Alig ért véget a PAX East 2013. és nyerte el a Show Legjobbja címet a The Elder Scrolls, a srácok bejelentették, hogy a héten érkeznek a béta meghívók, majd ha már úgyis „lazsáltak mostanság” (/sarcasm) akkor gyorsan közzétették a „kérdezz-felelek a harcról” 2. részét. Lássuk az összefoglalót:

  • A játékosok által hordott páncélok könnyen megkülönböztethetőek lesznek egymástól. Mind fajtájában (Glass, Orc, Iron, stb), mind minőségében (Light, Medium, Heavy). Ami újdonság, hogy az ESO-ban minden páncélfajtából lesz minden minőségű, vagyis a Glass Heavy Armor és Light Orc Armor is „bótolható” és hordható. Most már tényleg mindenki azt aggat a hősére, amit nem szégyell. (Lore szempontjából furcsa lesz, hiszen belénk ivódott már, hogy mi könnyű és mi nehéz, de az ESO-ban ugyebár nincsen „súly”, csak „hely”.)


Első ránézésre balról jobbra: Heavy, Medium és Light armor. De ezek után ki tudja?

  • Egyelőre a íjak, számszeríjak, parittyák és bármilyen más, esetlegesen a játékban szereplő távolsági fegyverek „végtelen lőszerrel” rendelkeznek, nem kell félnünk, hogy elfogy az ammo. Ez persze még változhat a későbbiekben.
  • Ha előkészültünk egy „power attackkal” (lenyomott nyomva tartott támadás gomb, lásd Skyrim), akkor tudunk majd mozogni közben, vagyis ha távolról kezdjük a támadást, közben felkészülhetünk a "power attackra", majd ha közel értünk az ellenfélhez, akkor köszönés helyett akár azonnal fejbe is csaphatjuk, ahogy azt illik rokonok között.

 

 

  • Lopakodás és közben a változó szem ikon a célkereszt helyén – erről már volt szó korábban, Skyrimban látottak köszönnek itt vissza. Természetesen, ha lesből ütünk valakibe, akkor itt is jön az extra sebzés.
  • Ahogy megszerezzük az első skill pontunkat, látni fogjuk az adott skillhez kapcsolódó teljes Skill Fát, és tervezhetünk előre egy picit. Viszont ahhoz, hogy például a Mágusok Céhének skilljeit lássuk (igen, minden szervezetnek, játékos vagy npc guildnek, PvP-nek, stb lesz saját skill fája), ahhoz előbb tagnak kell lennünk majd, és így tovább a többi skill fa esetében is. Ahhoz, hogy előre tudjunk tervezni és lássuk mit akarunk majd leghamarabb unlockolni, és az mivel fog járni, ahhoz legalább egy skillt szereznünk kell/ki kell érdemelnünk az adott skill fán.
  • Röviden, ha valaki gyógyításra adja a fejét PvP-ben, attól még ugyanúgy megszerezheti az Alliance Pontjait, és ugyanúgy esélyes lehet az "Uralkodó" címre, mint azok a bádoghuszárok, akik a frontvonalban verik péppé az ellenfeleket. Nem a killing blow és a HK számít, hanem a részvétel és az effektív munka. Márpedig gyógyítás legalább olyan fontos, mint maga a harc egy-egy csatamezőn.
  • A harcban nem csak a sebzés számít. Az esetek nagy részében inkább olyan spelleket és képességeket fog használni az „ésszel játszó” játékos, amely az harcot esélyeinket vagy a játékost segíti, esetleg az ellenfél tetteit befolyásolja, akadályozza. Persze ütni is kell majd, de a „spell reflection”, „stun”, „intercept”, „summoning pets” stb, hasznos spelleket és képességeket ne becsülje le senki sem.
  • Nem kell ismerni a korábbi TES játékokat és azok rendszereit ahhoz, hogy valaki boldoguljon a játékban. Bár előnyt jelent a sztori és a háttér ismerete, illetve talán a harcrendszer is könnyebb lesz az első pár percben, de a játék alapjai bárki számára könnyen elsajátíthatóak. Ezt a célt szolgálja az első zóna, amelynek az eleje nagyrészt tutorial jellegű.
  • Minden fegyverrel blokkolhatunk, ami a kezünkben van, nem csak pajzzsal - lásd Skyrim. Bár a pajzs lesz az, ami a legjobban felfogja a sebzés egy részét (valamennyi sebzés mindig kapunk, csak egy részét tudjuk blokkolni). Minél kevesebb a staminánk, annál kevésbé lesz hatékony a blokkunk. Nyilak és mágikus lövedékek sebzésének egy részét szintén fel lehet fogni majd pajzzsal, de a varázslatokat nem. Arra ott lesznek a „stun”, „interrupt” és „spell reflection”, stb képességek.
  • Lesz CC - nem a gonosz „gnómimádó” Warlock a YOG-ból :) -, vagy más néven Crowd Control az ESO-ban is, mint a legtöbb mmoban. Tudják a fejlesztők, hogy stunlock alatt meghalni nem valami szórakoztató, ezért is érdemes mindig figyelni a Staminánkat, mert ez lesz a szabadulás kulcsa. Ha van elég Staminánk, ki tudunk szabadulni, és utána rövid időre immunitást is kapunk CC ellen. De ha nincs, nos, akkor ott futás lesz, vissza a temetőből...

Röviden ennyi. A többi pár kérdésről és a kapott válaszról, információról pedig már volt szó a hétvégi összefoglaló hírekben.

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.