Nyaklánc Brianheart Robust W. Power -
4.> Acid Spray Fegyver 1. Maelstrom DW Precise/sharp - Dagger
5.> Caltrops Fegyver 2. Maelstrom DW Precise/sharp - Dagger
Ulti.> Standard of Might Fegyver 3. Maelstrom Bow Precise - Bow
DRAGONKNIGHT TANK
Leírás: TANK - 20 Magicka/14 Health/30 Stamina KEZDŐ FELSZERELÉS
DPS: - Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Imperial, Redguard Fej Engine Guardian Infused Health H/M/L
MUNDUS STONE: The Lady, The Tower Váll Engine Guardian Divines Health H/M/L
Champion pont: Kéz Footmans - Magicka Heavy
Red > 50+ Block Expertise, 20+ Hardy, Elemental Defender, Thick Skinned, 10 Quick Recovery Öv Armor Master Divenes Magicka H/M/L
Blue > Blessed, 50+ Mighty, Precise Strike Nadrág Armor Master Nirn Magicka Heavy
Green> 30+ Magician, Warlord, 30+ Mooncalf, Arcanist, 10+ Thumbling Cipő Footmans - Stamina Heavy
Felsőtest Armor Master Nirn Stamina Heavy
Gyűrű 1. Footmans - Shielding
Gyűrű 2. Footmans - Shielding
Nyaklánc Footmans - Shielding
Fegyver 1.a Armor Master Defending Hardening Sword
Fegyver 1.b Armor Master Divines Stamina Shield
Fegyver 2.a Armor Master Defending Hardening Sword
Fegyver 2.b Armor Master Divines Stamina Shield
I. skill bar: Kard+Pajzs LEGJOBB FELSZERELÉS
1. Pierce Armor Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2. Igneous Weapons Fej Engine Guardian Infused/Reinf. Hakeijo Med
3. Heroic Slash/Green Dragon Blood Váll Engine Guardian Infused/Reinf. Hakeijo Heavy
4. Unstoppable Kéz Armor Master Infused/Reinf. Hakeijo Heavy
5. Defense stance Öv Armor Master Infused/Reinf. Hakeijo Light
U: Magma Shell Nadrág Armor Master Infused/Reinf. Hakeijo Heavy
Cipő Armor Master Infused/Reinf. Hakeijo Heavy
II. skill bar: Kard+Pajzs Felsőtest Armor Master Infused/Reinf. Hakeijo Heavy
1. Inner Rage Gyűrű 1. Endurance Robust Stam/Blockc.redu
2. Unrelenting Grip Gyűrű 2. Endurance Robust Stam/Blockc.redu
3. Burning Embers/Vigor Nyaklánc Agility Robust Stam/Blockc.redu
4. Choking Talons/Igneous Shield Fegyver 1.a Agility Defending Absorb stamina Sword
5. Defense stance Fegyver 1.b Agility Infused/Reinf. Hakeijo Shield
U: Agressive Warhorne Fegyver 2.a Agility Precise Absorb stamina Sword
Fegyver 2.b Agility InfusedReinforc. Hakeijo Shield
TEMPLAR HEALER
Leírás: Healer (64-0-0) KEZDŐ FELSZERELÉS
DPS: - Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Breton, High Elf, egyébként Magickás fajok Fej Kagrenac's Hope Divines Magicka H/M/L
MUNDUS STONE: The Apprentice/The Thief Váll Molag Kena Amibe esik Magicka H/M/L
CHAMPION PONT: Kéz Kagrenac's Hope Divines Magicka Light
The Mage > 5-6 Spell Erosion, 40+ Elf Born, 100 Elemental Expert. Öv Kagrenac's Hope Divines Magicka Light
The Thief > 100 Magician, 40+ Arcanist Nadrág Kagrenac's Hope Divines Magicka Light
The Warrior > 10x Spell Shield, 100 Hardy, vagy Elemental Defender, 10x Hardy, vagy Elemental Def., 10x Quick Recovery Cipő Kagrenac's Hope Divines Magicka Light
Felsőtest Torug'sPact Divines Magicka H/M/L
Gyűrű 1. Willpower Healthy Reduce spell cost
Gyűrű 2. Willpower Healthy Reduce spell cost
Nyaklánc Willpower Healthy Reduce spell cost
Fegyver 1. Torug's Pact Precise Abs.Magicka/Poison Restoration Staff
Fegyver 2. Torug's Pact Precise Abs.Magicka/Poison Inferno Staff
1. RESTORATION STAFF LEGJOBB FELSZERELÉS
1.> Breath of life Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2.> Healing Springs Fej Monster/Torug Divines Magicka H/M/L
3.> Blazing Spear Váll Molag Kena Divines Magicka H/M/L
4.> Rapid Regeneration/Combat Prayer Kéz Spell Power Cure Divines Magicka Light
5.> Inner Light Öv Spell Power Cure Divines Magicka Light
Ulti.> Solar Prison Nadrág Spell Power Cure Divines Magicka Light
Cipő Spell Power Cure Divines Magicka Light
2. Flame staff Felsőtest Spell Power Cure Divines Magicka Light
1.> Extended Ritual Gyűrű 1. Willpower Arcane SpellDmg/Reduccost
2.> Repetance Gyűrű 2. Willpower Arcane Spell Dmg
3.> Channeled Focus Nyaklánc Willpower Arcane Spell Dmg
4.> Mystic Orbs/Reflective Light Fegyver 1. Maelstrom Precise - Resto Staff
5.> Inner Light Fegyver 2. Maelstrom Precise - Inferno Staff
Ulti.> Aggressive War Horn
TEMPLAR DPS
Leírás: Magickás DPS (64-0-0) KEZDŐ FELSZERELÉS
DPS: ~23.000+ a legjobb felszereléssel Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Breton, High Elf, egyébként Magickás fajok Fej Torug Divines Magicka Light
MUNDUS STONE: Thief/Shadow Váll Molag Kena Amibe esik Magicka Light
Champion Pont: Kéz Julianus Divines Magicka Light
The Mage > 5-6 Spell Erosion, 40+ Elf Born, 100 Elemental Expert. Öv Julianus Divines Magicka Medium
The Thief > 100 Magician, 40+ Arcanist Nadrág Julianus Divines Magicka Light
The Warrior > 10x Spell Shield, 50+ Hardy, Elemental Defender, 10x Quick Recovery Cipő Julianus Divines Magicka Light
Felsőtest Torug Divines Magicka Heavy
Single Target Bar: Dual Wield Sword Gyűrű 1. Willpower Healthy Spell Power -
1.> Inner light Gyűrű 2. Willpower Healthy Spell Power -
2.> Structured entropy Nyaklánc Willpower Healthy Spell Power -
3.> Purifying Light Fegyver 1a. Torug Sword Precise Poison Sword
4.> Puncturing Sweep Fegyver 1b. Torug Sword Precise Absorb Magicka Sword
5.> Radiant Oppression Fegyver 2. Torug Staff Precise Absorb Magicka Inferno Staff
Ulti.> Ice Comet A DUAL WIELD PASSZÍV szükséges: Twin Blade & Blunt passive
AOE Bar: Destro Staff LEGJOBB FELSZERELÉS
1.> Reflective Light Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2.> Channeled Focus Fej Molag Kena Divines Magicka H/M/L
3.> Elemental Blockade Váll Molag Kena Divines Magicka H/M/L
4.> Blazing Spear Kéz Julianos/Scathing Divines Magicka Light
5.> Proximity Detonation Öv Julianos/Scathing Divines Magicka Light
Ulti.> Ice Comet Nadrág Julianos/Scathing Divines Magicka Light
Cipő Julianos/Scathing Divines Magicka Light
Felsőtest Julianos/Scathing Divines Magicka H/M/L
Gyűrű 1. Willpower Arcane Spell Power -
Gyűrű 2. Willpower Arcane Spell Power -
Nyaklánc Willpower Arcane Spell Power -
Fegyver1a Torug Sword Nirn Poison Sword
Fegyver1b Torug Sword Nirn Absorb Magicka Sword
Fegyver 2. T. Staff/Maelstrom Precise Absorb Magicka Inferno Staff
TEMPLAR DPS
Leírás: Magickás DPS DARK FLARE BUILD (64-0-0) TORUG PACT'S FELSZERELÉS
DPS: ~30.000+ Bármelyik Felszerelés-el Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Breton, High Elf (De inkább High Elf) Fej Torug Pact's Divines Magicka H/M/L
MUNDUS STONE: Thief Váll Molag Kena Divines Magicka H/M/L
Champion Pont: Kéz Julianos Divines Magicka Light
The Mage > 5-6 Spell Erosion, 40+ Elf Born, 100 Elemental Expert. Öv Julianos Divines Magicka Light
The Thief > 100 Magician, 40+ Arcanist Nadrág Julianos Divines Magicka Light
The Warrior > 70+ Spell Shield, 50 Hardy, maradék Elemental Defender, 10-12 Quick Recovery Cipő Julianos Divines Magicka Light
Felsőtest Julianos Divines Magicka Light
Single Target Bar: Dual Wield Sword Gyűrű 1. Willpower Arcane Spell Power -
1.> Inner light Gyűrű 2. Willpower Arcane Spell Power -
2.> Structured entropy vagy Purifying Light Nyaklánc Willpower Arcane Spell Power -
3.> Blazing Spear / vagy Puncturing Sweep, de akkor az aoe bár ról a blazinget mindig lekell tenni Fegyver 1a. Torug Sword Precise Fölösleges Sword
4.> Dark Flare Fegyver 1b. Torug Sword Precise Fölösleges Sword
5.> Vampiric Bane Fegyver 2a. Torug destro staff Precise Fire Staff
Ulti.> Ice Comet   /daedrás dungeon esetén Dawnbreaker of smithing
AOE Bar: Destro Staff WORM CULT FELSZERELÉS
1.> Inner light Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2.> Elemental Wall / Dupla molag kena esetén másik morph Fej Julianos Divines Magicka H/M/L
3.> Pulsar Váll Molag Kena Divines Magicka H/M/L
4.>Blazing Spear Kéz Julianos Divines Magicka Light
5.> Proximity Detonation / Structured entropy / Rune Focus magickából kifogyós karaktereknek Öv Worm Cult Divines Magicka Light
Ulti.> Ice Comet Nadrág Worm Cult Divines Magicka Light
Cipő Worm Cult Divines Magicka Light
Kis Magyarázat: A Torug set-et a figyelmetlenebb játékosoknak ajánlanám akiknek még nehéz az aoe ra és egyszerre a boss fight ra figyelni. Felsőtest Julianos Divines Magicka Light
Worm Cult set már valamennyivel több dps és jobb resource management el bír. Gyűrű 1. Willpower Arcane Spell Power -
Molag kena legalább 6-7 ezer dps-el több az elödeinél,viszont nem megfelelö csapattal nagyon hamar elfogynak a resource-k. Gyűrű 2. Willpower Arcane Spell Power -
Nyaklánc Willpower Arcane Spell Power -
Fegyver 1a. Julianos Precise fölösleges Sword
Fegyver 1b. Julianos Precise fölösleges Sword
Maelstorm arénához build,dps-elés hez,pvp buildhez való kérdésekre szivesen válaszolok in-game. @Castiel3 Fegyver 2a. Maelstormdestro staff Precise - Staff
MOLAG KENA FELSZERELÉS
Set típusa Trait Enchantment A. típusa
Fej Molag Kena Divines Magicka H/M/L
Váll Molag Kena Divines Magicka H/M/L
Kéz Julianos Divines Magicka Light
Öv Julianos Divines Magicka Light
Nadrág Julianos Divines Magicka Light
Cipő Julianos Divines Magicka Light
Felsőtest Julianos Divines Magicka Light
Gyűrű 1. Willpower Arcane Spell Power -
Gyűrű 2. Willpower Arcane Spell Power -
Nyaklánc Willpower Arcane Spell Power -
Fegyver 1a. Torug Sword Precise - Sword
Fegyver 1b. Torug Sword Precise - Sword
Fegyver 2a. Maelst.destro staff Precise - Staff
TEMPLAR DPS
Leírás: Staminás DPS (0-0-64) KEZDŐ FELSZERELÉS
DPS: 20k+ Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Redguard, Ork, Khajit Fej Night Mother Divine Stamina Medium
MUNDUS STONE: Thief Váll Night Mother Divine Stamina Medium
CHAMPION PONT: Kéz Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Green – The Tower: 75+ Warlord // The Lover: 30+ Mooncalf Öv Hunding's Rage Divine Stamina Light
Red – The Lady: 50+ Hardy, 50+ Elemental Defender, 25 Thick Skinned // The Steed: 10 Block Expertise, 30 Spell Shield, 2 Medium Armor Focus Nadrág Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Blue – The Ritual: 100 Mighty, 40+ Precise Strikes, 1 Thaumaturge, 1 Piercing Cipő Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Felsőtest Hunding's Rage Divine Stamina Heavy
Gyűrű 1. Agility Healthy W. Power -
Gyűrű 2. Agility Healthy W. Power -
Nyaklánc Agility Healthy W. Power -
Fegyver 1. Night Mother Precise Crushing Mace
Fegyver 2. Night Mother Precise Weapon dmg Dagger
Fegyver 3. Night Mother Precise Weapon dmg 2H Maul
1. fegyver skillek: Dualwield LEGJOBB FELSZERELÉS
1.> Quick Cloak Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2.> Razor Caltrops Fej Molag Kena Divine Stamina Medium
3.> Steel Tornado Váll Molag Kena Divine Stamina Medium
4.> Rearming Traps Kéz Hunding's Rage Divine Stamina Medium
5.> Evil Hunter Öv Hunding's Rage Divine Stamina Light
Ulti: Flawless Dawnbreaker Nadrág Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Cipő Hunding's Rage Divine Stamina Medium
2. fegyver skillek: Kétkezes Felsőtest Hunding's Rage Divine Stamina heavy
1.> Power of the Light Gyűrű 1. Agility Robust W. Power -
2.> Wrecking Blow Gyűrű 2. Agility Robust W. Power -
3.> Biting Jabs Nyaklánc Agility Robust W. Power -
4.> Executioner Fegyver 1. Maelstrom DW Precise - Dagger
5.> Evil Hunter/Repentance Fegyver 2. Maelstrom DW Precise - Dagger
Ulti: Ice Comet Fegyver 3. Maelst. 2H Maul Precise - 2H Maul
Templar Tank (Nem frissített build)
Leírás: STAMINÁS + Magicka build HALADÓ FELSZERELÉS
DPS: - Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Imperial, Redguard Fej Engine Guardian Infused Health H/M/L
MUNDUS STONE: The Mage Váll Engine Guardian Divines Health H/M/L
Kéz Footmans - Magicka Heavy
Öv Armor Master Divenes Magicka H/M/L
Nadrág Armor Master Nirn Magicka Heavy
Cipő Footmans - Stamina Heavy
Felsőtest Armor Master Nirn Stamina Heavy
Gyűrű 1. Footmans - Shielding
Gyűrű 2. Footmans - Shielding
Nyaklánc Footmans - Shielding
Fegyver 1.a Armor Master Defending Hardening Sword
Fegyver 1.b Armor Master Divines Stamina Shield
Fegyver 2.a Armor Master Defending Hardening Sword
Fegyver 2.b Armor Master Divines Stamina Shield
1. fegyver skillek: KARD + PAJZS
1.> Ransack Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2.> Crippling Slash Fej Engine Guardian Infused/Reinforced Hakeijo Med
3.> Absorb Magicka Váll Engine Guardian Infused/Reinforced Hakeijo Heavy
4.> Blazing Shield Kéz Armor Master Infused/Reinforced Hakeijo Heavy
5.> Radiant Aura Öv Armor Master Infused/Reinforced Hakeijo Light
Ulti.> Werewolf Transformation (ha van) / Empowering Sweep Nadrág Armor Master Infused/Reinforced Hakeijo Heavy
Cipő Armor Master Infused/Reinforced Hakeijo Heavy
2. fegyver skillek: KARD + PAJZS Felsőtest Armor Master Infused/Reinforced Hakeijo Heavy
1.> Inner Beast Gyűrű 1. Endurance Robust Stam/Blockcostreduc
2.> Breath of life Gyűrű 2. Endurance Robust Stam/Blockcostreduc
3.> Blazing Spear Nyaklánc Agility Robust Stam/Blockcostreduc
4.> Restoring Focus Fegyver1.a Agility Defending Absorb stamina Sword
5.> Radiant Aura Fegyver1.b Agility Infused/Reinforced Hakeijo Shield
Ulti.> Empowering Sweep Fegyver2.a Agility Precise Absorb stamina Sword
Fegyver2.b Agility Infused/Reinforced Hakeijo Shield
Sorcerer DPS
Leírás: Magicka DPS (64-0-0) KEZDŐ FELSZERELÉS
DPS: 30k+ Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: High elf (Esetleg még Breton, Dark elf) Fej Torug's Pact Divines Magicka Light
MUNDUS STONE: Thief Váll Torug's Pact Divines Magicka Light
CHAMPION PONT: Kéz Twice-Born Star Divines Magicka Light
The Mage > 71 Elf Born, 96 Elemental Expert. Öv Twice-Born Star Divines Magicka Medium
The Thief > 100 Magician, 67 Arcanist Nadrág Twice-Born Star Divines Magicka Light
The Warrior > 10x Spell Shield, 50x Elemental Defender, 50x Hardy, 10x Thick Skinned Cipő Twice-Born Star Divines Magicka Light
Felsőtest Twice-Born Star Divines Magicka Heavy
1. fegyver skillek: FLAME DESTRUCTION STAFF Gyűrű 1. Willpower Healthy Spell Power -
1.> Force Pulse Gyűrű 2. Willpower Healthy Spell Power -
2.> Crystal Fragment Nyaklánc Willpower Healthy Spell Power -
3.> Pulsar / Más sorci skill a spell dmg miatt ha full single target Fegyver 1. Torug Sword Precise Fire Sword
4.> Bound Aegis Fegyver 2. Torug Sword Precise Fire Sword
5.> Inner Light Fegyver 1. Torug Staff Precise Fire Inferno Staff
Ulti.> Shooting Star
2. fegyver skillek: Dual Sword LEGJOBB FELSZERELÉS
1.> Mages’ Wrath Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2.> Boundless Storm Fej Molag K./Nerienet Divines Magicka Med
3.> Liquid Lightning Váll Molag K./Nerienet Divines Magicka Light
4.> Bound Aegis Kéz Julianos/Scathing Divines Magicka Light
5.> Inner Light Öv Julianos/Scathing Divines Magicka Light
Ulti.> Power Overload Nadrág Julianos/Scathing Divines Magicka Light
3. Overload Cipő Julianos/Scathing Divines Magicka Light
1.> Summon Restoring Twilight Felsőtest Julianos/Scathing Divines Magicka Heavy
2.> Boundless Storm Gyűrű 1. Willpower Arcane Spell Power -
3.> Liquid Lightning Gyűrű 2. Willpower Arcane Spell Power -
4.> Bound Aegis Nyaklánc Willpower Arcane Spell Power -
5.> Inner Light Fegyver 1a. Torug Sword Nirn Shock Sword
Ulti.> Overload Fegyver 1b. Torug Sword Nirn Flame Sword
Fegyver 2. Maelstr. fire staff - Fire Inferno Staff
Nightblade DPS
Leírás: Stamina DPS Bow, Dual-Wieldes Nightblade (0-0-64) KEZDŐ FELSZERELÉS
Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Redguard, Imperial Fej Night Mother Divine Stamina Medium
MUNDUS STONE: Shadow Váll Night Mother Divine Stamina Medium
Champion pontok: Kéz Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Green – The Tower: 100 Warlord // The Lover: 53 Mooncalf // The Shadow: 14 Tumbling Öv Hunding's Rage Divine Stamina Light
Red – Lady: 53 Hardy, 53 Elemental Def, 20 Thick Skinned // Steed: 13 Block Expertise, 5 Spell Shield, 5 Medium Armor Focus // Lord: 18 Quick Recovery Nadrág Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Blue – The Ritual: 100 Mighty, 61 Precise Strikes, 5 Thaumaturge, 1 Piercing Cipő Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Felsőtest Hunding's Rage Divine Stamina Heavy
Gyűrű 1. Agility Healthy W. Power -
Gyűrű 2. Agility Healthy W. Power -
Nyaklánc Agility Healthy W. Power -
Fegyver 1. Night Mother Precise Crushing Dagger
Fegyver 2. Night Mother Precise Weapon dmg Dagger
Fegyver 3. Night Mother Precise Poison Bow
1. fegyver skillek: Dual Wield LEGJOBB FELSZERELÉS
DPS: ~20.000+ Set típusa Trait Enchantment A. típusa
1.> Killers Blade Fej Night Mother Divine Stamina Medium
2.> Surprise Attack Váll Molag Kena Divine Stamina Medium
3.> Rending Slashes Kéz Hunding's Rage Divine Stamina Medium
4.> Steel Tornado Öv Hunding's Rage Divine Stamina Light
5.> Evil Hunter Nadrág Hunding's Rage Divine Stamina Medium
Ulti.> Flawless Dawnbreaker Cipő Hunding's Rage Divine Stamina Medium
2. fegyver skillek: Bow Felsőtest Hunding's Rage Divine Stamina Heavy
1.> Poison Injection Gyűrű 1. Agility Robust W. Power -
2.> Arrow Barrage Gyűrű 2. Agility Robust W. Power -
3.> Razor Caltrops Nyaklánc Agility Robust W. Power -
4.> Relentless Focus Fegyver 1. Night Mother Precise Crushing Dagger
5.> Rearming Trap Fegyver 2. Night Mother Precise Weapon dmg Dagger
Ulti.> Flawless Dawnbreaker Fegyver 3. Maelstrom/NightM. Precise Melstrom Enchant Bow
Nightblade DPS
Leírás: Magicka Buildes NB (64-0-0) KEZDŐ FELSZERELÉS
DPS: ~25,000 Set típusa Trait Enchantment A. típusa
FAJ: Breton, Dark Elf Fej Torug's Pact Divines Magicka Light
MUNDUS STONE: Thief Váll Torug's Pact Divines Magicka Light
Champion Pont: Kéz Twice-Born Star Divines Magicka Light
The Mage > 1x Spell Erosion, 1x Staff Expert, 40+ Elf Born, 100 Elemental Expert. Öv Twice-Born Star Divines Magicka Medium
The Thief > 100 Magician, 30x Arcanist, 10x Tenacity Nadrág Twice-Born Star Divines Magicka Light
The Warrior > 10x Spell Shield, 50x Elemental Defender, 50x Hardy, 10x Quick Recovery Cipő Twice-Born Star Divines Magicka Light
Felsőtest Twice-Born Star Divines Magicka Heavy
Gyűrű 1. Willpower Healthy Spell Power -
Gyűrű 2. Willpower Healthy Spell Power -
Nyaklánc Willpower Healthy Spell Power -
Fegyver 1.a Torug's Pact Precise Poison Sword
Fegyver 1.b Torug's Pact Precise Absorb Magicka Sword
Fegyver 2. Torug's Pact Precise Poison Inferno Staff
1. fegyver skillek: LEGJOBB FELSZERELÉS
1.> Proximity Detonation Set típusa Trait Enchantment A. típusa
2.> Sap Essence Fej Molag Kena Divines Magicka H/M/L
3.> Siphoning Attacks Váll Molag Kena Divines Magicka H/M/L
4.> Imaple Kéz Julianos/Scathing Divines Magicka Light
5.> Inner Light Öv Julianos/Scathing Divines Magicka Light
Ulti.> Soul Harvest Nadrág Julianos/Scathing Divines Magicka Light
Cipő Julianos/Scathing Divines Magicka Light
2. fegyver skillek: Felsőtest Julianos/Scathing Divines Magicka H/M/L
1.> Crippling Grasp Gyűrű 1. Willpower Arcane Spell Power -
2.> Funnel Health Gyűrű 2. Willpower Arcane Spell Power -
3.>Elemental Blockade Nyaklánc Willpower Arcane Spell Power -
4.> Merciless Resolve Fegyver 1.a Torug's Pact Precise Poison Sword
5.> Inner Light Fegyver 1.b Torug's Pact Precise Absorb magicka Sword
Ulti.> Shooting Star Fegyver 2. Torug'sPact/Maelstrom Precise Poison Inferno Staff
Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.