A ma hajnali Bethesda E3-as konferencián Matt Firor, a The Elder Scrolls Online vezetője is kapott 2 percet, és egy kissé kínos feszengés (nem biztos, hogy Pete Hines és Todd Howard mellett hagyni kellene a többieket is színpadra állni, mert ami nem megy, nem kell erőltetni) után/közben elárulta, hogy az idei évben érkező két ESO DLC a "Wolfhunter" és a "Murkmire" névre hallgat majd.

Előbbi egy dungeon DLC lesz, mely témáját tekintve a vérfarkas mitológiát járja végig, olyannyira, hogy valószínűleg még magával Hircine-nel is összefuthatunk. Két darab dungeont ad a játékhoz, megannyi új szettel, egyedi jutalmakkal, stb. Valamikor a nyári hónapokban, augusztus környékén érkezik. Utóbbi DLC pedig - amely ismerős lehet a pár évvel ezelőtti QuakeCon anyagból, egy azóta kukázott rendszer, egy ún. Adventure Zone helyszín lett volna - egy sztori jellegű kiegészítő lesz, az év végén érkezik és a nevéből adódóan az Argóniaiak otthohában, Black Marshban, azon belül is Murkmireben fog játszódni. Természetesen az új zónával érkeznek új küldetések, új world bossok, új napi feladatok, új gyártható szettek, stb., sőt, kapunk vele egy új Arénát is, saját toplistával!

Később, ahogy közeledik a két DLC megjelenése, sokkal több és bővebb információt is kapunk majd, most a Fallout 76, Starfield és The Elder Scrolls VI bejelentés árnyékában kénytelenek vagyunk beérni csak ennyivel :)

Megosztás

 

Fontosabb információk:

 

Eddig megjelent DLC-k:
Imperial City
Orsinium
Thieves Guild
Dark Brotherhood
Shadow of the Hist
(Dungeon DLC)
One Tamriel
Homestead
(Housing)
Horns of the Reach
(Dungeon DLC)
Clockwork City

Dragon Bones
(Dungeon DLC
)

 

Eddig megjelent Chapterek
(önálló kiegészítők)

The Elder Scrolls Online:
MORROWIND

2017. június 6.


The Elder Scrolls Online:
SUMMERSET

2018. május 21.


 

Készülőben lévő DLC-k,
nagyobb változások:

Wolfhunter
Dungeon DLC
(2018. nyár/ősz)

 

Murkmire
új sztori + zóna DLC
(2018. tél)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

Hasznos oldalak

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2005 - 2015.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.