Az Aldmeri Domínium
oldal: 2 / 2

 

Abban a percben, amikor a Summerset Szigetek High Elfjei tudomására jutott, hogy a Császári Főváros - hathatós emberi (Imperial) segítséggel - Molag Bal kezére jutott, az Aldmeri Domínium megszületett. Az Altmer vezetés megelégelve az emberek „töketlenkedését” rögtön segítségül hívta a szomszédos Erdei Elfeket és Khajiitokat, majd a három nép egyesítette erőiket az Aldmeri Domínium zászlaja alatt. A vezetőjük, Ayrenn Királynő minden energiájával azon volt, hogy félreállítsa a fiatal emberi fajt, és megakadályozza azt, hogy az emberek még nagyobb katasztrófába sodorják a világot. Ahogy arra már számtalanszor volt példa a múltban, és amelyre a Sárkánytűz kialvása óta ismét egyre nagyobb esély mutatkozott…

A mágiát velük született természetességgel használó High Elfek Tamriel első telepesei (bár emberek inkább az első hódítóként tekintenek rájuk) közé tartoznak, és többek között nekik köszönhetjük a mai is használatos közös Tamrieli nyelvet. Az Erdei Elfek Valenwood sűrű, erdős vidékén élnek. Lakóhelyükből fakadóan kiváló vadászok és Tamriel legjobb íjászai. Emellett a lop(a)kodás és a zsebtolvajlás mesterei. A macskaszerű Kahjiitok Tamriel egyik jellegzetes és exotikusnak tartott népe. Csatában félelmet nem ismerő, pengéiket halálos pontossággal használó akrobatikus harcosok, akik büszkén harcolnak a frontvonalban, és nem rettennek meg semmitől sem… mindaddig, amíg le nem ülnek „szórakozni”, és elő nem kerül a skooma.

Három nép, három különféle harcmodor, magára vessen mindenki, aki ezek után alábecsüli az Aldmeri Domínium erejét!

 

Magas Elfek – Altmer (High Elves)

A Summerset Szigetek magas termetű, aranybőrű elfjeit manapság vagy Altmernek, vagy „Magas Elfnek” nevezik Tamriel szerte. Korábban az Ayleidek Salache-ként emlegették őket, míg a High Elfek önmagukat csak nemes egyszerűséggel a „Kultúra népéként” aposztrofálják. Az Imperial által használt Magas Elf kifejezésből a „magas” előtag nem a termetre vonatkozott, hanem a „magasan hordja az orrát” gúnyos kifejezés rövidülése. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb Altmer nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy felsőbbrendűségét ne éreztesse nem csak az emberekkel, hanem a többi elf néppel szemben is. Ezért a felsőbbrendűségüket folyamatosan felemlegető elfek ebből fakadó gőgös és önelégült természetét nagyon nehéz ám elviselni, és ezért a roppant találó a „Magas Elf” kifejezést egyre többen használják.


Az Altmer szentül meg van róla győződve, hogy ők Tamriel legcivilizáltabb és legkulturáltabb népe. Némi igazság van benne, hiszen a Tamrieli közös nyelv és írás is tőlük ered, a legtöbb Tamrieli művészeti ágról, a jelenlegi törvényekről, tudományról, szakmáról nem is beszélve, melyeknek alapjai szintén Altmer tradíciókon nyugszanak.

Tamriel összes népe közül az Altmer a legerősebb és leghatékonyabb mágiahasználó, és emellett nagyon ellenállóak a fertőzésekkel szemben. Viszont meglepetésre, eléggé sérülékenyek a Tűz, Fagy és Villám alapú mágia esetében. A legtöbb Magas Elf - köszönhetően a hosszú életének (legtovább ők élnek az összes faj közül), illetve, mert az egyik legmagasabb intelligenciájú nép is egyben -, az évszázadokig tartó életük alatt kiváló varázslóvá fejlődik.

A Magas Elfek vallják, hogy ők a legközvetlenebb leszármazottjai annak az Isteni eredetű ősi Aldmer népnek, amelyből az elfek népe származik, és amely annak idején az Aldmeris (Elfek őshazája) elpusztulása után Tamrielre menekült. Hiszik, hogy amíg a többi tamrieli elf nép elkorcsosult és lezüllött, addig ők nem változtak az  őseik életéhez és hagyományaihoz képest. Ennél fogva ők tekinthetőek az Aldmer nép teljes jogú örököseinek, és ezáltal kiemelkednek az összes mai tamrieli elf nép közül.

Amikor az elfek őse, az Aldmer nép elhagyta az őshazáját az Aldmerist, Tamrielre érkezve a menekültek nagy része a nyugati partok mellett fekvő Summerset Szigeteken telepedett le. (Egyes legendák szólnak arról, hogy az Aldmer egy-egy csoportja folytatta útját a partok mentén, és a többséggel ellentétben eleve a kontinens északi részén telepedett le.) Sokat nem tudni a korai történelmükről (vagy elfelejtődött az eltelt idő alatt, vagy direkt elhallgatták) de az biztos, hogy a szigeten található pár ősi rom – mint például a híres Ceporah Torony – hamarabb épült, mint ahogy az Aldmer megvetette ott a lábát. A sziget nem volt lakatlan, és az elfeknek meg kellett vívniuk a maguk csatáját a környéken őslakos Sload (hüllőszerű nagydarab lények, a Tamriel partjainál található tucatnyi szigeten szétszórva található a birodalmuk) néppel a letelepedésük érdekében. Később az Aldmer megépítette a híres „Kristály Tornyot”, amely nagyon sokáig a mágia tanulmányozás és mágia kutatás központja volt (és ahol Jagar Tharn elrejtette a Káosz Bot egy darabját – lásd TES I. Arena sztorija). Később ezt a Tornyot, és vele a mágia tanulmányozás központi szerepét átvette/felváltotta az Arcane Egyetem, a Császári Fővárosban. A Kristály Torony túlélve az évezredek viharait, még ma is áll.

Később az Aldmer nép között belső vallási vita tört ki, amely olyan súlyos méreteket öltött, hogy a korábban egységes Aldmer nemzet szétszakadt. Az egyes csoportok (a későbbi Chimer, Bosmer, Orsimer és Ayleids népek ősei) elindultak Tamriel belső, számukra ismeretlen vidékei felé. Ezek közül Veloth próféta esete az egyik, amely a történelemben részletesen feljegyzésre került (lásd Chimer – későbbi Sötét Elf/Dunmer nép és az Orkok megszületésének történetét az Ebonheart Paktum ismertetőjében). Másik ismert vándorlása az Aldmer szakadár csoportjának a High Rock-i invázió. Az ottani emberekkel keveredve alakult ki később a mágiára fogékony (köszönhető az Elf genetikának) Breton nép. Hogy a Falmerek vagy a Dwemerek hogy kerültek annak idején a mai Skyrim illetve Morrowind területére, arról nem szólnak a korabeli feljegyzések. Legendák szerint ők voltak azok az elfek, akik tovább hajóztak a kezdetek kezdetén.

Az elf törzsek a tamrieli vándorlás során a kontinens középső és nyugati részén találkoztak az ott élő őshonos, és kevésbé fejlett Nede (Nedic) néppel, akiket hosszan tartó rabszolgasorba kényszerítettek (egészen az Alessiai felkelésig, és az első ember vezette Tamrieli Birodalom megszületéséig). A ma ismert Magas Elfek ősei maradtak a Summerset Szigeteken, és folytatták az ősi hagyományok szerinti életüket, egy jó időre megszakítva a kapcsolatot a lázadó és szakadár elf törzsekkel, csoportokkal.

A vándorló csoportok később az éghajlati körülményeknek, területi jellegzetességeknek, illetve a vallásuknak (ki milyen Istent imádott, és hogyan tette azt) köszönhetően megváltoztak, és így létrejöttek a ma is ismert elf népek és nemzetek ősei.

Ahogy Tamriel és az oda költözött elfek megszenvedték az Első és Második Kor viharos történelmét - a véget nem érő háborúkat, az Alessia vezette emberek sikeres lázadását ellenük, a pusztító járványokat -, úgy az elszigetelten élő Magas Elfek sem éltek túl nyugodt életet a Summerset Szigeteken. Bár a Tamrieli történelem elkerülte őket, de a Maormerek (Tengeri Elfek, akikről sokáig azt hitték – utólag kiderült, tévesen -, hogy a High Elfek egy száműzött csoportja, akik kitaszítottként a Tamrieltől délnyugatra található Pyandonea szigeten éltek) és a korábban az elfek ősei által elfoglalt szigetüket visszaszerezni akaró Sload népekkel vívtak folyamatosan háborúkat.

A Maormer és Sload fenyegetettség miatti fegyverkezésnek hála, egy időben a Magas Elfek rendelkeztek a legnagyobb és erősebb tengeri flottával Tamrielen. A folyamatos fenyegetettség idővel lassan, de biztosan felőrölte a Magas Elfek idegeit, de legfőképpen a népük erejét. Bár ragaszkodtak a lakóhelyükhöz, de tudták, hogy az ősi elf kultúra és a népük fennmaradása érdekében lépniük kell, mert a nekromágiát használó Sload néppel vívott csatákban nagyon sok elf vesztette életét. Az egyetlen megoldásnak Tamriel szárazföldjére való költözés tűnt. De ezt előbb meg kellett tervezni…

A Második Kor közepén a Tamrieli Birodalomban megüresedett a Trón (Reman dinasztia halála után uralkodó Akaviri Főtanácsost is meggyilkolják), és kialudt a Sárkánytűz.  A Birodalom darabokra esett szét. Elkezdődött az Interregnum időszaka. Kitört a káosz, később Molag Bal visszatért az Oblivionból és az Imperial nép vezetőivel szövetkezve átvette a hatalmat Cyrodiilban.

Nem sokkal a Birodalom bukása után egy halálos járvány, a Knahaten influenza tört ki Tamrielen. Black Marshból kiindulva nagyon sok embert, elfet és Khajiitot megölt. Az Altmer - köszönhetően a mérgezés elleni természetes ellenállásának -, aránylag kevés veszteséggel vészelte át a járványt. Sőt, a Tamrieli kapcsolatokat erősítendő, és az esetleges költözést elősegítendő segítséget nyújtottak a járvány leküzdésében Elseweyr macska népeinek, a Khajiitnak. Segítségükkel a Khajiit Királyság átvészelte a járványt, és egy életre az elfek lekötelezettjükké váltak.

Időközben odahaza Hidellith, a Magas Elf király meghalt, és előkerült a trón öröklésének kérdése. A korábban még fiatalon megszökött és azóta Tamrielben kalandor életet élő hercegnő, Ayrenn hallva apja halálának hírét visszatért a Summerset Szigetekre. Ayrenn születésénél megjósolták, hogy ő lesz az, aki az elfek tamrieli nyomorúságos idejének véget vet, és felvirágoztatja újra az Istenektől származtatott Altmer népet. Születését 55 napig ünnepelték a Summerset Szigeteken, a nép büszkesége volt. Kiváló tanuló volt, vágott az agya mint a beretva. Idővel az ősi tanulmányokat megpróbálta más szemszögből nézni, és abból írt önálló tanulmányokat. Folyamatosan fejlesztette magát, olyan ismeretek birtokába jutott, amelynek csodájára járt az Altmer nép. Aztán, azon a napon, amikor tanulmányai végeztével hivatalosan is elkezdődött volna az uralkodásra való felkészítése a Kristály Toronyban, a beavatás előtt hirtelen nyoma veszett. Eltűnt, és az alapos nyomozások után sem tudta senki sem, hogy mi történt vele. A bátyja vette át a szerepét, és készítették fel a későbbi uralkodásra.

Ayrenn nem tétlenkedett az eltűnése után. Bejárta Tamrielt. Szolgált matrózként egy anvili kalózkapitány hajóján, ha kellett Sötét Elfnek álcázta magát, hogy bejusson Mournhold titkos Necrom csarnokába és elolvassa az Indigó tekercset, ivóversenyt nyert a Windhelmi Mabjaarn Királynő ellen, kardtáncban legyőzte a derviseket, és még lehetne sorolni a kalandjait. Az biztos, hogy szakítva az Altmer hagyományokkal, egészen más felkészülést választott az uralkodására, mint az ősei.

Hazatérése épp úgy váratlan volt, mint az eltűnése. Legidősebb örökös és a „megjósolt” Királynő lévén a bátyja helyett ő foglalta el az apja halála után megüresedett trónt. Mivel a saját szemével tapasztalta, hogy mit művelnek az emberek Tamriel szerte, és milyen mélyre züllött a kontinens a Magas Elf normákhoz képest, Ayrenn elérkezettnek látta az időt, hogy az elfek átvegyék a hatalmat a kontinensen. És vele egyúttal kimentse a saját népét az erejüket felemésztő folyamatos csatározásoktól, amelyet a Summerset Szigeteken kellett elszenvedniük a Sload és Tengeri Elf népekkel szemben. Ahhoz, hogy az egykor az Ayleidek által épített jelképet, a Fehér Arany Tornyot és vele a Rubin Trónt elfoglalják a semmirekellő, évezredek óta csak hibát hibára halmozó emberektől, társakra volt szükségük.

Az influenzajárvány alatt nyújtott segítség miatt Elseweyr népe a Magas Elfek adósa volt, ezért a Khajiitok azonnal „felajánlották” segítségüket a hívó szóra. Nem volt más választásuk.

Az Aldmeri Domínium harmadik tagjánál a Magas Elfeknek kapóra jött a rokon Bosmer (Erdei Elfek) belső, a kormányzó Camoran dinasztia leszármazottjai közötti örökösödési vita kirobbanása, illetve a Bosmerek által vívott kétfrontos háború Colovia és Elsweyr ellen. A terveiket (miszerint Summerset Szigeteken kívül próbálnak meg érvényesülni) szem előtt tartva, főleg földrajzi okok miatt a Magas Elfek az utolsó pillanatban beavatkoztak a Bosmerek háborújába, megmentve a „rokonokat” a biztos pusztulástól.

Létrehozták a Thalmor-t Valenwoodban, egy minden elfet képviselő kormányzó szervezetet. Majd, hogy a céljaikat elérjék, és Valenwood területét úgy használhassák, ahogy akarják, egy mindenki felett álló Ősi elf szent kötelékre hivatkozva egyesítették erejüket a Bosmerekkel, egyúttal átvéve felettük az irányítást. Ayrenn és a Magas Elf nép elérte a célját. Megalakult az Aldmeri Domínium, Elden Root központtal, egy karnyújtásnyira Cyrodiil tartománytól, két igen erős szövetségessel az oldalán.

 

 

Erdei Elfek – Bosmer (Wood Elves)

A Bosmerek, vagy más néven Erdei Elfek (Wood Elves) Tamriel délnyugati erdős részén klánokban élő nép. A köztudatban legtöbbször csak Erdei Elfként emlegetik őket, de maguk között használják a Boiche, vagy „A fanedv népe” kifejezést is (utóbbi nedvből a Skoomához hasonló narkotikumot lehet előállítani, amely nagyon ritka és értékes Tamriel szerte – és persze illegális). Az Aldmer nép egy csoportja az Első Kor előtt érkezett a mai Valenwood erdős területére. Az áthatolhatatlan rengetegben élő szép számú vadállatot (a legendák szerint kentaurok, hippogriffek, szatírok, minotauruszok, óriások, tündérek és intelligens majmok lakták az erdőket) esélyük sem volt megszelídíteni, ezért úgy döntöttek, inkább vadászok lesznek, mint sem vadak. Letelepedés után szinte teljesen szakítottak az Aldmer hagyományokkal, az ősi elf kultúrával, és helyette inkább egy egyszerűbbnek tűnő, a természetben gyönyörködő, azzal harmóniában élő és az állatokat és az életet tisztelő, de az önfenntartáshoz szükséges vadászó életet választottak maguknak.


Civilizált és elkényelmesedett „rokonaikhoz” képest nagyon fürgék, mozgékonyak, kézügyességük és koordinációjuk átlagon felüli. Köszönhetően az életkörülményeiknek, a vadászataik során megtanulták, hogy villámgyorsan járjon az agyuk és szempillantás alatt tudjanak reagálni. A nomád körülmények miatt elég jó kézművesekké váltak, arról nem is beszélve, hogy a vadászataik során kiváló kémekké, felderítőkké, és nem utolsósorban hangtalanul lépkedő tolvajokká váltak. Az ősi elf vérükkel járó intelligenciájuk és az életvitelükből fakadó ravaszságuk miatt a Bosmerek között kiváló tudósokat is találni. A nomád életvitel, és a Zöld Paktum törvény miatt folyamatosan tartják a kapcsolatot a szomszédos Magas Elf és a Khajiit népekkel, emiatt elég jó kereskedők, és mindenben fantáziát látó orgazdák. Mondani sem kell, hogy ők a legjobb íjászok Tamrielen. Olyan gyorsan kezelik a fegyvert, hogy az egyesek szerint még a kezükbe sem vették az íjat, már ki is lőttek belőle két nyílvesszőt. Mások azt is pletykálják, hogy maguk a Bosmerek találták fel az íjászatot.

A természettel ápolt szoros kapcsolatuk révén tudnak parancsolni egyszerűbb állatoknak, illetve az idők során kialakult egy kaméleonszerű képességük, amely segítségével észrevétlenekké tudnak válni erdős területen. Köszönhetően a vallásuknak, a Zöld Paktumnak, a Bosmerek veszélyes ragadozók és kannibálok. A Zöld Paktum (Green Pact) tiltja számukra, hogy a bármilyen fát vagy növényt megsértsenek vagy bántsanak építkezés vagy tárgykészítés miatt. A legendák szerint, az egyik, a világot alkotó „hatalom”, Y’ffre a segítségéért cserébe azt kérte az elfektől, hogy sose, semmilyen körülmények között se bántsák az új hazájuk környezetét, főleg nem a növényeket. A törvényt szem előtt tartva ezért legtöbbször a más népek által gyártott és cserekereskedelem útján szerzett (vagy lopott) tárgyakat használják a mindennapi életük és vadászataik során. Ha a környezetük rongálása tilos, akkor talán nem meglepő, hogy egy egészséges fa kivágása főben járó bűn. A Zöld Paktum kimondja továbbá, hogy az Erdei Elfeknek enniük kell a legyőzött ellenfelükből, megtisztelve ezáltal a legyőzött ellenfelet lelkét. Ez a fajta kannibalizmus csak náluk található az összes elf népek között.

A Bosmerek ősei az Aldmer nép szétszakadása után érkeztek Valenwoodba. Apró, egymástól független kis klánokként telepedtek le az erdős tartományban, és próbáltak meg alkalmazkodni a szokatlan környezethez. Később Eplear Király egyesítette a törzseket és klánokat, és megalapította a Camoran Dinasztiát, (egy klán-szövetséget, amelyben az elf törzsek együtt vezették az államot) és vele az egyesített Erdei Elf államot. A Bosmerek, hogy fenn tudják magukat tartani, kényszerűségből kereskedelmi szövetségbe léptek az éppen az elf uralom alól felszabaduló, emberek által vezetett, Tamriel közepén uralkodó Alessiai Birodalommal (a lázadás során Cyrodiilból elűzött menekülő Ayleid törzs egy része is Valenwoodban talált hazára).

Nem tartott sokáig a szövetség, mondani sem kell. Az ember és elf ellentét ebben a korban olyan ellentét volt, amelyet nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Amikor a magára találó és megerősödő Alessiai Birodalom új vallása, az Alessiai Doktrina bevezetésre került, akkor a viszony teljesen elmérgesedett, és minden kapcsolat megszűnt Valenwood és a Birodalom között. Később az Északi Király, Borgas meggyilkolása után (aki katonai segítséget akart nyújtani az Imperialnak a Bosmerek ellen készülődő háborúban, és emiatt ment tárgyalni Cyrodiilba, de Erdei Elf orgyilkosok megölték a tanácskozás előtt) hosszúra nyúló háború kezdődött a Birodalom és Valenwood között.

A kezdeti, halva született ötlet nyomán létrejött kereskedelmi a kapcsolatot Valenwood és a Birodalom között már az elejétől nem nézte jó szemmel a Coloviai Királyság sem (a mai Cyrodiil nyugati részét lakták, olyan az Alessiai lázadásban résztvevő ember és Északi katonák és túlélők leszármazottjai, akik az Alessia Birodalmat bár támogatták, de nem léptek be oda, inkább függetlenként megtartották maguknak Cyrodiil nyugati, Hammerfall és Valenwood közé eső területeit). Oly’ annyira nem, hogy az Első Korban az Erdei Elfek és a Coloviai Királyság folyamatosan „csiki-csuki” háborút vívott egymással, hol elfoglalva területeket, hol elveszítve azokat.

Az elfek tartották magukat mindkét nemzet seregével szemben. Egészen addig, amíg az Első Kor végén ki nem tört a Thrassian Pestis, és el nem pusztította Tamriel lakosainak felét (fajtól függetlenül). Reman, az akkor már Tamrieli Birodalom néven létrejött második emberi Birodalom vezetője a megtizedelt népességű Erdei Elf nép ellenállását az egyesített Cyrodiili és Coloviai sereggel megtörte, majd Valenwoodot beolvasztotta a Tamrieli Birodalomba. A tartomány vezetését Reman a Camoran Dinasztiát alkotó klánok között osztotta el, újra szétszabdalva a Bosmer népet, és egyúttal megakadályozva azt, hogy újra egyesüljenek és visszavegyék a hatalmat Valenwoodban.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a hatalomhoz jutott klánok egymással kezdtek el csatázni, és Reman terve bevállt. Évszázadokig „nem volt gond” Valenwooddal.

Amikor az Interregnum megkezdődött, és a Birodalom széthullott, a felszabadult Camoran Dinasztia klánjai újra egyesíteni akarták erőiket, hogy megszabaduljanak a Birodalomtól. A Birodalom kötelékében eltelt évszázadok alatt azonban a törzsek megváltoztak, és már nem lehetett egy zászló alatt egyesíteni az megváltozott szokású, felfogású és életvitelű törzseket, mindenki mást és mást akart. Olyannyira, hogy jó pár klán egymás ellen kezdett el harcolni a hatalom megszerzésének érdekében. Más törzsek a Birodalomból való kiutat abban látták, ha a szomszédos Imperial területeket támadják. Így sok évnyi viszonylagos béke után ismét kitört a háború a Valenwoodban. A tartomány közepén az elf törzsek egymást marták, északon Coloviával, keleten pedig Elsweyr macska népével vívott csatát Valenwood.

Természetesen a sok frontos háborút nagyon kimerítette az Erdei Elf törzseket, de Valenwood jövője volt a tét – illetve ezzel magyarázták a klánok a tetteiket. Amikor a háború során egy harmadik front is megnyílt, és a tenger felől megérkeztek a Maormerek (Tengeri Elfek) kalózai és fosztogató serege, akkor úgy tűnt, hogy a szinte mindenkivel, plusz még önmagukkal is harcban álló Erdei Elfeknek befellegzett.

Ám, ahogy lenni szokott, az utolsó előtti pillanatban hirtelen megjelent az Ayrenn vezette „rokonság”, és a Magas Elfekkel megtámogatva visszaverték a Maormer támadásokat. A két elf nép megalapította a Thalmor-t, egy elf kormányzó szervezetet, amelynek központja Elden Root lett, és amelyet a Summerset Szigetek diplomatái, és az időközben lenyugodott Valenwood klánok főnökei vezettek és irányítottak, közösen. A Thalmor később sikeresen megvédte Valenwoodot a külső ellenségtől is.

Az elfek egyesítve erőiket, és megtámogatva a Khajiit nép harcosaival, Ayrenn Királynő irányításával elindultak a Rubin Trón megszerzéséért, hogy egyszer s mindenkorra eltakarítsák az embereket a hatalom, de legfőképp a Rubin Trón közeléből.

 

Khajiit – Khajiit

A Khajiit macskaszerű népe Elsweyr tartományából származik, és tagjaik Birodalom szerte ismertek a ravaszságukról és a kecsességükről. És bár előbbi két tulajdonság miatt többségük alapvetően kiváló tolvaj és/vagy akrobata, de szép számban található köztük félelmet nem ismerő harcos is. Sajnos mágia használat terén elég nagy a lemaradásuk, de az elszántabb Khajiitok kitartó és hosszú gyakorlással képesek komoly varázslatok és hatások megtanulására és használatára is. Fiziológiailag a Khajiitok szinte teljesen különbözőek a többi Tamrieli emberi és elf fajoktól. Nem csak a felegyenesedett macskához hasonló testi felépítésük, de a megjelenésük is merőben más. Az anyagcseréjükről és az emésztésükről nem is beszélve… A Khajiit népet, az Argoniai és az Imga (Valenwood intelligens majom őslakosai, akik amikor a Thalmor megalapítása után Valenwoodba érkező Magas Elfeket meglátták, istenként kezdték el tisztelni, követni és kiszolgálni őket – picit hasonlóan, mint az Ewokok amikor meglátták aranyszínű pléhpofát előbújni a bokorból az Endor bolygón) fajhoz hasonlóan felépítésük és megjelenésük miatt egyszerűen csak „állatias” népnek nevezi a köznyelv, és legtöbbször csak lenézik és megvetik őket. Az Északiak sokáig azt hitték, hogy a Khajiitok rokonságban állnak a Vérfarkasokkal.


A Khajiit Királyság már az írott történelem előtt is létezett. Az Első Kor krónikásai a korai feljegyzések között 16 mini királyságot említenek, amelyek nagyjából 20 különböző alfajú (lásd később) Khajiitból állt. Ellentétben az elf és az emberi fajjal, a Khajiit mini királyságok békében és harmóniában éltek egymással, háborítatlanul. Egész az Első Kor végéig, a Thrassian Pestis megjelenéséig. A járvány megtizedelte egész Tamrielt, és közte a Khajiit mini királyságokat is. Csupán kettő élte túl a katasztrófát: Anequina és Pellitine.

Amikor pár száz évvel később, a Második Kor elején a két tartomány királya, Keirgo és Eshita úgy döntött, hogy egyesíti a két régi királyságot egy új, egységes Khajiit birodalomban, a két nép között olyan heves vita és osztályharc ütötte fel a fejét, hogy Keirgo a Birodalomtól kért külső segítséget. Pechére, a Birodalom épp ekkor vesztette el az utolsó Akaviri Főtanácsost, és hullott darabjaira, így az Interregnum kezdetén nem tudtak segíteni. A konfliktus egyik oldalán a városiasodott macska lények álltak, akik barbárnak tartották a másik oldal nomád életvitelű macskáit, akik pedig romlott és züllöttnek tartották a városiakat.

A békét végül egy köztes megoldás hozta meg. A Khajiitoknál Nirn (a bolygó, ahol történik mindez) két holdjának egymáshoz viszonyított helyzete határozza meg, hogy milyen Khajiit születik: ha a Messar (a vörösebb hold) a teljes, akkor vad jaguár (nomádok), ha a Secunda (a világosabb színű hold) a teljes, akkor szelíd házimacska(városiak). A Mane (a Khajiitok spirituális vezetői, akik Nirn két holdjának ritka együttállásakor születnek) ötlete alapján a hatalmat felváltva gyakorolta a két nép, attól függően, hogy éppen melyik hold látszódott és volt „tele” az égen. Így egyszer a városiak, egyszer pedig a nomád Khajiitok irányították Elsweyr ügyes-bajos dolgait. Bár voltak akik lázadoztak a rendszer ellen, és néha vívtak csatát a földjük védelmében az Erdei Elfekkel, vagy a tengerről érkező hódítokkal, de összességében a Khajiit osztályharc elcsendesülésével ismét béke honolt a tartományban.

Egészen addig, amíg ki nem tört a Knahaten Influenza, amely a Khajiitokhoz is elért. Az egyik legnagyobb pusztítást a déli kikötővárosuk – mely egyben Tamriel legnagyobb kikötője is volt – Senchal szenvedte el. Kevesen tudtak csak elmenekülni, az ott élők többsége meghalt. A várost felgyújtották, hogy lassítsák a járvány terjedését. A kikötőt sosem építették újjá, szellemvárossá vált járvány következtében. Azt érdemes megjegyezni, hogy korábban a városban gyilkolták meg az egyik utolsó Akaviri Főtanácsost, amely esemény később az Interregnumhoz és a Birodalom bukásához vezető folyamat egyik "utolsó cseppje" volt.

A Khajiit nép pusztulását a szomszédos Altmer nép akadályozta meg. Természetes fertőzések elleni ellenállásuknak köszönhetően a segítségükre siettek, és ellenszereikkel és gyógyszereikkel megállították a járvány továbbterjedését. Teljesen megszüntetni nem tudták, de legalább visszaszorították Elsweyr belső, nem sűrűn lakott részeibe. Ezért, amikor Ayrenn, a Magas Elfek Királynője szövetségesként harcba hívta őket a megüresedett Trón megszerzése és az emberek eltakarítása érdekében, a Khajiit nép kényszerből, de rábólintott az ajánlatra. Elsweyr népe a korábbi elf segítséget viszonzandó, háborúba indult a Rubin Trónért az Aldmeri Domínium oldalán.

(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eredetileg a Khajiitok nem voltak benne az Aldmeri Domíniumban, mint nemzet - mégis csak az elf felsőbbrendűséget hírdették, hol érdekelte ez a Khajiitokat -, de az Elder Scrolls Online frakciói miatt picit csalni kellett a történettel, és így a korábban a Domíniumot segítő zsoldos Khajiit csapatokból szövetséges "harmadik" résztvevő nemzet lett. Nem vészes annyira a turpisság, de jobb ezt tisztázni, ha esetleg valaki a korábbi TES játékokban nem, vagy ritkán találkozik a Khajiit nemzettel, mint az Aldmeri Domínium egyik tagjával a Szövetségek Háborújában. A későbbi korokban újraszerveződő Aldmeri Domíniumban már abszolúte nincsenek Khajiitok.)



Megosztás

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2005 - 2015.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.