Egy pár részes cikksorozatot indítunk útjára, melyben megpróbáljuk összefoglalni a QuakeCon 2014. "The Future of ESO" (kb. 2 órás) előadásán elhangzottakat. Az első rész témája nem más, mint a várva várt és hamarosan érkező Császári Főváros, avagy az Imperial City.

A korábbi hírekkel ellentétben Imperial City egy pvp zóna lesz, nem „csak egy dungeon”. A bejutás ismerős lehet, hiszen hasonló módon történik, mint a TES IV Oblivionban - a csatornán (Sewers) keresztül. De, ahol akkor ki, ott most az ESO-ban be fogunk jutni. Minden szövetség egy-egy saját csatorna bejárattal fog rendelkezni. Ha bejutunk, akkor ahogy Cyrodiilban, itt is lesz majd egy biztonsági zóna, ahova nem léphet be a többi Szövetség. Itt lyukadunk ki a csatornán átmászva, itt fogjuk megkapni a küldetéseket, itt fogunk gyülekezni, stb. és itt ismerkedünk meg a sztorival is. De, ne fussunk ennyire előre, maga a bejutás sem lesz zökkenőmentes.


A csatorna bejárata, és a biztonsági zóna (DC oldal)

Ne feledjük, az IC-be vezető csatornák Cyrodiilból nyílnak, vagyis ahhoz, hogy eljussunk Imperial Citybe, el kell jutnunk a csatorna bejáratáig. Ez még a könnyebb része a dolognak. A szitu akkor lesz nehéz, ha egy ellenséges frakció éppen „kempeli” a bejárat Cyrodiil felőli részét, mert mondjuk ők ilyen vicces emberek. Ilyenkor rajtuk keresztül kell valahogy bejutni. (Régi mmo motorosok még emlékeznek talán WoW-ban PVP szerveren a Molten Core és BRD felé vezető hídon történő „mind control + láva” szivatásokra - na itt is várható valami hasonló :))

De, hogy még érdekesebb legyen a dolog, a három csatornarendszernek lesz egy olyan szakasza, amely közös lesz, így a befelé igyekvő csapatok bizony már ideje korán találkozhatnak és pofozkodhatnak. Ez az úgynevezett „Crossroads” szektor, és mind a három csatorna/alagút egy hatalmas, tágas terembe nyílik. Ez a helység IC alatt található, a csatornarendszer mélyén. Ám, mielőtt egymásnak esnének a derék bajtársak, érdemes megjegyezni, hogy ez az egyik leginkább fertőzött hely Imperial Cityben. Mindenféle portálok nyílnak a helységben (hasonlóak, mint a felszínen), amelyen át ömlik Coldharbourból a sok Daedra, amelyeket a játékosoknak kell majd leverniük. Masszív káosz várható itt, zárt területen sok emberrel, sok daedrával...


A "Crossroads"

Ami a sztorit illeti: spoiler nélkül annyi elég hozzá, hogy bizony az Imperial népnek tele van a t… hócipője már az egész Daedra inváziós/háborús helyzettel, és tőlünk várnak segítséget. Amíg Cyrodiilban ellenségként tekintettek ránk - mert ez volt parancsba adva -, addig az Imperial Cityben élő Imperialok picit másként látják a helyzetet, és rájöttek, hogy nem feltétlen mi vagyunk az ellenség. Mindegy nekik, hogy a három Szövetség közül ki segít, csak valaki „lécciléccilécci” segítsen már!

Na, ha benn vagyunk és elértük a bázist, akkor jön a feladat: IC negyedeit meg kell tisztítanunk. Az ott maradt Daedráktól, Dremoráktól és az ellenséges játékosoktól. Ha elfoglalunk egy-egy negyedet (Kereskedelmi negyed, Arborétum, Templom negyed, Aréna stb.), akkor kapunk utána jutalmat és bónuszt. Sok küldetés lesz, ismételhetőek, és sok XP-t és aranyat fognak érni. Minden negyedben lesz (ha minden igaz mindenhol, de ha nem, akkor a Market Districtben mindenképpen) egy respawn pont, ami miatt az adott negyed nagyon hasznos tud lenni az őt birtokló szövetség számára (hasonlóan, mint az Erődök odakinn).

Imperial City romokban. A szó legszorosabb értelmében. Érdekes a kontraszt az Oblivionban látott virágzó főváros és a mostani állapot között. Szinte minden elpusztult, pár épületrész kivételével. Az utcák romjain bossok és minibossok masíroznak és szeretettel várják a játékosokat. A bossok sok XP-t érnek, sok arany is lesz „náluk”, illetve a loot sem lesz „ócska”.

  • A Templom negyedben lesz a „Coldharbour és Nirn egybeolvasztása” c. projekt főhadiszállása, és ebből kifolyólag dugig lesz monsztákkal. Mivel minket - a játékost - is itt, a Templom alagsorában áldoztak fel a játék elején (lásd intro), ezért a célunk az, hogy visszatérve ide megakadályozzuk egyszer és mindenkorra ezt.
  • A Kereskedelmi negyedet kell birtokolnunk majd ahhoz, hogy az IC-n belüli csatákban extra bónuszokat kapjon a Szövetségünk. Illetve itt lesznek olyan munkapadok, amelyekkel Imperial Daedric felszerelést tudunk majd gyártani.
  • Az Arborétumban maradt némi érintetlen terület, nem foglalták el teljes mértékben a Daedrák. A feladatunk lesz ennek a rendberakása - miután megtakarítottuk a démonoktól -, és a későbbi működésének biztosítása.
  • Aréna negyed is jelen lesz. A Dremorák úri jókedvükben azzal múlatják az időt, hogy beteges gladiátor meccseket szerveznek maguknak a elfogott Imperial rabszolgákat felhasználva „fogyóeszközként”.


Az Aréna és az Arborétum negyed


A Keresedelmi és a Temlom negyed

 

A képek az élő streames prezentációból származnak, ezért nem a legjobb minőségűek

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.