oldal: 2 / 2

 

Az Ebonheart Paktum a legfurcsább, legvalószínűtlenebb és egyben legtörékenyebb társulás a három Szövetség közül. A Sötét Elfek és az Északiak azóta utálják egymást, és tartanak fenn véres és pusztító csatákat hozó jószomszédi viszonyt, ahogy az őseik Tamriel földjére tették a lábukat. Arról nem is beszélve, hogy a harmadik felet, az Argoniai népet a Sötét Elfek nagy része lenézte, mi több, egyes Nagy Házak kihasználták és rabszolgasorban tartották. Ez a három nép egy zászló alatt? Sose… De a szükség nagy Úr!

A közelmúlt Akavari inváziója összehozta a három népet egy korábban elképzelhetetlennek tartott szövetségbe. Együttes erővel, sok áldozattal járó kimerítő harcok árán legyőzték a hódító "Sárkány Föld" csapatait, és sikeresen megvédték területeiket. Most pedig, hogy a Trón megüresedésével kitört a káosz, ismét fegyvert kell ragadniuk földjeik védelmében, hogy az Ebonheart Paktum legyen az, aki megszerzi Cyrodiil Rubin Trónját, biztosítva ezzel a Paktum népeinek és területeinek biztonságát. Egyenként esélytelenek lennének erre, de együtt, az egyik legjelentősebb erővel bíró szövetséget alkotják.

 

Északi - Nord

Az Északiak nem Tamriel szülöttei. Bár híres hajós nemzet lévén a legendák szerint a történelem kezdetén elég sokszor átutaztak csoportosan Tamrielre és vegyültek el itt őshonos emberek között, de a Tamrieli történelem kezdeti szakaszaiban mindenképpen kívülállónak számítottak. Még akkor is, ha arról az Atmora nevű, északra fekvő kontinensről érkeztek Ysgramor Király vezetésével, ahonnan a feltételezések szerint egyébként a Tamrieli emberi faj is származott (a legendák szerint a két kontinens egykoron egymáshoz tartozott, csak a hajnalok hajnalán elszakadt egymástól)

Az Északiak mozgalmas életet éltek, amióta betették a lábukat Tamrielre, és megvetették lábukat a mai Skyrim területén. Megannyi hozzájuk köthető történelmi esemény közül elég, ha csak párat megemlítünk. Például a korábban Skyrim területén berendezkedett Falmer népcsoport eltűnését, akiket az Atmorából érkező Nordok egy aránylag hosszú békés együttélés után kiirtottak és elzavartak. A "Könnyek Éjszakáján", az elfek bosszút álltak, melynek köszönhetően Ysgramor hazamenekült Atmorába, majd 500 kiváló harcossal tért vissza. Mindenkit lemészárolva aki az útjába állt, egyszer és mindenkorra kiűzte az összes elfet Skyrimból. Lásd Skyrim Bajtársak (Companions) céhének történetét.

Később, az egykori rabszolganő majd későbbi Királynő, Alessia által vezetett, az elfek elnyomása ellen kitört felkelés is az Északiak segítségével lett sikeres, és hathatós támogatásukkal alakult ki az első ember vezette Birodalom, a már a Fehér Arany Toronyból kormányzó Alessiai Birodalom.

Ysgramor leszármazottjai nem tétlenkedtek, az évszázadok és évezredek során folyamatosan háborúztak szomszédjaikkal Tamriel északi részén, hol elfoglalva, hogy elveszítve a területeket. High Rock (eleinte Elfek majd később a Bretonok hazája) Morrowind (Sötét Elfek őseinek a Chimernek, és a Dwemernek a hazája) és Cyrodiil északi részei (az Alessiai felkelésben hódították meg az Ayleidektól és tartották meg ezeket később is) voltak a hódításaik célpontjai. Leghíresebb ilyen csata mind közül talán az, amelyben a Chimer (mai Sötét Elfek ősei) és Dwemer egyesített erők néztek farkasszemet az Északiak seregével, Morrowindben a Vörös Hegységnél. A Nordok seregét az a Jurgen Windcaller nevezetű harcos vezette, aki bár nem volt Sárkányvérű, de tudta használni az ősi „hang” képességet. Sajnos a csatában ez sem segített, és végül az ő nyakába varrták az Északiak megalázó és mai napig emlegetett történelmi vereségét. (bukás következményeiről, a „hang” tanításairól és úgy általában a Chimer-Dwemer-Nerevar-Tribunal-Vörös Hegység csata-stb történetek kapcsán lásd a TES III. és TES V. történeteit)

Végül, az Első Kor végén, amikor az Alessiai Birodalom bukásával megüresedett a Trón, megjelent Tamrielen az Akaviri inváziós sereg. Hatalmas pusztítás vette kezdetét. Az Északiak meglepődtek, mert olyan szintű erővel, mint az Akaviri haderő, még sosem találkoztak. Más lehetséges szövetség nem lévén Cyrodiil segítségét kérték és közös erővel, illetve Reman Cyrodiil, az első hivatalosan is feljegyzett Sárkányvérű harcos (aki hamarosan ezután megalakítja a Második emberi Birodalmat) segítségével visszaverik a „Sárkány Föld” seregeit. A segítségért cserébe az Északiak alárendelik magukat a Birodalomnak, és évszázadokon át hűségesek lesznek a mindenkori Uralkodóhoz.

Egészen addig, amíg a Másod Kor végén, a Reman dinasztia kihalása és őt követő utolsó Potente meggyilkolása után ismét meg nem üresedett a Trón és ki nem aludt a Sárkánytűz. (Az Akaviri invázió legyőzése után Reman amnesztiát hirdetett a túlélő és Tamrielen ragadt Akaviroknak, cserébe azért, hogy a hihetetlen harci képességekkel rendelkező Akaviri katonák őt szolgálják Tamrielen az elfek ellen vívott folyamatos háborúkban - belőlük alakult a később Pengeként (Blades) ismertté vált Császári Testőrség. Az itt maradt Akaviri vezetőket pedig Főtanácsadónak (Potente) nevezte ki).

A Birodalom bukása után Akaviri inváziós sereg ismét megjelent Tamriel északkeleti részén, földúlva Morrowindet és vele majdnem kiirtva a Sötét Elfeket. Egyes legendák szerint az Akavirok Skyrim partjainál értek szárazföldet elfoglalták Windhelmet, és a belső területek felé vették az irányt. Riften felé menet szembesültek Jorunn Király hadseregének erejével, majd inkább keletnek indultak, Morrowind felé. A Sötét Elfek az Argoniai gerilla harcosok segítségével megállították a hódítókat, majd az Északiak seregével együtt körbezárták - és kimerítő harcok árán - legyőzték az Akaviri inváziós erőket.

Jorunn, az Északiak királya tudta, hogy a Birodalom bukásával megszűnt a rend és az ésszerűség. Tudta azt is, hogy az Elf népek ki fogják használni azt, hogy az Akaviri invázió megtizedelte a haderejüket, és bármelyik pillanatban támadhatnak a múltban elkövetett sérelmeket megtorlandó. De azt is tudta, hogy ha ismét független és önálló Skyrimet akar, akkor az Északi népnek most kell elszakadnia a korábban Reman által kikényszerített Birodalmi béklyóból és alárendeltségből. De mindez egyedül nem fog menni.

Szövetségbe lépett hát az örök ellenség Sötét Elfekkel és az Akaviri invázió alatt meglepően hatékonynak mutatkozó Argoniai néppel, megalakítva ezzel az Ebonheart Paktumot.


Sötét Elf - Dunmer (Dark Elves)

A Sötét Elf egy aránylag fiatal nép, bár őseik, a Mer nép még a Tamrieli történelem hajnalán érkezett a kontinensre, majd később egy vallási összekülönbözés miatti szakadást követően Veloth Prófétát követve érkeztek meg a mai Morrowind területére.

Trinimac (egy Aedra, egyike az ősi elf Isteneknek) megpróbálta megakadályozni ezt a szakadást egy másik elf törzset, az Orsimereket segítségül hívva üldözőbe vette a Prófétát és csapatát. Boethiah (Daedra) Veloth segítségére sietett, legyőzte Trinimacot, megette, majd… khm… a „székletéből” létrehozta Malacath-t (Daedrát). Az Orsimereket megátkozta, és megszülettek belőlük az Orkok („a megátkozott elfek”).

Veloth sikeresen elvezette népét keletre, ahol találkoztak a Dwemerekkel, egy másik, Morrowind területén élő elf klánnal. A mélyen vallásos Chimer és a matematikát, fizikát és a „reál tudományokat” kedvelő Dwemerek megpróbáltak egymás mellett élni, de valójában sosem jöttek ki egymással. Később egy vallási vita miatt a Chimer nép ketté szakadt, az egyik fele letelepedett és csak a Daedrákat kezdte imádni, a másik fele a pusztában maradt és őseik nomád körülményei között éltek, és továbbra is tisztelték az ősi Isteneket. Előbbiekből alakultak ki a későbbi „Nagy Házak”, utóbbiakból pedig a szétszórtan élő nomád Ashlandi törzsek. (lásd TES III. sztorija)

Az Első Kor derekán az Északiak ismét el akarták foglalni Morrowind területét, ezért Lord Indoril Nerevar (Chimer) és Dumac (Dwemer), a két nép vezetője szövetséget kötött, majd a Vörös Hegységnél vívott csatában a közös sereg nagyon elverte - a belső viszályoktól meggyengült - hódító Északi sereget, és kiűzte őket Morrowind területéről. A két nép megbékélt egymással egy időre, és egyúttal megpróbált nyitni a Birodalom felé is, remélve némi támogatást az esetleges újabb hódítók ellen.

Nem sokkal később egy Dwemer kovács, Kagrenac felfedezte Lorkhan (a világot alkotó egyik „legfőbb hatalom”) kitépett szívét, és a Dwemer uralkodó, Dumac tudta nélkül úgy döntött, hogy a szívet felhasználva saját Isten készít a népnek. Egy mechanikus, gólem szerű lényt, amelyet Lorkhan szíve által keltett volna életre, és emiatt a lény a jelenlegi Istenek felett álló Hatalom lett volna. Ez a „szerkezet” később Numidiumként került a történelem könyvekbe. Dumac támogatta, Nerevar ellenezte ezt az ötletet, ezért a két nép ismét háborúba kezdett egymással.

A Dwemer nép a korábbi ellenségétől, Skyrimtól kért segítséget. A „Csata a Vörös Hegységnél”-ként elhíresült ütközetben Nerevar Indoril legyőzte a Dwemer és Északi közös csapatokat. Dumac király életét vesztette. Nem sokkal később, az összes Dwemer eltűnt a világról, senki sem tudta az okokat, de az biztos, hogy a készülő Dwemer Isten, a Numidiumhoz köthető a dolog. A csata után a győztes Nerevart társai, Almalexia, Vivec és Sotha Sil elárulták és meggyilkoltatták. Kagrenac szerszámait és eszközeit, illetve Lorkhan szívét az árulók megszerezték Nerevar egykori első emberétől és barátjától,Voryn Dagoth-tól (aki ezeket őrizte a Dwemerek eltűnését követően), és a tárgyak segítségével Almalexia, Sotha Sil és Vivec Istenekké váltak. Megalakult a Tribunal. Dagoth látva társa halálát és az árulók Istenné válását, megőrült, és bosszút esküdött a Tribunal ellen, immáron Dagoth Ur-ként. Hosszú időn át harcoltak egymás ellen, amelynek csak a nép látta kárát. Azura, látva az árulást, megjósolta, hogy Nerevar vissza fog térni és ledönti a Tribunal hamis Isteneit, majd megátkozta a Chimer népet: „Szemeitek változzék tűzzé, bőrötök hamuvá”. Megszületett a ma is ismert Sötét Elf (Dunmer) nép.

Az Első Kor további részében a Tribunal stabilan uralkodott Morrowindben. Bár a Reman dinasztia által vezetett Birodalom megpróbálta elfoglalni folyamatosan a tartományt, de a Tribunal vezetésével rendre visszaverték a támadásokat. Később az Első Kor vége felé III. Reman fia, Juliek egy cseles hadművelettel elérte, hogy Vivec és a Tribunal behódoljon, és Morrowindből Birodalmi Provincia lett, önálló vezetéssel és teljes szuverenitással.

Az Első Kor utolsó évében, III. Reman és fia meggyilkolása után a Trón megüresedett és a Sárkánytűz kialudt. Ezt kihasználva Mehrunes Dagon kitört az Oblivionból, és porig rombolta Mournholdot, Morrowind fővárosát, amelyet csak sokkal később tudta újjá építeni a Dunmer nép és a Tribunal.  Valamikor a Második Kor elején Dagoth Ur végső harcra indult a Hamis Istenek ellen, és egy mindent elsöprő halálos ragályt, a Corpust szabadította Morrowindre.

Amikor a Dunmerek már azt hihették, hogy véget értek a megpróbáltatások, akkor ráadésként megjelent az Akaviri Inváziós sereg Morrowind nyugati részén, köszönhetően annak, hogy az Északiak sikeresen az útjukat állták Skyrimban. Almalexia vezetésével a Sötét Elfek is feltartóztatták a Mournhold felé tartó inváziót, akik így nyugatról az Északiakkal, keletről pedig a Dunmerekkel vívtak állóháborút egészen addig, amíg hirtelen fel nem tűnt délről az Argoniaiak serege. Black Marsh támogatásával a három nép a tenger felé, északra terelte az így csapdába esett Akavirokat, majd kiszorítva őket a szárazföldről, le is győzték a „Sárkány Föld” seregeit.

Az időközben teljesen felbomlott Birodalomban kitört a káosz. A teljesen kimerült és megtizedelt Sötét Elf népnek döntenie kellett. Marad e a Birodalom kötelékében, vagy elszakad tőlük és megpróbál ismét önállóan létezni. A Tribunal nem habozott sokáig. Az Akaviri invázió friss emlékeit kihasználva egyenrangú partnerként szövetségbe léptek az Északiakkal (a Vörös Hegység Csata óta először tárgyaltak békésen), és az Argoniai nép támogatásával megalakították az  Ebonheart Paktumot. Megtörve és elcsigázva, de Sötét Elfek jövőjét szem előtt tartva a Tribunal háborúba indult a Rubin Trónért.

 

Argoniai - Argonian

Az Argoniaiak hüllőszerű népe Tamriel őslakosai közé tartozik és a mai Black Marsh (az elfek között csak Argónia) tartomány mocsarakkal és dzsungelekkel gazdag vidékén él. Önmagukat a saját nyelvükön csak a „Gyökerek népének” hívják, mely kifejezés kiválóan jellemzi a népüket. Területeik védelme során a gerilla harcmodor mestereivé és szívós, félelmet nem ismerő harcosokká váltak. Faji jellemzőik miatt kiválóan küzdenek mind szárazföldön, mind vízben. Első ránézésre hüllőknek tűnnek, de rokonságot mutatnak a halakkal és a kétéltűekkel is, ezért a víz alatti légzés mellett a farkuknak köszönhetően kiválóan úsznak a vízben.

Lakókörnyezetüknek hála népük idővel immunis lett a mérgekre és fertőzésekre. Ennek is köszönhető, hogy megannyi hódító és invázió ellen sikerrel vették fel a harcot. Amíg az Argoniaiaknak csak az ellenséggel kellett törődniük, addig a hódítóknak a mocsaras, dzsungeles vidéket is le kellett küzdeniük. Talán ennek a lehetetlen feladatnak is köszönhető, hogy mai napig csak keveset tudunk a népről.

Nyugodt és fegyelmezett természetük és magas intelligenciájuk miatt egyesek igencsak jól értenek a művészetekhez, és a mágiához. Mások a mágia helyett inkább a lopakodásban és a fegyverforgatásban hisznek, melyet leginkább a testi felépítésüknek és a fürgeségüknek köszönhetnek. Zárkózottak, és emiatt nehezen nyílnak meg a külvilágból jött ember számára. Viszont akinek egyszer hűséget esküsznek, azt akár a saját életük árán is megvédik és követik akár a halálba is. Mivel a Tamrieli emberekhez és elfekhez képest az Argoniai inkább hasonlít az állatvilág fajaira, sokan tévesen azt hiszik, hogy nem rendelkeznek se személyiséggel, se érzelmekkel. Természetesen ez nem igaz. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az érzelmeik leginkább a szemeiken és esetlegesen a vicsorgásukon tükröződnek és nem az arc többi vonásain, mint általában az humanoid népeknél.

Argónia területe háborúk szempontjából viszonylag érintetlen maradt egész sokáig. Bár többször is megpróbálták a hódítók bevenni a mocsaras és dzsungeles területet, de végül mindig feladták. Egyrészt a környezet miatt, másrészt fogalmuk sem volt arról, hogy mihez kezdjenek egy földművelésre és civilizált életre szinte teljesen alkalmatlan területtel.

Kultúra szempontjából viszont igencsak színessé vált az évek alatt a tartomány. Megannyi faj képviselője érkezett békében a hüllőszerű lényekhez, és bár nem tudták mire vélni őket - érdekesnek és exotikusnak tartották a fajt – pusztán az ottlétük is hatással volt az hüllő nép kultúrájára és fejlődésére. Olyannyira, hogy később ők maguk is felkerekedtek az Első Korban, és felfedező utakra indultak Tamriel távoli tartományaiba. Kiderült, Argónia népe nagyon könnyen be tud illeszkedni a civilizált világba, ha kell, de amit tapasztaltak a nagyvilágban, cseppet sem tetszett nekik.

Ahogy Tamriel kezdte megismerni Argónia lakóit, egyre inkább belekerültek a Tamrieli vérkeringésbe és a köztudatba. Első jelentősebb szerepük a történelemben az Alessiai Birodalom és a fosztogató kalózok közötti háborúban esett meg. A Kalózok, akik a gazdag kereskedő hajókat fosztogatták Cyrodiil keleti partvidékén, az áthatolhatatlan dzsungelt használták főhadiszállásnak és legfőképp menekülésre. A Birodalom természetesen fellépett a Kalózok ellen, és hajtóvadászatra indult, egyre beljebb hatolva az ismeretlen tartományba. Olyan messzire jutottak el Argónia belsejében, ahova korábban egyetlen nem hüllő származású lény sem volt képes. Itt találkoztak először az Argoniaiak igencsak komoly erőt képviselő haderejével és valódi természetével. Ahogy a Kalóz bázisokat felszámolták, és a vezetőiket megölték, a Birodalom távozott is a vidékről, érintetlenül hagyva Argónia belső részeit.

Az Első Kor végéig aránylag csend és béke honolt, egészen addig, amíg a már Reman vezette Tamrieli Birodalom el nem foglalta a tartomány Cyrodiil felé eső nagy részét, és le nem győzte az azt védő Argoniai csapatokat. A hüllő nép visszavonult a mélyen fekvő területekre, ahova a Birodalom ismét nem merte követni őket. Reman az elfoglalt Cyrodiilhoz közeli területeken létrehozott Black Marsh néven egy új Birodalmi provinciát. Természetesen célja volt mindezzel, ugyanis a következő időszakban az Uralkodó a mocsaras, dzsungeles területre száműzött minden olyan kegyetlen és veszélyes bűnözőt, akit képtelenek voltak a Birodalmi tömlöcökben biztonsággal őrizni. Milliónyi pince és börtön épült a dzsungel mélyén a következő években, köztük a mai napig egyik leghíresebb, a Blackrose. Az egykori, bűnözők és csavargók menedékeként számon tartott vidékből így lett egy kegyetlen börtönzóna.

A Második Korban, nem sokkal a Birodalom széthullása után, az Interregnum kezdetén egy gyilkos kór pusztított Black Marshból kiindulva és a szomszédos területek felé terjeszkedve. A Knahaten influenza. (Egyesek szerint egy Argoniai Sámán szabadította a világra a kórságot). Megölt minden embert és elfet, akik elkapták. Argoniai nép, köszönhetően az immunitásának, sértetlenül élte túl a járványt, és a Birodalmi erők pusztulása/menekülése után visszavette a hatalmat a saját földjén.

A Birodalmi jelenlét megszűnésével viszont a kalózok, rabszolga kereskedők és egyéb bűnözői elemek is visszatértek Black Marshba. Hallva és tapasztalva a hüllőszerű lények szívóságát, erejét, fizikai felépítését, elkezdték a külső területeken élő Argoniaiakat erőszakkal összeszedni, és rabszolgasorba kényszeríteni. Sőt, a Dunmer Házak közül egyedüliként a Telvanni Nagy Ház is kezdett fantáziát látni a szívós és erős Argoniai népben és folyamatosan rajtuk ütve a határvonalon rengeteget elhurcoltak Morrowind északi részébe. (A többi Sötét Elf Ház nem volt a rabszolgatartás híve, csak a Telvanni ragaszkodott az „ősi hagyományokhoz” – lásd a megszálló Mer törzsek és az őshonos Nedic nép történetét, a kezdetek kezdetén.)

Black Marsh "szerencséjére" kisvártatva megkezdődött az Akaviri invázió Morrowind ellen. Az Argonai népnek döntenie kellett. Ha meg akarja szüntetni a rabszolgaságot, amelybe a bűnöző hadurak és főként a Telvanni Nagy Ház akarja kényszeríteni, akkor ki kell állniuk magukért. Látva az Akaviri invázió fejleményeit úgy döntöttek, hogy szövetségre lépnek Morrowind vezetőivel, és segítenek legyőzni a hódító Akavirokat. Mindezért cserébe követelték a Telvanniak által elrabolt társaik szabadon bocsátását.

Amikor az Interregnum a legnagyobb káoszba torkollott, majd mind a Daggerfall Szövetség és mind az Aldmeri Dominium a Trónt akarta megszerezni, beléptek a legyengült Morrowind oldalán az Ebonheart Paktumba. Senki sem értette, mit keresnek a szinte ismeretlen hüllő népek a civilizáció egyik legnagyobb háborújában. Pedig volt céljuk. Segíteni akartak az újdonsült Dunmer és Északi szövetségeseiknek a Trón megszerzésében, cserébe Black Marsh későbbi önállóságáért és függetlenségéért.



Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.