Szó se róla, mozgalmasan alakult a kedd. Először is megérkezett hozzánk is – Európába – a The Elder Scrolls Online v1.2.5-ös frissítése, amely sajnos nem javította teljesen a PVP-ben található FPS esés bugot, de szerencsére jött még egy fix és az már IGEN. Majd este, a fél világ szeme láttára a Brazilok belefutottak egy akkora Német pofonba, amelyet még ember nem látott. A kivégzéssel felérő mérkőzés szünetében pedig megérkezett Matt Firor júliusi összegzése, benne az ESO jelenével és a közeli jövőjével. A patchekkel és a fixekkel az előző hírben már foglalkoztunk, az elődöntő eseményeit pedig mindenki újraélheti és/vagy elolvashatja a sport- és hír portálokon, így nem maradt más, mint Matt Firor levelének összefoglalása, kiegészítve pár aprósággal. Mi vár ránk tehát a következő hetekben?

QuakeCon  - 2014. július 17-20.

A Bethesda éves dallasi összeröffenésén természetesen jelen lesz a Zenimax Online Studios is. Az ESO-val kapcsolatos események főleg a második napon fognak zajlani, vagyis július 18-án pénteken. Lesz előadás és szakmai beszélgetés a játék jelenéről és jövőjéről, lesz közösségi „kérdezz-felelek” a fejlesztőkkel, ki lehet ismét próbálni a játékot a felállított gépeken (többek között az E3-on látott 3v3 "King of the Hill" PVP-t is), stb. Mindenkit szeretettel várnak. Ha valaki nem tud eljutni az eseményre, semmi gond - lesz élő közvetítés mind az ESO panelről, mind a kérdezz-felelekről. Hogy pontosan miről is lesz szó az ESO szakmai előadáson?

  • „Az ESO jövője” – a vezető fejlesztők beszélnek majd az előttük álló feladatokról, illetve Paul Sage tart egy részletes előadást a Veterán Rendszert alapjaiban felforgató változásokról.
  • Lesz közönségtalálkozó és kötetlen beszélgetés a fejlesztőkkel.
  • 3v3-as PVP bajnokság guildek és baráti társaságok részvételével - élő közvetítéssel
  • Guildek és társaságok tudásának összemérése Trials runokon keresztül, szintén élőben közvetítve.

A pontos menetrend és egyéb részletek (jelentkezés, stb.) a következő linken olvasható.

 

EU megaszerver költözése Frankfurtba

Nagyon jól haladnak a folyamatok, olyannyira, hogy hamarosan be is jelentik a pontos dátumot. Jelenleg csak annyi a biztos, hogy még most július végén, vagy legkésőbb augusztus elején történik. Nagyon körültekintően járnak el, mert biztosak akarnak lenni abban, hogy minden adat hiánytalanul át lesz másolva, és az európai datacenterben felállított gépek és rendszerek is tökéletesen futnak. Annyi időt szánnak az egészre, amennyi szükséges, inkább csúsznak, mint sem homokszem kerüljön a gépezetbe. A július vége, augusztus eleje időpont egyelőre tartható.

 

Veterán Rangok és Veterán tartalmak

A fejlesztők látják, hallják, olvassák a panaszokat, amely a VR rendszert és az 50+ 50++ tartalmakat illeti. A legfőbb probléma az, hogy a játékmenetben hatalmas a törés az 1-50-ig tartó szintezés után, amikor átlépünk a VR zónákba. 50-es szintig és a fő küldetés végéig a szintezést élvezi mindenki, arra panasz nincs, de ahogy jön a VR terület, ezt az élményt felváltja a kötelező, nyűgös, hátunk közepére sem kívánt „grind” érzés. Ebben közrejátszik az is, hogy a nehézség is elég komoly - bizonyos classokkal meg főleg - és hát a küldetések jutalmai sem nagyon mozgatják meg az ember fantáziáját és/vagy nem ösztönzik a további küldetések elvégzésére.

Természetesen a fejlesztők azért vannak, hogy az igényeket teljesítsék, ezért a Veterán rendszer az előző okok miatt hatalmas, több lépcsőben zajló változáson esik majd át, amely végén az egész szisztéma gyökeresen fel lesz forgatva. A cél, hogy vonzóbbá és élvezhetőbbé váljon az 50+ és az 50++ zónákban történő kalandozás. Hogy pontosan miről is van szó, milyen lépésekben és hogyan fog ez végbe menni, arról bővebben majd a QuakeCon előadáson fognak beszélni a jövő héten.

De addig,már most életbe lépett (1.2.5-ös frissítésben) némi változtatás. A VR zónákban sokkal könnyebb már a haladás, a mobok nem olyan erősek és a küldetéseket is sokkal könnyebb szólózva megoldani. Mert, hiába beszélünk MMO-ról, a játékosok nagyon nagy százaléka továbbra is szólózva játszik. Az eredeti terv az volt a fejlesztők részéről, hogy a Veterán Zónákban bátorítsák (de ne kényszerítsék) a játékosokat arra, hogy alkalomadtán együtt játsszanak, csapatokat alkotva, ne csak szólózzanak a maximum szintig. Ezért is lett jóval nehezebb a Veterán tartalom, mint az 1-50-ig tartó szintezés, hogy segítséget kérjen és nyújtson az ember, ha nehézségekbe ütközik. Sajnos azonban, a várt eredmény elmaradt, a játékosok szólózva próbáltak érvényesülni, amelynek a vége az lett, hogy nagyon sokan feladták a „harcot”, besokalltak, és elment a kedvük az egész Veterán tartalomtól.

A fejlesztők tudják, hogy a játékosok szívesen végigcsinálnák a Veterán tartalmakat is, de főleg szólózva és akkor, ha mindez ismét olyan élmény nyújtana, mint tette azt a szintezés időszakában. Ezért is fogják a teljes rendszert felforgatni, az alapoktól kezdve. Három lépcsőben fog ez megtörténni:

  • 1. fázis: a Veterán Zónák nehézségének csökkentése, hogy bárki, aki nem fakezű, végig tudja játszani a saját erejéből, egyedül. Ez a változtatás már megtörtént kedden, az 1.2.5-ös frissítéssel.
  • 2. fázis: A Veterán pont (VP) rendszer eltávolítása és visszatérés a tapasztalati pontokon (XP) alapuló fejlődéshez a Veterán rangoknál. Ide kapcsolódik, hogy a PVP-vel szerezhető XP mennyiség is növekszik. Ez nagyjából a nyáron fog megtörténni.
  • 3. fázis: az új, átalakított Veterán Rendszer bevezetése új karakter testreszabási lehetőségekkel és új fejlődési mechanizmussal. Elöljáróban annyit, hogy az igényeknek megfelelően teljesen megváltozik az 50-es szint utáni játék, de erről bővebben majd a QuakeCon paneljén és későbbi cikkekben.

Az elsődleges szempont az volt a tervezett változásoknál, hogy a játékosok továbbra is szabad kezet kaphassanak a döntéseik során, és hogy a Veterán szinten is érvényes legyen az a gondolat, hogy úgy és azzal játsszon mindenki az ESO-ban, ahogy akar (és ne legyen kényszerítve a light armor + staff kombóra, ha haladni akar – mint a pre v1.2.5 idők VR zónáiban)

 

Update 3 és a Guildek ráncfelvarrása

A harmadik tartalmi frissítést a fejlesztők „guild extravaganza” névre keresztelték, mert főleg olyan lehetőségeket fog tartalmazni, amellyel a guildeket és a játékosok karaktereit lehet majd testreszabni. Hamarosan elérhető lesz a PTS-en (Public Test Server), de addig lássuk, mi vár ránk júliusban:

  • A cél az, hogy a játékosok alkotta guildeket könnyű legyen létrehozni, menedzselni és toborozni hozzá embereket. Hiszen az egyik legfontosabb tényező egy MMO esetében a guild, az a szociális közösség, amely összegyűjti az azonos felfogású embereket, ahol otthonra találnak a játékosok, ahol bárki segítséget kérhet (és kaphat) Tamrieli kalandjaihoz. Fontos, hogy a guild változtatások a játékosok visszajelzései alapján történnek, hiszen nekik és értük készül, ezért akinek van ötlete, irány a hivatalos a fórum, reddit vagy egyéb szociális média, és írja le amit gondol.
  • A menedzselés rész változik, és végre lehet létrehozni/törölni egyedi rangokat (max. tízet), saját ikonokkal ellátva, különféle jogosultságokkal.
  • A guildek vezetői meghatározhatják, hogy ki vehet ki pénzt a guild bank kasszájából (miután persze előzőleg beraktunk némi septimet aranyat oda).

Yes, you will be able to withdraw and deposit gold into your guild bank.

  • Cyrodiilban bárki elérheti a guild store tartalmát, ha a guild birtokol egy erődöt.
  • Megjelennek a The Gold Coast Trading Company kereskedői a nagyobb városokban. Ezek a drága jó kufárok lehetőséget biztosítanak minden guildnek arra, hogy egy-egy hétre kibérelhessék a városokban felállított kioszkokat, pavilonokat, és ezáltal bárki elérhesse az adott guild kínálatát anélkül, hogy Cyrodiilba menne. A pavilonok bérleti jogára minden guild vakon(!) fog licitálni, és a legnagyobb tétet tevőé lesz a jog. Egy hétig. Aztán újra kezdődik a licit elölről. Nem csak egy pavilon/kereskedő lesz, ezért a licitekkel csak óvatosan tessenek bánni kedves leaderek!
  • Megjelennek a guildekhez köthető címerek, tabardok. Minden játékosok alkotta guild, amely legalább 10 fővel rendelkezik képes lesz saját címert tervezni, egyedi színnel és alakzatokkal. Összesen 250 színből, 63 háttérből 136 jelképből lehet majd összerakni mindezt. Természetesen lesznek tabardok is, amelyek hordásával büszkén hirdethetjük, hogy melyik guildhez tartozunk.
  • Továbbra is készül a "Chat bubble", de egyelőre nem kerül még bele az Update 3-ba.
  • Az Update 3-ban elkezdődik a publikus dungeonok finomhangolása is.
  • Érkeznek majd az Update 3-ban új Campaign beállítások. Rövidebb ideig tartóak, aztán csak veteránoknak/csak nem veteránoknak, stb. - nem tudni pontosan milyen szabályokkal, de mindenképpen kapunk újakat.

- Are the campaign changes (i.e 5 campaings only, 30 day/7 day/5day and Vet/non-Vet only) also coming in update 3?
- Yes, they will be.

 

Osztályok, buildek és az egyensúly

Fontos megjegyezni, hogy az osztályok közötti egyensúly elég kényes folyamat során alakul ki, mert minden egyes apró változtatás komoly kihatással lehet a játékra és a játékélményre. A változások során mindig figyelik a játékosok visszajelzéseit, lásd a mostani Stamina alapokra helyezett buildek erősítését (medium armor buff és a stamina alapú képességek sebzésének növelése).

Az Update 3-ban érkező változások után az Ultimate képességek vagy a fegyver sebzésétől vagy a spell damage értéken fog alapulni, attól függően, hogy melyik a kedvezőbb a karakternek. De, lesznek még változások, bőven.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy mostantól minden nagyobb változtatás után szabadon újraoszthatóak lesznek azok a skill pontok, amelyek az érintett skill fán találhatóak.

Pár példa a várható változásokról:

  • A Bolhás Vérfarkas lét előnyei és hátrányai finomítva lesznek.
  • A Templarok bizonyos buildek használata esetén nagyon gyengék, ezeket fel kell hozni a többi build és/vagy a többi class szintjére.
  • A korábbi Dragonknightokat érintő változásokat felülvizsgálják.
  • A Nightbladek bár kaptak már némi buffot, de továbbra is van még mit tenni velük.


Ironman, Captain America és Wonder Woman Tamrieli kiadásban


Tárgyak és jutalmak

Az emberek többsége azért is játszik az ESO-hoz hasonló játékkal, mert a kalandok során „király” fegyvereket, páncélokat és egyéb tárgyakat gyűjthetünk be. A fejlesztők olvasták azokat a kritikákat, hogy a játék bizonyos pontján ez az „élmény” eltűnik, és nem érzi a játékos azt, hogy megfelelően lenne jutalmazva a cselekedetei után. Már volt szó arról, hogy a Veterán Zónák teljes ráncfelvarráson esnek át (ide tartozik a jutalmak rendszere is), de ez a változtatás érinti majd az 1-50-es szintezős „karriert” is.

Sok panasz érkezett arra, hogy nem sok különbség van egyes páncélok kinézete között, illetve arra, hogy a kapott jutalmak, nem mindig jobbak vagy hasznosabbak azoknál, amelyeket épp hord a játékos. Ez főleg azért is probléma, mert ezzel eltűnhet a kíváncsiság és az új – jobb - tárgyak megszerzésével járó izgalom érzése. Változások várhatóak tehát a jutalmak között már a pre-Veterán területeken is. Emellett érkezik a Dye rendszer, amely segítségével úgy színezhetjük át a páncéljainkat, ahogy akarjuk.

Röviden, a Dye rendszer mellett tehát bőven lesznek változások a felszereléseket illetően:

  • Új páncél szettek, amelyek kinézetben is eltérnek a többitől
  • Új rendszer érkezik, amely könnyebbé teszi a (teljes) szettek megtalálását a játékban.
  • A küldetések jutalmai és/vagy a mobok által dobott tárgyak stílusa és típusa logikailag még jobban fog alkalmazkodni/illeszkedni a környzethez, az elvégzett küldetéshez, stb.

A következő frissítések patch note-jaiban lesz ezekről szó bővebben.

 

Harc/harcok

Folyamatosan dolgoznak azon a fejlesztők, hogy a harcok még szórakoztatóbbak és élethűek legyenek. Ez nem egyszerű feladat, hiszen párhuzamosan több rendszert is változtatni kell ahhoz, hogy a végeredmény még simább, még jobb harci akciókat és reakciókat eredményezzen. Ahogy a Veterán rendszert, úgy a harcot is szépen lassan, de át fogják dolgozni. Fejlesztve lesznek az animációk, a hangok, a reakció sebesség, optimalizálják a szervereket és hálózatokat, stb. azért, hogy a harc még magával ragadóbb legyen.

A QuakeCon 2014-en már lehet majd látni, hogy min dolgoztak az elmúlt hónapokban, és hogy néz ki az új, felturbózott harci rendszer.

 

(a képek egy része csak illusztráció - random lőttük játék közben -, a másik része - az armor festéssel marvel  hősökkel változott karaktereket bemutatók - a hivatalos oldalról származnak)

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.