"Azt akarjuk, hogy a szakmák igazán fontos tényezők legyenek" - Paul Sage (ESO kreatív igazgató)

A The Elder Scrolls Online-ban öt darab szakma közül választhatunk majd: A Weaponsmith elsősorban fegyverekkel, az Armorsmith pedig páncélokkal fog foglalkozni. Az Alchemy szakmával italokat és főzeteket, míg a Provisionerrel elfogyasztható ételt és italt fogunk főzni és sütni. Az Enchanting pedig a tárgyakat tudja majd mágikus jellemzőkkel felruházni, esetleg azokat lecserélni. Természetesen minden szakma tudja majd fejleszteni is a tárgyak már meglévő, az adott szakmához köthető jellemzőit. És ez csak a kezdet.

Amikor az ESO első hírei napvilágot láttak, kevés szó esett a tárgykészítésről és a szakmákról, mai ismertebb kifejezéssel élve, a „Craftingról”. Megtudtuk, hogy tudunk majd bányászni érceket, és tudunk majd belőle fegyvert készíteni. És ennyi. Semmi több infó nem volt erről. Nagyon sokan ekkor arra gondoltak, hogy a Crafting kényszerűségből, „mert kell ilyen is egy mmorpgben” indokkal kerül majd bele a játékba. Lesz majd ötven érc, lesz hozzá ötven bőrdarab, fogunk egy üllőt, és hajrá, csinálhatunk ötven láncinget, miközben nő a skill. A gyártott tárgyakat vagy eladjuk, vagy kidobjuk a kukába, mert hogy semmi haszna nem lesz, az hétszentség.


Kovácsműhely a Skyrimban

Aztán jött a semmiből az a bizonyos Paul Sage interjú, és kiderült, nagyot tévedtünk. A kreatív főnök elmondta, hogy a Craftingnak nagyon fontos szerepet szánnak a játékban, mert tudják, hogy a játékosok többsége szeret, de legfőképpen AKAR a szakmákkal szórakozni, és akár kovácsként, vagy alkimistaként érvényesülni. Tulajdonképpen nagyon nem is kellett messzire menni a modellért, hiszen a The Elder Scrolls játékokban volt már egy aránylag jól működő rendszer, amelyben mindig is a játékos volt az úr. Csak ezt kellett átültetni az ESO-ba, hozzáadni pár extra alkotóelemet és szempontot, és tadaaam, kész is. De miről is beszélünk akkor konkrétan? Lássuk, hogy áll jelenleg az ESO Crafting rendszere.

Az alapok

 

Öt elérhető szakmáról már volt szó: Weaponsmith, Armorsmith, Alchemy, Enchanting és Provisioner. Mindegyik szakmával komoly, és a játékos számára nagyon hasznos tárgyakat készíthetünk, a felszerelésektől kezdve az italokon és kajákon át egészen az extra mágikus tulajdonságokig. A játékosnak csak azt kell eldöntenie, hogy az öt szakma közül melyiket favorizálja. Egyet, kettőt, esetleg mindet? A skill pontjaink száma azonban végleges…

Lehetünk jártasak akár mindegyik szakmában is, amolyan ezermesterként, és költhetjük el a szabad skill pontjainkat egyszerre több crafting fán is, párhuzamosan. Ilyenkor mindenhez fogunk érteni egy kicsit, hasznos és erős tárgyakat fogunk tudni készíteni, de nem leszünk mesterek, és így a legerősebb tárgyakat nem tudjuk majd legyártani.

De kiválaszthatunk egyet, esetleg kettőt, és csak ezeket fejlesztjük, és ezekben próbálunk meg minél profibbak lenni. Ekkor valamelyik szakmával elérve a Master szintet, a legerősebb és legjobb tárgyak készítésének lehetősége tárul fel előttünk. Attól, hogy Masterek leszünk valamelyik szakmában, nem jelenti azt, hogy a többi szakmából nem gyárthatunk hasznos és erős tárgyakat. De mivel a szakmák között szétosztható pontjaink száma végleges, ezért el kell dönteni, hogy vagy mindenhez akarunk érteni egy keveset, vagy kevesebb szakmával akarunk foglalkozni, de akkor azokat jobban kitanulva. Vagy, csak egy szakmának szenteljük az időnket és az energiánkat, de abból aztán igazi mesterré válunk, és a játékban elérhető legjobb tárgyakat fogjuk legyártani, a pve vagy pvp területről szerezhető legjobb cuccokkal egyenértékűeket. (Egyes hírek szerint egy, mások szerint két szakmát lehet mester szintig elvinni, meglátjuk.)


Szakácskodás a Skyrimban

Ez eddig nem tűnik újdonságnak. „A Craftinggal csinálhatunk komoly endgame geart, na bumm!” – gondolhatjuk, hiszen sok mmo hasonlóképpen működik, vagy legalábbis működött korábban. Akkor most lássuk az egésznek a szórakoztató oldalát, és a valódi előnyöket.

Egy ezermester élete

Minden recept, amelyeket ismerünk, alapból kettő alap + három extra alkotóelemből áll (a három továbbfejleszthető majd maximum ötig, erről később). Például, Weaponsmithként van egy "Crystal Sword" receptünk, amelyhez minden esetben kell egy „Malachite” és egy „Moonstone”. Ezekkel odamegyünk egy üllőhöz, és legyártjuk. Kapunk egy olyan kardot, amelyről eleve tudtuk, hogy milyen lesz, mekkorát fog sebezni, milyen a színe, milyen az alakja, stb. - egy szóval, egy ismerős hétköznapi alap fegyvert gyártottunk. Na, itt jön be a játékba egy olyan rendszer, amely a Skyrimban látott Alchemyhez, vagy a GW2-ben látott craftinghoz hasonló. A próbálkozásra épülő tárgykészítés.

Mert mi van akkor, ha a "Malachite" és a "Moonstone" mellé még teszünk, mondjunk egy kis „Fire Saltot”, és így gyártjuk le a fegyvert? Fogalmam sincs, meg fogjuk látni. Lehet, hogy "Tűz ellenállást" kapunk a fegyver alap jellemzői mellé? Esetleg "Extra tűz sebzést"? Vagy semmi köze a tűzhöz, hanem valami más extrát kapunk? Senki sem tudja, ismétlem, meg fogjuk látni, csak próbálkozni kell. Tegyük fel, hogy "Extra tűz sebzést" kapunk. Így a "Malachite" + "Moonstone" + "Fire Salt" hármasból gyártható egy "Flaming Crystall Sword" nevezetű tűz sebzéssel operáló fegyver. Na, ennek a receptjét a gyártás során meg is tanuljuk.

De van még két szabad hely egy negyedik és ötödik összetevőnek, második és harmadik extra alkotóelemnek. Oda mi kerüljön? Van még a zsákunkban pár tucatnyi alkotóelem. Nézzük meg! Vagy nem kell az "extra tűz sebzés"? Akkor hagyjuk a "Fire Saltot", és kezdjük előlről! "Moonstone" + "Malachite" + … mi legyen? És ez ugyanúgy igaz lesz majd a jelenlegi állás szerint az italokra, az ételekre, a páncélokra és mindenre, ami gyártható. Ha pedig találunk egy jó kombinációt, nosza, meg tudjuk osztani a cimborákkal (vagy megtartjuk magunknak, mert gonoszak vagyunk) A crafting skillünktől függ, hogy maximum hány kiegészítő anyagot rakhatunk az alapanyagok mellé, a kezdeti 2+3-ból mesterként elvileg 2+5 lehetséges majd.

Kiegészítés (2013.04.03.)
Később a skillünktől függően, egy-egy extra adalékanyagot /extra alkotóelemet akár 1-5 adagban is használhatunk ugyanazon összetevő helyen, még erősebbé téve az tárgyat. Ha minden igaz, akkor ez azt jelenti majd, hogy amíg eleinte egy tárgyat 1 db Malachite, 1 Moonstone, 1 db Firesaltból gyárthatunk, addig később majd 1 db Malachite, 1 db Moonstone mellett Firesaltból akár ötöt is belerakhatunk az első módosító helyre. Ha pedig, mind a három módosítóba 5-5-5db extra alkotóelemet rakunk, mert a skillünk olyan nagy lesz, akkor ezzel a legerősebb tárgyakat készíthetjük el.


Alkimista asztal a Skyrimban

Természetesen, nem minden tárgy tekinthető alapanyagnak, amelyet a világban guberálunk, vagyis egy ork fejet túrva valamelyik sírból, egy kaviccsal nem csinálhatunk belőle csörgőt… Elvileg látni fogjuk, mi tekinthető alkotóelemnek, és mi nem.

És még korán sincs vége!

Minden tárgyat, amelyet találunk jártunkban-keltünkben továbbfejleszthetünk, VAGY lebonthatjuk és megtanulhatjuk a receptjét. Például, megtaláltuk álmaink kardját. Mihez kezdünk vele? Mert egy idő után „ki fogjuk nőni”, de ragaszkodnánk hozzá. Enchanterként a tulajdonságait minden további nélkül bármikor szinten tarthatjuk, upgradelhetjük. Weaponsmithként a sebzését tudjuk tuningolni és fejleszteni. Vagy, lebontjuk/szétszedjük. Ekkor megtanuljuk a tárgy receptjét, és megkapjuk az alapanyagokat, amelyből áll.

Vagyis, egy példa: Egy extra tűz sebzéssel (10 point of extra fire damage) és mondjuk fagy ellenállással (20% Frost Resist) rendelkező "Elven Swordot " (a fegyver alap sebzése, 1 handed weapon skilltől függetlenül legyen 10 damage) szerzünk, mondjuk 6-os szinten. Örülünk neki, mint egyszeri majom a fa…fakockának. De 20-as szinten ez a kard már bizony lehet, hogy kevés lesz. De mi szeretjük, és meg akarjuk tartani. Ha Weaponsmithek vagyunk, akkor az alapsebzését fel tudjuk majd javítani, mondjuk 20 damage-re (1 handed weapon skilltől továbbra is függetlenül). Ha Enchanterek vagyunk, akkor a tűzsebzést és a fagy ellenállást tudjuk upgradelni, mondjuk "20 point of extra fire damagere", és "30% Frost resist"-re.


Sok tárgyat ért el a végzete az Enchanter asztalkán a Skyrimban

Vagy, lebontjuk/szétszedjük. Ekkor Enchanterként, lesz a kezünkben egy 10(?) pontos tűz sebzést adó „enchant”, amelyet bármilyen más tárgyra applikálhatunk. Emellett megkapjuk a 20%(?) Fagy ellenállást is, amelyet szinten bármire felhasználjuk. Ha Weaponsmithként szedjük szét, akkor megkapjuk a két alap alkotóelemet (legyen mondjuk "Moonstone" és "Quicksilver", mint a Skyrimban), illetve megkapjuk a tűzsebzést és a fagy ellenállást okozó másik két alapanyagot is (legyen mondjuk "Fire Salt" az előbbi példából, és mondjuk egy "Frost Troll’s Fat"). Amelyekből később ismét alkothatunk majd valamit. Hogy mennyi alapanyagot kapunk vissza, és hogyan, ez majd valószínűleg azért a skillektől is függni fog, ez még nem tisztázott a jelenlegi információk alapján.

Ha pedig páncélt vagy fegyvert szedtünk szét, Armor- vagy Weaponsmithként, akkor egyúttal megtanuljuk annak a stílusát, dizájnját is. Hogy ennek mi értelme? Az, hogy a később, 40-esként talált "Daedric Swordunkat" bármikor átváltoztathatjuk a kedvenc "Elven Swordunkká", kinézetben legalábbis. (lásd a WoW transmogh rendszerét például)

Azt ne felejtsük el, hogy az egyes receptek, amelyeket megismerünk és megtanulunk, csak az összetevőket fogják tartalmazni, megmutatni. Hogy abból, milyen sikerrel és milyen erősségű tárgyat készítünk, függ majd a skillünktől, a rajtunk levő „buffoktól”, csillagjegyeinktől, esetleges egész Szövetségre ható (pvp siker okán) előnyöktől, és még ki tudja mitől. Két tárgy ritkán lesz azonos.

Ha belegondolunk, hogy ez a rendszer mekkora szabadságot és variációs lehetőséget ad a játékosoknak mind az öt szakma esetében, akkor talán elhisszük azt, amit Sage mondott az interjúban. A crafting tényleg fontos tényező lesz a játékban.

Hogy a készített tárgyakkal mihez kezdünk? Ez egy jó kérdés. A készítők nagyon szeretnék, ha a játékosok kereskednének és üzletelnének egymással. Hogy ezt milyen formában gondolták, egyelőre nem tudni. Idővel kiderül az is.

Forrás: tesoelite.com, mmorpg.com

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.