Avagy, váljunk primitív vadállatokká! (sic!) Aki követi az ESO híreit, az talán emlékszik arra, hogy a Justice System már tavaly nyáron meg lett említve a fejlesztők részéről, mint egy olyan mechanizmus, amely a premier után fog majd csak érkezni a játékba. A rendszer, amely engedélyezi a lopást és a gyilkosságot Tamrielen, és amely a Tolvajok Céhével és a Sötét Testvériséggel karöltve fogja majd kifejteni igazán teljes hatását. Maga az elképzelés nem új, hiszen aki valaha is játszott már The Elder Scrolls játékkal, az pontosan tudja miről van szó. Sőt, ezen játékosok már a premierkor is kérdezték, hogy miért nem lehet lopni vagy gyilkolni, mint a hagyományos egyjátékos címekben? Jogos. De, jobb későn, mint soha.

Az biztos, hogy fel kell készülni arra, hogy a Justice System bevezetése után gyökeresen megváltozik az élet Tamrielen.

Ahogy mondani szokás, egy játék világát összerakni - annak szereplőit és háttértörténetét kitalálni, környezetét kialakítani, helyszíneit megtervezni, a főbb történeteket és küldetéseket megírni, a szükséges scripteket és a háttérben futó folyamatokat leprogramozni, stb. – nagyon jó buli, legalábbis Paul Sage kreatív igazgató szerint. De ami még ennél is nagyobb móka, amikor egy olyan önműködő rendszert tervez az ember a játékba, amely működése során nem tudja senki sem, hogy mi fog történni. Ekkor a játék már nem csak játék, hanem egy fajta szimuláció is. Egy olyan világot kapunk ezáltal, ahova belépve ugyanazt látjuk, mint korábban: a nem játékos karaktereket, a helyszíneket, a szokásos környezetet, stb. Ott állunk a megszokott világban, körülöttünk megannyi lehetőséggel, megannyi szituációval, és a világ csak arra vár, hogy „cselekedjünk” valamit. Igen ám, de ezúttal az adott cselekményre a játék világa is reagál. Önállóan. Nem csak előre megírt scriptek futnak le, hanem a monitor túloldalán ülő másik játékos is belép a folyamatba, mint ismeretlen tényező. Ebből pedig egy vicces, érdekes, de legfőképp kaotikus állapot fog születni. Ez a fajta „káosz” az egyjátékos TES játékokban mindennapos dolognak számít, de az ESO-ba viszont csak most fogja felütni a fejét.

Azt már most érdemes leszögezni, hogy a Justice Systemről nem sok mindent tudunk egyelőre, és amit tudunk, az sem végleges.

Az alap funkcióit ismerjük: lopás és gyilkosság az nem játékos karakterek kárára. Azt is tudjuk, hogy ezen cselekedetek következményekkel járnak. De minden további részlet egyelőre még csak ideiglenes, bőven változhat még a premierig. A fejlesztők is elmondták a minap, hogy ez a Justice rendszer ugyanúgy lehet szórakozás és nagy csapás, ha nincs jól beállítva. Rengeteget fogjuk még tesztelni PTS-en (Public Test Server), az biztos. Az érkezése ősszel várható, Update 4. vagy 5. környékén, a Tolvajok Céhét és  a Sötét Testvériséget megelőzően.

Mi változik a lopás és gyilkosság megjelenésével? Maga a világ és az alapvető játékmenet nem (küldetések, dungeonok, crafting, stb.), viszont a világban található bizonyos tárgyak, ládák, asztalok, termések, szekrényben lévő italok, stb. esetében megjelenik a „tulajdonos”, mint fontos jellemző.

Továbbra is azt csinálunk, amit akarunk. Egy piacra érve nyugodtan elrakhatunk mindent, amit az árus melletti hordókban, a fal tövében árválkodó ládákban vagy a lakóház egyik szekrényében találunk. A lehetőség adott. Az már más kérdés, hogy mi fog történni, ha ezt tesszük? Ha nem volt gazdája a ládának, szekrénynek, stb. akkor nincs gond. Ha viszont azok a ládák, szekrények valakinek a tulajdonai voltak, akkor kezdődnek a bajok. A kurzor mindig jelzi majd vörös „steal” (ellopni) vagy "steal from" (lopni valamiből) felirattal, ha valami lopásnak minősül.


Itt még meggondolhatjuk magunkat

Ilyenkor több lehetőségünk is van:

  • Egy, megijedünk és törvénytisztelő állampolgárként nem nyúlunk a cucchoz. Ez az unalmasabb verzió.
  • Kettő, nem foglalkozunk se a környezetünkkel, se a figyelmeztetéssel és simán csak elrakjuk a szajrét. Ha ennek a cselekedetnek akár csak egy szemtanúja is akad, akkor az ordibálni kezd („tolvaj, fogják meg!”) és riadóztatja a közelben lévő őrt vagy őrséget. Emellett azonnal vérdíj kerül a fejünkre, a lopott áru értékének megfelelő mennyiségben.
  • Három, óvatosak leszünk és lopakodva (stealth/sneak) próbáljuk meg elvenni a tárgyat, úgy, hogy ne lásson senki sem. Ez esetben a „szem” kurzor ugyanúgy jelzi majd a sikerességet, mint bármely más esetben, ha lopakodunk. Ha sikerül észrevétlennek maradni és úgy elvenni a tárgyat, akkor se vérdíj, se kiabálás, se probléma, a szajré a miénk. No de, ha nem sikerül, és valaki észrevesz minket, akkor megint kezdődik a káosz, kiabálás, őrök, vérdíj, stb.

Tegyük fel, hogy elbénáztuk a lopást, észrevettek minket, és vérdíj került a fejünkre. Ilyenkor nagy sz…slamasztikában vagyunk. Vérdíjjal a fejünkön azonnal meg fog állítani minket a legelső városőr, aki a közelünkbe ér. Két lehetőségünk lesz:


Egy maréknyi dollár (arany) egy maréknyi rizsért.

  • Egy, kifizetjük a lopott tárgyaknak megfelelő vérdíjat, és el van nézve a dolog. Ekkor az őr elveszi az ÖSSZES lopott tárgyunkat (a korábbi lopásokból származóakat is), és mehetünk utunkra.
  • Kettő, ellenállunk és/vagy inkább elfutunk. Ekkor az őr ránk támad és az ellenállás miatt a vérdíj még nagyobb lesz. Ha sikerül is kereket oldani, onnantól kezdve az összes őr vadászni fog ránk, mint szökött és menekülésben lévő bűnözőre. Ilyenkor a beszélgetés és a helyzet békés rendezése (lásd első pont) helyett már azonnal támadni fognak.
  • (Három, ha nincs elég pénzünk kifizetni a büntetést, akkor automatikusan a második opció lép életbe, vagyis ellenállunk a letartóztatásnak)

Fontos tudni, hogy a lopott tárgyakat - amelyet a hátizsákunkban a „stolen”, vagyis „lopott” felirat jelez - csak orgazdáknak lehet eladni, a hétköznapi kereskedők nem fognak seftelni. Ilyen orgazdákat leginkább a Tolvajok Céhe tagjai között találunk, meglátjuk hogy alakul az ESO-ban ez. A lopott cuccokat fel lehet használni, sütni, főzni belőle, alapanyagnak lebontani vagy meginni piaként minden további nélkül lehet, de eladni csak speciális helyeken, speciális embereknél lehet majd.


A lopott gyümölcs mindig édesebb...

A Justice System másik érdekessége, hogy lehetőségünk lesz a nem játékos karaktereket megölni. A rendszer természetesen védi a küldetést adó karaktereket (illetve a Frakció vezetőit), őket nem lehet majd eltenni láb alól. A gyilkosság esetében a helyzet ugyanaz, mint a lopásnál. Ha úgy csináljuk, hogy a fél város minket néz, abból hatalmas nagy verekedés lesz, hatalmas vérdíjjal. De, ha okosban csináljuk, lopakodva, észrevétlenül, szemtanú nélkül, akkor megúszhatjuk a gyilkosságot.

Nem kell félni, véletlenül nem fogunk megölni egyetlen egy NPC-t sem. Ahhoz, hogy meg tudjuk őket támadni (vagyis valódi célpontként funkcionáljanak), lopakodva kell őket becélozni.

Egy NPC nyilvános kivégzése sokkal több vérdíjat tesz a fejünkre, mint a lopás. A prezentáció jelenetei alapján nagyjából 500 arany / NPC árfolyammal kell számolni, de ez még persze változhat.


Sikeres gyilkossági kísérlet

Ami a városőröket illeti, eléggé ügyesek, gyorsak és bizony nagyokat sebeznek. Emiatt, akinek van egy pici esze, az elkerüli a konfrontációt velük szemben. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert biztos sokan vannak, akik azt hiszik most, fél kézzel agyonverik a fél világot. Hiszen legyőzték Molag Balt, mit nekik pár városőr! Nos, sok szerencsét! :)

Mindeddig a játékos kontra NPC szituációról volt szó. De, hogy visszatérjünk az első bekezdéshez, a nagy buli nem ebben az előre definiált szituációkban van, hanem abban, amikor megjelenik a többi játékos is, mint tényező. Ugyanis, minden játékos karakter akinek a fején vérdíj van, bárki által levadászhatóvá válik. Nem csak az NPC őrök fogják a tolvajokat kergetni, hanem bizony a többi játékos is. Ami korábban elképzelhetetlen volt a saját frakció területén, az most megtörténik: aktív mini world PVP, avagy „rabló-pandúr” csaták lesznek a saját csendes kis városainkban vagy PVE zónáinkban.

Hogy mi történik akkor, ha gyilkosság miatt körözött karakterünket kapják el, azt egyelőre nem tudni. Kevés a pontos részlet a gyilkosságok büntetéseiről, illetve a rendőrnek beálló karakterek jutalmáról, mert ugyebár ezzel is számolni kell. A tolvaj karakter esetében egyértelmű, hogy ugrik az összes szajré halálozás (igazságszolgáltatás keze által) esetén. De gyilkosságnál szinte biztos, hogy lesz egyéb büntetés is. A TES hagyományoknak megfelelő börtönbüntetés (és onnan való szabadulás)? Vagy a skilleket negatívan érintő büntetés, levonás? Valami más? Egyelőre nincsenek információink.

Érdemes még azt is megjegyezni, hogy a vérdíj zónák szerint lesz a fejünkön. Vagyis, akit köröznek Stormholdban (Shadowfen), azt nem biztos, hogy körözik Windhelmben (Eastmarch). Ugyanúgy, mint a TES játékokban. Illetve, volt szó korábban arról, hogy a karakternek lesz reputációja, hírneve, és a világban található NPC-k ezen hírnév alapján fognak viszonyulni a játékosokhoz. Nem tudni, hogy továbbra is terítéken van e még ez a rendszer, vagy már nem.

A Justice rendszer részletes bemutatása a fejlesztők részéről a következő hetekben várható. Akkor talán választ kapunk a nyitott kérdésekre.


6 darab NPC élete a mai árfolyamon számolva 3000 aranyat ér

 

A lopás, de főleg a gyilkosság mint cselekedet csak a játékban érdekes dolog, a való életben súlyos következményekkel járó törvényellenes cselekedet! - ezt ne feledjük! Ne próbálja meg követni senki sem a játék példáit, megoldásait a való életben!

Annyi hírt olvasni mindenféle elmeroggyant gyilkos idiótáról, hogy XY játék volt rájuk hatással. Hisszük, hogy a The Elder Scrolls Online közössége ennél értelmesebb és remélhetőleg mindenki különbséget tud tenni a valóság és a Tamrieli lehetőségek között!

 

A képek ismét csak a prezentációból származnak, azért ilyen csúnyácskák.

Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.