oldal: 3 / 3

Végigjátszás 2.

 

Figyelem! Senki ne olvassa tovább, mint ahol jár, mert ez a küldetéssorozat a legizgalmasabb az egész játékban! Néha azért írok E/1-ben, mert könnyen meglehet, hogy nálad másképp történik néhány esemény! 2 küldetés nem sorrendben van benne, mert azt elfelejtettem, de a legvégén vannak, hogyha valaki pont ott akadna el.

Belépés a Dark Brotherhoodba
A Dark Brotherhoodba (Sötét Testvériség) való belépéshez valakit meg kell ölnöd questen kívül. Én is megöltem hát egy nőstény elfet. Majd elmentem aludni. Reggel arra ébredtem, hogy az ágyam mellett valaki, tetőtől talpig feketében, csuklyával. Megkérdezte, akarok-e csatlakozni. Természetesen!

A Knife In The Dark – Kés a sötlétben
Egy egyszerű küldetést kaptam, hogy bemutathassam alkalmasságom a Dark Brotherhoodba. A következőt: keressek meg egy embert Bravil és az Imperial City között félúton fekvő kocsmában. Braviltól csak pár perc volt lóval. Ott megtaláltam a Rufio nevű célpontot –aki kicsit öregnek nézett ki- az egyik szobában. Aludt, így hát könnyű dolgom volt. Senki sem vett észre. Ezután újra meglátogattak álmomban, megtudtam, hogy a testvéreknek Öt Parancsa (Five Tenets) van, amit nem szabad megszegni, és hogy most már belépésem van a Brotherhood központjába, a Sanctuary-ba (amolyan hadiszállás), Cheydinhaalban, az elhagyagyatott házban. Ha ott megkeresem a bejáratát a Sancurynak, és a kérdésre azt kell felelnem, hogy „Sangunine, my Brother!” és beengednek. Akkor beszélnem kell Ocheeva-val. Ocheeva üdvözölt a testvérek körében, és elmondta, hogy Vicente Valtieritől kaphatok küldetéseket.

A Watery Grave – Úszó Koporsó
Egy Marine Elena nevű hajónak kell megölnöm a kapitányát, az Imperial City Waterfront Districtjében. Vicente azt javasolta, hogy csempésszem be magam egy dobozban a hajóra, és így elkerülöm az tengerészek figyelmét, akik ha a hajóra lépsz, rögtön neked esnek. Lehet jó megoldás lett volna, de egy Sithisi A testvériség nem szentté avatott védelmezője/ csoda segített nekem, és miközben a hajó felé sétáltam az összes őr elfutott. Lehet, rosszat ettek. Szóval be tudtam jutni a kapitány kabinjába. Ott ült velem szemben, mit sem sejtve, hogy már nem lát más embert soha többé: megöltem Gaston Tussaudot.

Accidents Happen – Balesetek mindig történnek
A kapitány megölése után egy kis ínyencség következett: Baelin nevű embert kellett felkeresnem Bruma-ban. Vicente azt mondta, hogy bónuszt kapok, ha úgy ölöm meg, hogy balesetnek tűnik. Ehhez este 7kor be kellett lépnem a házába. Ha elől megyek be, egy könnyű zár van, hátulról nehezebb. Előröl is teljesíthető anélkül, hogy Baelin szolgája észrevenne. Miután bejutottam a házba, felosontam az emeletre. Szerencsére senki nem vett észre. Ott bementem a egy eltolható ajtón a tetőhelységbe, vagy mibe, ahol találtam egy kötelet, ami a fal másik oldalán tartotta a trófeát –ami alatt mit sem sejtve ült a célpont 8 és 11 között. Ezt a kötelet eloldva sikerült balesetnek álcázni a halálesetet. Azonban odarohant a szolgája, és csak bámulta a hullát. Nehéz így kilopakodni. Úgy sikerülhet, ha az emeletről a szolga mögé ugrunk, aki ezt nem veszi észre, majd szép lassan kihátrálunk. Majd mehetünk Vicentéhez a szép kis bónuszért, és az alap pénzért.

Scheduled for Exesution – Kivégzési listán
Emlékeztek még a börtönre? A szemközti cellára? Miket mondott Valen Dreth, mielőtt jött a király? (nekem speciel azt, hogy undorító ork vagyok, és senki sem szeret, stb..) Eljött a bosszú ideje. Azon az alagútrendszeren, amin keresztül megszöktem a börtönből, nyugodtan visszamentem. Próbáltam lopakodni, de rájöttem, hogy nem célravezető, mert kissé alacsony szinten űzöm. Mivel a bónuszt csak akkor kapom meg, ha nem ölök meg egy őrt sem, kitünő ötletem támadt: végigfutottam az egész csatornán, majd az egész börtönön, majd eljutottam a cellámig, és megláttam az áldozatom. Pár lockpickel (a Sanctuaryban a Kajiit-tól érdemes venni, neki sok van, és a Brotherhoodos küldetések során szinte végig szükség lesz rá) betörtem cellájába. Szinte örült nekem. Örült, hogy kiszabadítom. Majd elárultam neki, hogy nem fogom kiszabadítani, sőt: meg fogom ölni. Majd pár suhintással elintéztem. Eddig egy őr sem halt meg, de a kiutat is futva kellett megtennem. Majd a városban megtaláltak az őrök. Nyugodt szívvel kifizettem neki a 40 arany büntetést, majd Vicentétől kértem egy újabb küldetést:

The Assassinated Man – A chorroli Rómeó
Ez egy különleges küldetés. Nem kell, sőt nem szabad megölnöm senkit. Francois Motiere-hez kell utaznom Chorrolba, és ott tőle megtudom a további utasításokat. Itt is a lockpicket kell használnom, mert elzárkózott valami elől. Miután bejutottam, elmondta, hogy van egy kis tartozása, és jön a behajtófiú: Hides-His-Heart /beszédes név, az biztos/. A pénz már megvan, de sajnos már csak az élete kell mecénásának. De természetesen volt egy terve: a Languorwine nevű karddal, ami különlegesen van megmérgezve, hogyha megütöm, akkor tetszhalott lesz, mint Rómeó abban a Shakespeare drámában, és másnap fel tudom ébreszteni. Megjött a behajtófiú: édes hangon mondta, hogy „Motiere! Tudom hogy bent vagy! Engedj be Motiere, mert mindjárt bemegyek magamtól…” és akkor bejött majd folytatta: „Megjöttem Motiere! Mindjárt megadod adósságod.. vérrel! Öö.. kiez?” Majd Motiere belekezdett a színjátékba: „jaj! Mi lesz velem? Egy Sötét Testvériségbeli, és egy behajtófiú egyszerre akar megölni.. Mi lesz velem?” Majd megadtam neki a kegyelemdöfést. De Hides-His-Heart rám támadt, úgyhogy ki kellett futnom a városból, hogy ne öljön meg. Eddig minden a terv szerint halad. Másnap visszamentem Chorrolba, a templomban, ahol a kriptában (Undercroft) meg is találtam a testét Motierenek. Beadtam neki az ellenszert, felébredt, kicsit zsibbadtan ugye. Majd egypár Élőhalott nekünk esett, mert valami közük volt Motierehez, de csak az érdekelt, hogy Motiere megússza élve. Motiere-t még elkísértem a Grey Mare-ig, ahol lóra ült, hogy elutazzon a számára már nem biztonságos városból.

My Brother’s Keeper – Testvérem Testvére
Vicente büszke volt rám, majd elmondta, hogy mostantól Ocheevától kapom a feladatokat. Megtudtam még azt is, hogy ő egy vámpír, - de ne ijedjek meg, mert a testvériség előbbre való vámpír mivoltának - és felajánlotta, hogy ha érdekel, szívesen vámpírrá változtat. Köszi, most nem..

The Lonely Wanderer – Magányos szívó
El kell mennem egy Faelian nevű high elfet megölni a fővárosba. Szemtanú nélkül kell megölnöm a bónusz érdekében. Sajnos a térképen nem jelent meg Faelian, meg kell keresnem. A high elfek sajátossága, hogy szűk közösséget alkotnak a fajtabeliekkel. Szóval, ha megkérdezem valamelyik high elf boltost Faelian-ról, biztos tud valami használhatót mondani. Meg is van: Faelian a Tiber Septim hotelban lakik a Talos Plazaba Districtben. Faelian régen tehetős ember volt, de a skooma nevű drog elvette mindenét. Miközben a napi adagját keresi, a hotelszobájában megtalálom a kedvesét, Atraena-t, akivel egy kis viccmondás, stb. után könnyen adja ki a titkot, hogy Faelian minden nap Lorkmir házában van az Elven Gardens Districtben, ahol tanúk nélkül megölhetem. Drogos állapotban találtam rá. Könnyű volt megölni. Kicsit még kutakodtam a házban, és Lorkmir holttestét is megtaláltam. Hogy ezek az elfek egy kis fűért mire nem képesek! Ocheeva büszkén nyújtotta át a jutalmam, bónusszal.

The Renegade Shadowcastle – A shadowcastlei emlékek
Egy mocsárhoz kell elmennem, ahol Scar-Tailt kell megölnöm, Cyrodiiltól nem messze. Miután megöltem, fontos, hogy a szívét elhozzam, és megmutassam. A csávókám régen Ocheevának és Taineevanak volt spanja, még mikor csak edzettek a Dark Brotherhood tagsághoz a Shadowcastle-ban, de otthagyta őket. Megérdemelte a halált. Ez a küldetés nem Brotherhoodos küldetés volt, hanem Taineeva-tól kaptam.

* * *

The Purification – A tisztítás
Ocheeva egy levelet adott át: személyesen a Black Hand-től. Nehéz volt eljutni Lucien Lachancehoz, hiszen az őröknek nem szabadott észrevennie, de M’raaj Dar (a Kajiit a Sanctuaryban) tanított egy király varázslatot, amitől 60mpig láthatatlan vagyok, a neve Deadly Visage. Lucien elmondta a helyzetet: egy áruló van a Cheydinhali Sanctuaryban, aki akkor kezdett működni, amikor én a testvérségbe kerültem. Az öt szabály már nem szabály többé. A szervezet érdekében meg kell tisztítanom a Cheydinhali testvériséget: meg kell ölnöm Ocheeva-t, Vicente Valtierit, Antoinetta Marie-t, Gogron gro-Bolmogot, Telaendrilt, M’raaj-Dart, és Teinaavat. Most már a fekete kéznek (Black Hand) dolgozom. Ez egy nehéz küldetés. Gondoltam, hogy valami hasznom is legyen az egészből, a végére hagyom M’raaj-Dart, mert neki mindent eladhatok, amit a hullákból szerzek. A poén az volt, hogy ha egyet megtámadok, a többiek nem támadnak rám, hogy én vagyok az áruló, mert őket köti z öt parancs. Vicientével kezdtem. Aludt, így kicsi előnyben voltam. Majd a többieket, szépen sorban. Mentem, hogy eladjak mindent a kajiitnak (M’raaj-Dar), mire ő megszólal: „ember! Imádlak! Végre nem vagyok egyedül. Ő küldött, ugye? Hadd találjam ki! Az lesz a feladatom, hogy mindenkit megöljek veled, ugye? Mostmár Te leszel az új barátom!” Majd őt is megöltem. Mehettem Lachancehoz az üres Sanctuaryból.

The Dead Drop – A „Dead Dropp”
Lucien elmondta, hogy mostantól a küldetéseim úgynevezett Dead Droppokból (mindig tudom a következő nevét) veszem ki, az előző küldetés jutalmával együtt. Ezeket kijelzi a térkép, nem fejteném ki bővebben..

Affairs of a Wizard – Egy gyík problémái
Egy nekromantát kell kiirtanom a Leafrot barlangban. Még nem fejezte be magán a metamorfózist (valami gyík akart lenni). Lucien azt tanácsolta, ne szemtől szembe öljem meg, hanem valami más módon, mert erősebb nálam. A barlangban megtaláltam a naplóját a nekromantának. Egy Sands of Resolve nevű varázs homokóra segít neki az átalakulásban. Ha ezt ellopom tőle, biztos meghal. Sokfajta szörny őrzi őt, így jól kell lopakodni, vagy láthatatlanná kell válni az úton. Miután odaosontam mögé, a zsebéből kivettem a homokórát, és össze is esett. Mehetek a következő Dead Drophoz.

Next of Kin – Következő Draconis
A Dracoins család minden tagját meg kell ölnöm. Az anyát és négy gyermekét. Célszerű a Lucius által megadott sorrendet követni:

  • Perennia – anyuka - Applewatch nevű farm - szívós kutyája van :)
  • Matthias - Thalos Plaza District, Imperial City - lakáson simán megölhetjük, de akkor az őröknek kell fizetni.
  • Andreas - Drunken Dragon Inn - A kocsma tulajdonosa, azőr nem megy el sajnos soha, így ellenállni kell az őrnek is.
  • Sybilla - Muck Valley Cavern - Idióta csaj, aki azt hiszi magáról, hogy vadállat, velük él együtt a barlangban: minden van: medve, farkas, stb.
  • Caelia - Castle Leyawiin - Imperial Guard lett a gyerekkorában oly sok férfi szívet összetörő kislányból.

Csak az anyuka hollétét ismerjük először, majd miután meglátogatjuk őt, és mondjuk neki, hogy a fiait keressük ad egy listát, hogy melyik hol van. Majd ha már itt vagyunk megöljük őt a kutyájával együtt. Majd a többit. Az őröknek néha feltűnik a gyilkosság, így ha nem akarunk a börtönben szenvedni, vigyünk magunkkal 2000 aranyat kp-ban, mivel 1000 egy gyilkosság.

Broken Vows – Halvány Remény
Egy Khajiit-ot kell megölnöm Brumában. Betörök a házába, ott lemegyek a lépcsőn, majd a padlón lévő csapóajtón le a training halljába. Állítólag mestere az unarmored combatnak, de nem okoz nagy gondot.

Final Justice – Végső Igazság
Egy Shaleez nevű Argoniant kell megölnöm, aki egy bányában él. A bányában sok a víz, nem, ajánlatos víz alatt harcolni a legtöbb fajjal, ezért célszerű kicsalogatni olyan helyre, ahol kilátszik a feje. Kraftos kardja van, enchanttal. Ne hagyjuk a vízben, miután megöltük!

A Matter of Honor – A becsület problémája
Célpont neve: Alval Uvani, Dark Elf, és állandóan utazik. Allergiás a mézre legyengül tőle, így be kell adni neki egy üveg (mézpálinkát) Meed nevű röviditalt /akármelyik kocsmában - a bor és a sör között - tudsz hozzájutni ilyenhez, kb. 8 arany/. Miután megitta, és útra kelt (mivel kereskedő, és végigjárja minden héten a boltjait), menet közben két város között észrevétlenül megölhetjük.

The Coldest Sleep – Leghidegebb alvás
Egy Nordot kell megölni, aki Glass Axeal támad rád (azt ne hagyd a hóban!). Elég nehéz eljutni hozzá, kis hegymászás kell. A hegy előtt van egy goblintanya két cuki goblinnal, utána elindulunk fölfele, néhol ugrálni is kell az előbbre jutáshoz, ha végképp nem megy, akkor keress másik utat a hegyen srégen menve. A Nord neve: Havilstein Hoar-Blood. Ha meglát, már fut feléd kutyájával, és Zöldes üvegből készült izomnagy Axe-al. Édemes elfutni vele az őrökig, vagy egy vándorig –akinek persze szintén nekiesik a harcias jellem-, akivel jól lesebzi magát, és akkor könnyen megölhetjük.

A Kiss Before Dying – Halál előtti csók
Bravilban van valami Wood Elf, aki minden este 6 és hajnal 1 között meglátogatja a Lucky Old Lady nevű szobrot, megcsókolja, hogy szerencsét kérjen tőle a következő napra. Ungolimnak hívják. Tudja, hogy jön a veszély a te képedben, nem árt az útra pár health potiont becsomagolni. Nem kell aggódni a városi harc miatt, az őröket lefizette, így egyikőtök sem kerül börtönbe a gyilkosságért.

Following a Lead – A Vezetőség követése
Indulnék a jutalmamért, de Lucien Lachance megjelenik előttem, és ezt mondja: „Mi a fenét csinálsz? Végig ölted a fél Testvériséget! Te áruló! .. Mi? Nem tudod miről beszélek? Akiket megöltél, mióta találkoztunk, mind a testvéreink voltak! .. Még mindig nem érted? Nem tudtad? Akkor valaki be akar mártani. Engem tartanak az árulónak a többiek a Kéznél, hogy ilyen parancsokat adtam neked! De van egy tervem. Elmész a következő Dead Drophoz, és megnézed, ki rakja a hamis feladatot bele! Láttam egy Wood Elf csövest, aki az üzenetet belerakta a Dead Droppba. Azt mondta, egy csuklyás ember fizetett érte, hogy belerakja. Hiányoltam az 500 pénz jutalmat, így azt elloptam a koldustól, mert természetesen nála volt. Az őrség meg is vágott 40 arannyal érte. A csövestől megtudtam, hogy akit keresek, az a világítótoronyban béreli a pincét. A világítótorony őre készséggel adta nekem a pince kulcsát, miután elmondtam neki, hogy a Dark Brotherhoodtól vagyok. A pincében azonban csak az áruló naplóját találtam. Kicsit elmebeteg. Anyukája haláláért akar bosszút állni a Brotherhoodon. Ő maga is testvér. Luciust is meg akarja ölni. Büszke rá, hogy ilyen könnyen rávett engem a gyilkosságokra. Végcélja maga a Night Mother megölése. Elindulok Lucius rejtekhelyére, de már csak a meggyalázott, széttépett hulláját találom ott, a 4 Black Hand taggal. Egyikük elmeséli büszkén, hogy megölték az árulót. És ránéz Lucius fejjel lefele felakasztott hullájára. Elmeséli, hogy mivel megöltem e Black Hand 2 tagját, pótolni kell őket, az egyik az igazi áruló lett, a másik pedig én. Majd elmentünk a Night Motherhez, A Lucky Old Lady szobor alá rejtett kriptába. Ott épp segítséget kérünk a Night Mothertől, hogy megöltük az igazi árulót, de ki lesz az összekötő (Listener)? Mire a kedves Anyuka: „fenét öltétek meg, itt van közöttetek! Lucien nem volt áruló.” Erre az igazi áruló előrántja kardját. Neked kell megfékezni! Ketten maradtok élve, plusz a Night Mother (már amennyire ő él). A Night Mother téged nevez ki összekötőnek, mivel a fél Fekete Kezet képes voltál lemészárolni, mégis Te vagy a legbuzgóbb, legügyesebb, legtehetségesebb! Majd a korábban kapott Blade of Woe-t kicsit felerősíti, és elteleportál titeket a Sanctuaryba, ahol ha végzed az összeköttető munkát, kapsz heti 200 pénzt. Gratulálok! Te vagy a Silencer.

 

Szóval a kimaradt két küldetés:

Ellenségünk megölése:
Ocheeva (ha jól emlékszem) megkért, hogy elimináljam a Dark Brotherhood egyik nagy ellenségét. Megtisztelő feladat. Elutaztam hát a célpont tartózkodási helyére. Célszerű délután felkeresni, hiszen ekkor épp úszkál a tóban, pajzs és páncél nélkül. Ekkor az Ocheevától kapott XXL méretű nyílvesszővel kell eltalálnom, ami azonnali halált okoz. Az őrök figyelik, tehát két kő között kellett meglapulnom, majd amikor nem nézett rám senki, elsütöttem az íjam. Talált, és ahogy Ocheeva mondta, tényleg halálos volt. Most már fel is vehettem volna a jutalmam, de e helyett inkább a bónuszra mentem rá, odaúsztam a vizen lebegő testhez, és levágtam a gyűrűsujját, majd be kellett lopakodnom az irodájába, ahol az ajtó be volt zárva, majd a szintén zárt asztalba beleraktam az ujját, bőröstől, gyűrűstől. Megvan a bónusz

Valóságsó
Ez volt a legérdekesebb küldetés: 5-en vagyunk egy házban. Az én feladatom mindenkit megölni. A bónuszért úgy, hogy senki ne tudja, ki a gyilkos. Szóval a többiek pedig egy elrejtett kincsesládát keresnek, amiben a ház kulcsa is benne van, így kimehetünk. Persze nincs semmilyen kincsesláda, a kulcs meg nálam van. Szóval ahogy belépem a házba, egből köszöntöttek, majd megkérdezték, mért vagyok itt. Mondtam, hogy szegény vagyok, és a fiam beteg vagy mi, és neki kell a gyógyszerre pénz. Majd kezdődhetett a csendes mészárlás. Először ementem megölni azt a szegény embert, aki éppen aludt. Könnyű volt, és észre sem vettek. 1 megvan! utána lefele menet a lépcsőn azzal fogadott az Elf csajszi, hogy valakit megöltek, és ez szörnyű. Mondam neki, menjen el, pihenjen, aludjon kicsit. Majd miután elment, könnyen küldtem őt is el az élők sorából. Három maradt. Ezek közül megtudtam, hogy 2-en a Nord-ra gyanakszanak, mert neki a vérében van, a Nord pedig az öreg nénire, hogy a vén szatyor álarc mögött egy fenevad van. Így A nénit meg a Nordot kell életbenhagynom a végére. Kicsit nehéz volt elszakítani egymás mellől hármójukat, de amikor senki nem figyelt, leszúrtam a szőke Imperialt. 2-en maradtak, a Nord eddigre már kicsit leitta magát. Most mindegy, melyiket ölöm meg, csak ne lássa a másik. Odaosontam a néni háta mögé, és vérébe mártottam a kardom. A Nord pedig annyira részeg volt, hogy fel sem fogta, mi történik. Vele már nyíltan harcoltam. Majd miután csak én maradtam, kimentem a házból, el a jutalmamért.



Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.