Már csak pár nap a QuakeCon 2014-ig, ahol a teljes pénteki nap az ESO-ról fog szólni (lásd előző cikkünk végén az előadókat és témájukat). Az már biztos, hogy kapunk annyi infót, hogy csak győzzük azokat befogadni. De addig is, Matt Firor főguru levele, majd Paul Sage (kreatív igazgató) interjúja után most Nick Konkle (játékmenet fejlesztés vezetője) és Eric Wrobel (rendszertervező) ült be az Elder Scrolling Online podcastjára, hogy válaszoljon pár kérdésre. És, ha már ott voltak, le is lőttek pár poént a The Elder Scrolls Online jövőjét illetően. Elöljáróban annyit, hogy folyamatosan változik a játék, köszönhetően a kreatív és építő jellegű visszajelzéseinknek.

A lapozás után olvasható a korábbi Paul Sage interjúból kimaradt érdekesebb apróságok összefoglalója, illetve a tegnapi Nick és Eric féle új podcast rövid összegzése (csak az újdonságok, amiről már volt szó korábban, azok most kimaradtak).


Guild Trader Mournhold ipari negyedének közepén, az oda bekerülő Wayshrine társaságában

 

Ami kimaradt a Paul Sage interjúból:

  • Be lesz vezetve az Enlightenment bónusz, amely a többi mmo-ban már látott „rested” bónusz szerű megoldás lesz. Vagyis, amíg nem játszunk, az offline időszak alatt nő az a bónusz, amelyet belépéskor dupla xp stb. kedvezményként tudunk majd felhasználni.
  • Champion rating is be lesz vezetve. Ez egy olyan mutatója lesz a karakternek, amely jelzi, hogy mit értünk el, milyen komolyak a felszereléseink, stb. A karakteren található felszerelések és a megszerzett Champion pontok számából lesz kalkulálva. Igen, biztos, hogy lesz sírás emiatt, és meg fogja osztani a közösséget, de mivel könnyű lesz felzárkóznia mindenkinek, nem kell aggódni.
  • Lesznek Champion Rating-hoz kötött tartalmak is. Hasonlóra kell gondolni, mint a WoW-ban az "item level" követelmény az egyes heroic tartalmakhoz, vagy raidekhez.
  • Sajnos továbbra sincs terítéken a „preview” ablak a karakterek felszereléseivel kapcsolatban, így csak akkor láthatjuk, hogy egy-egy új cucc hogy néz ki rajtunk, ha felvesszük azt.
  • A fejlesztőket megosztotta a kérdés, hogy lehessen e majd a fegyvert és a pajzsot is színezni, de egyelőre abban maradtak, hogy nem lehet. Esély van a pajzs színezésének bevezetésére, de majd később. Előbb a kosztümöket/álruhákat fogják engedélyezni.
  • A fegyverváltás (weapon swap) sok embernél lagzott, de az új rendszernek köszönhetően ez már a múlté. A probléma forrása a másik fegyver textúrája, alakja, enchant effektje stb. volt. Az új megoldás szerint a kliens mind a két bekészített fegyvert előre tárolja (cache), így a váltásnál nem kell azt betöltenie, hanem azonnal elérhető lesz minden, ami kell, így eltűnt a lag és a vele járó bosszúság.
  • Staffok új animációt fognak kapni hamarosan
  • Ékszerkészítés (Jewelcrafting) a terítéken van. A craftingért felelős fejlesztők nagyon akarják, a többi fejlesztő pedig azon gondolkozik, hogyan kellene beilleszteni a játékba a dolgot. Lesz ékszerész szakma, de egyelőre nem a közeli jövőben.
  • A következő 2 darab zóna, amely érkezik a játékhoz más hangulatú lesz, mint Craglorn volt. Inkább a küldetésekre és a felfedezésre fog fókuszálni, olyasmi lesz, mint az 1-50-es tartalmak.
  • A saját ház (Player Housing) rendszer már prioritást kapott a fejlesztőknél, de ettől többet nem tudhatni róla. Lesz, de nem a közeli jövőben. (megjegyzés: A Wildstar és a hamarosan érkező SWtOR housing rendszere mondjuk alaposan feladta a leckét, de hát azért van a konkurencia, hogy ösztönözze a fejlesztőket)
  • Lesz majd a felhasználói felületen egy külön rész a hobbi peteknek.
  • Mivel Paul nagyon szereti a „DPS meter” addonokat, a játékosok pedig előszeretettel használnak „Inventory” és „Scrolling Combat Text” addonokat, ezért elképzelhető, hogy ezek bekerülnek a kliensbe, ki-be kapcsolható formában. De ez csak egy ötlet volt, nem ígéret.
  • Fodrász szalon/borbély üzlet/stb: hamarosan érkezik, mert ha nem, akkor a művészeti vezető lemészárol mindenkit a fejlesztők közül. Viszont, a fodrászat a szociálisan aktív játékosoknak lesz elérhető a tervek szerint. (Tippre ez egy guild feature lesz). Meglátjuk.
  • Imperial City-vel kapcsolatban jön majd kép, videó, minden ami szem szájnak ingere a QuakeCon 2014-en.
  • Másik játékos átvizsgálása/megtekintése (Inspect player) egyelőre nincs tervben.
  • Ahogy a kurzorral való célpont (ki)választás sem.
  • Az ESO-ban a megjelenítés határa (draw distance) elég alacsony, de hamarosan lesz lehetőség ezt megnövelni, ha bírja a játékos gépe.
  • Dueling: nem arról van szó, hogy nem akarják. A gond a szabályokkal és a játékkörnyezetbe való át/beültetéssel van. De most, hogy a Justice System bevezetésre kerül, a játékkörnyezetben lesz annyi változtatás, hogy nem lesz technikai akadálya a Dueling rendszernek, lévén a Justice System okoz majd némi PVP-t Cyrodiilon kívül is PVE területen - lásd a tolvaj játékos karaktereket üldöző és elkapó „rendfenntartó” játékos karakterek csatája.
  • Egyelőre nem érkeznek újabb fegyver típusok, vagy a meglévő fegyverekhez újabb skillek, képességek.
  • Valódi lovas harc (Mounted Combat) egyelőre nem lesz a közeli jövőben, de nincs kizárva egy lovasroham (Charge) szerű képesség. Sőt, erről hamarosan többet is hallunk majd.
  • A Tolvajok Céhével és a Sötét Testvériséggel megérkezik az emberek meglopásának és meggyilkolásának lehetősége, amely eléggé „mókás” helyzeteket fog szülni a játékban.
  • Megjeleníthető karakter nevek a fejek felett (Nameplates) már régóta jelen van a játékban, de csak a fejlesztői kliensekben. Nem azért nincs engedélyezve, mert nem akarják, hanem azért, mert nem néz ki jól a sok mozgó név a tömegben. Viszont, hamarosan elérhetővé teszik, természetesen a ki-bekapcsolás lehetőségével együtt.

     

Nick Konkle és Eric Wrobel interjú érdekességei:

  • A képességek morphjainak továbbfejlesztése, kiegészítése vagy újabbak berakása jó ötlet, csak sok a meló vele. Viszont dolgoznak azon, hogy bizonyos egyedi tárgyak hassanak a morphokra, azok tulajdonságaira, működésére.
  • Sok tank karakternél látható, hogy Light Armort viselve is simán elérik az armor soft capját. Dolgoznak azon, hogy a Heavy Armor még szimpatikusabb legyen - egyik terv ezzel kapcsolatban az, hogy Heavy Armort hordva a karakter extra erőforrásokat kapjon vissza az ütések alatt. Például minden pofon után, amit kap az ember talpig vasban, bizonyos mértékben nő a karakter staminája/magickája pofononként.
  • Update 4-ben érkezik majd Upper Craglorn, és vele a Dragonstar Arena és a Serpent Trial. Mivel hallották és olvasták a fejlesztők, hogy az első két Trial "könnyű" lett, ezért a most érkező tartalmak sokkal nehezebbre készülnek. Sőt, Upper Craglornban az összes speciális bosst le kell majd verni ahhoz, hogy ha az összes geart össze akarjuk szedni a zónából.
  • Új hátasok is érkeznek, de nem az Update 4-ben. Ezekről bővebben hamarosan.
  • A Veterán Rangú játékosok által elért „teljesítmény” át lesz konvertálva a Champion rendszerbe. Aki már VR12, az némi előnnyel indul majd azokkal szemben, akik még csak most járnak a Veterán rangok felénél és nem érték még el a maximumot. (Ez főleg akkor lesz „érdekes”, ha Champion Ratinghoz kötött tartalomról van szó - mivel jelenleg VR1-es karakter is bemehet bárhova, ahova a VR12-es is. Az új rendszerben már nem.)
  • A játékos guildek 500 fős limitje hamarosan ki lesz tolva.
  • Az a terv a jelenlegi Veterán zónák erősségének csökkentésével, hogy a szólózó játékosok is végig tudjanak menni rajta úgy, mint az 1-50 tartalmon, és így a végére érve (és megszerezve a szükséges minimális Champion Ratingot) el tudják majd érni a Trialokat, vagy a Dragonstar Arénát.
  • Fog még emelkedni a jövőben a Veteran Rangok száma (a jelenlegi VR12-ről). De, ha ez meg is történik, az a cél, hogy könnyebben lehessen majd elérni az új, megnövelt rangot.
  • Házon belül beszélnek a lándzsák, polearmok és egyéb új fegyverek koncepciójáról, megvalósítási lehetőségeiről, stb -, de csak beszélnek róluk egyelőre, nem nagyon várható új fegyver a közeli jövőben.
  • Guild Traderekre vakon történő licitálás majd a Guild Bankban található pénzből fog történni.

Az összefoglaló elkészítését nagyban megkönnyítette Dulfy transcriptje, akinek ismét csak köszönjük a segítségét!

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.