Önmagában a Creation Club egy jó dolog is lehetne, hiszen a program keretében tehetséges fejlesztők készíthetnek modokat a Bethesda játékokhoz úgy, hogy azt a folyamatot fejlesztők/mentorok segítik és közben még pénzt is kapnak (nem is keveset) az elvégzett munkájukért. Ugyanúgy, mint bármelyik alvállalkozó, vagy külsős fejlesztő a hétköznapi életben.

A gond ott kezdődik – legalábbis az egyre hangosabb és ingerültebb internetes közösség szerint, akik, más eszközük nem lévén, minden Bethesda játékot leszavaznak és lepontoznak az interneten – hogy pár éve a Bethesda és a Steam már bepróbálkozott a fizetős modok rendszerével, amely alig pár hét alatt csúfosan el is bukott. Ezek után nem meglepő, hogy megint kiverte a biztosítékot a népnél az a tény, hogy ezekért a közösen fejlesztett és a Creation Clubban terjesztett modokért a Bethesda ismét csak pénzt kér. Márpedig - amióta világ a világ -, a TES és Fallout játékokhoz készült modok ingyenesek voltak. A Bethesda szerint még most is azok, hiszen a Nexus tömve van jobbnál jobb rajongói alkotással, ezek inkább tekinthetően mini DLC-knek, extra/prémium tartalomnak.

Ezen új fizetős tartalmak egyike lesz a hamarosan érkező Skyrim Survival Mode, amely tegnap béta szakaszba lépett és a Steamen már elérhető tesztelésre. Mivel manapság minden utcasarkon találunk egy-egy kósza survival játékot, ezért szinte biztos, hogy nem lesz nagyon meglepő a lapozás után felsorolt érkező új lehetőségek és az alapjátékot alapjaiban megváltoztató új állapotok listája.

Megosztás

Bővebben...

Továbbra is tartják magukat az The Elder Scrolls Online fejlesztői a „negyedévente új tartalom jön” tervükhöz. Alig jelent meg a Horns of the Reach c., túlnyomórészt csapatjátékos elemeket felvonultató DLC, az ESO szekere robog tovább és hamarosan érkezik a következő nagyobb tartalmi frissítés, a játékosokat a Sotha Sil féle „steampunk” világba kalauzoló Clockwork City.

Mint minden nagyobb „számozott UPDATE”, ez is rengeteg újdonságot kínál (új zóna, új küldetések, új 12 fős Trial, új battleground játékmód, stb.), illetve most is lesz olyan része, amely a régi rendszereken változtat (fegyverek/páncélok traitjeinek kézi cseréje, stb.). A lapozás után megpróbáltuk röviden összeszedni a főbb érdekességeket.

Megosztás

Bővebben...

Még alig tettük be lábunkat Morrowindbe, de augusztus 14-én máris érkezik a következő DLC, a Horns of the Reach, melyről már az E3-as prezentáció óta tudjuk, hogy két új 4 fős dungeont, (Bloodroot Forge és Falkreath Hold) és egy új battleground térképet (Arcane University) teszi majd elérhetővé. A DLC 1500 Crownba fog kerülni, de természetesen előfizetők számára ezúttal is ingyen elérhető lesz (ameddig tart az ESO+ tagság)

Ahogy eddig minden nagyobb tartalmi frissítés esetén, úgy most is kapunk olyan újdonságokat, amelyek mindenki számára elérhetőek lesznek, előfizetéstől vagy DLC megvásárlásától függetlenül. A lapozás után megpróbáljuk röviden összefoglalni az augusztus közepén érkező változ(tat)ásokat.

Megosztás

Bővebben...

A jövő hét végén, július 29-én kerül megrendezésre a The Elder Scrolls Legends kártyajáték "Grand Melee" elnevezésű 12 fordulóig tartó tornája, amelybe a beugró 1000 gold lesz (vagy hat darab Event ticket). A viadal csak 8 órán keresztül tart, vagyis csak jövő szombaton magyar idő szerint 15:00 és 21:00 óra között, se előtte, se utána. Fontos megjegyezni, hogy mindenkinek csak egy "élete" lesz, vagyis csak egyszer rugaszkodhat neki, emiatt érdemes a következő egy hétben csiszolgatni azokon a paklikon, amelyekkel részt szeretnétek venni. Hogy megéri e 1000 aranyért belevágni? Igen, hiszen már a részvételért kap mindenki 10 darab "Heroes of Skyrim" packot ajándékba.

Ha valakinek nem lenne elég aranya a belépőre, akkor használja ki a Twitch és a Bethesda akcióját! Arról van szó, hogy a Bethesdás és a Twitches accountunkat össze kell kötni (a bethesda.net-en ezt meg lehet tenni),  majd utána TES Legends kategóriába tartozó Twitch streameket kell nézni, így esélyetek van bezsebelni 1-1 jutalmat, amelyek 24-36 óránként kerülnek kiosztásra a kategória streamjeit nézők között. Jutalom lehet többek között 600-600 gold, 1-1 Legendary Pack, esetleg 1500 Soul Gem. A Grand Melee jutalmai a lapozás után.

Megosztás

Bővebben...

Szépen lassan, alapos munkát végezve halad előre a Skywind (Skyrim motorjára átültetett Morrowind) projekt. A TES Renewal csapata által fejlesztett totális konverzió még koránt sincs készen, de szerencsére már eljutottak a srácok egy olyan fázisba, hogy már be tudnak egy-két konkrét küldetést is mutatni.

Mint például a következő közel három órás Twitch közvetítés (illetve annak youtubera felrakott verziója), amelyben félkész (!), de már működő állapotban köszönnek vissza régi kedvenc ismerőseink és helyszíneink. Videó a lapozás után.

Megosztás

Bővebben...

Holnaptól kezdetét veszi a The Elder Scrolls Online következő nagy közösségi eseménye, a PVP (játékos kontra játékos) központú „Midyear Mayhem”! Közel másfél héten keresztül, július 20-tól egészen július 31-ig egész Tamriel Pelinal Whitestrake egykori, az Ayleid Birodalom felett aratott embereket felszabadító győzelmét ünnepli majd, hogy máshogy, mint hatalmas össznépi pofozkodással.

Természetesen, mint minden ünnepi alkalom során, ezúttal is lesznek egyedi jutalmak, érkeznek csak ez idő alatt megszerezhető tárgyak vagy achievementek. Rövid ismertető a lapozás után.

Megosztás

Bővebben...

Tegnap a Facebook oldalunkon (a friss hírek miatt érdemes csatlakozni) már jeleztük, hogy a Bethesda (mint kiadö) és a Zenimax Online Studios (mint fejlesztő) úgy döntött, hogy ideje egy újabb promóciónak a lassan 9 millió játékost elérő The Elder Scrolls Onlinenal kapcsolatban. A sok próba/trial időszak után ezúttal azoknak kedveskednek, akik jelenleg is játszanak és nap mint nap Tamrielben kalandoznak. Ezúttal tehát csak az aktív játékosok kapják meg az ajándékokat, amely nem más, mint az ESO+ előfizetési rendszer kipróbálási lehetősége, illetve jelenleg is előfizetők számára ingyen ládák osztogatása. Lássuk a pontos részleteket (a lapozás után)!

Az akció 2017. július 5-től (magyar idő szerint délután 15:00-16:00 óra)
öt napon át egészen július 9-ig (magyar idő szerint július 10. hajnali 05:00-06:00) tart.

Megosztás

Bővebben...

Az idei E3 előestéjén tartott „BE3 Bethesda Lands” című előadáson került  bejelentésre a The Elder Scrolls V.: Skyrim Special Edition és a Fallout 4 játékokhoz érkező, többségében fizetős modokat tartalmazó rendszer, a Creation Club. Mondani sem kell, a bejelentés óta ettől hangos az összes fórum és közösségi média, hiszen a jelek szerint a Bethesda megint megpróbálkozik a korábbi csúfos véget ért fizetős modok bevezetésével.

A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, legalább Pete Hines, a Bethesda marketing részlegének vezetője szerint, aki a Gamespotnak magyarázta el végre, hogy miről is van (lesz) szó, és mire számíthatunk mi játékosok, és mire a modokat készítők.

Megosztás

Bővebben...

Idén bővül a The Elder Scrolls: Legends is, érkezik a Heroes of Skyrim kiegészítő új mechanizmussal (shout), 150 új kártyával, ismerős karakterekkel (Aela the Huntress, J’Zargo és Delphine), na és persze sárkányokkal (Alduin és Paarthurnax). Megjelenés június végén.

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.