oldal: 14 / 17

 

TRIALOK (Raid)


"Igen, a TRIALS az ESO „raidjei”. 12 fős csapatoknak elérhető trialok normál és veterán módban:

  • Aetherian Archive
  • Hel Ra Citadel
  • Sanctum Ophidia
  • Maw of Lorkhaj (Thieves Guild DLC-s területen)

Mindegyik Trial teljesítésért - a heti első alkalom után - a raid tagjai kapnak egy-egy kincses ládát, amelyben nagyon jó tárgyak vannak.

Harmadik ládát is szerezhetünk, a Trial of the Week (TotW) „gyors” teljesítéséért. Hogy ez mit jelent? Minden héten, a reset után (kedden reggel magyar idő szerint) megnevezésre kerül a Trial of the Week. (Más mmokból ez a daily/weekly rendszer már ismerős lehet.) Kezdetben ez maximum két raid lehet, vagy a Citadel vagy az Archive, de ahogy elérhetővé válnak majd az újabb Trialok a játékban, úgy lesz nagyobb a változatosság is. Ha sikerül agyonvernünk a bossokat a megnevezett raidben úgy, hogy a teljesítési időnkkel fel tudunk kerülni a top100-as listára, akkor kaphatunk egy harmadik kincses ládát is. Nem kell mindenáron elsőnek lenni, a TotW esetében az első 100 csapatot díjazza a rendszer. Minden héten. A két raid teljesítése után értelemszerűen két ládát kapunk.

Általánosságban elmondható:

> 12 játékos szükséges, érdemes minél jobb felszereléssel és minél több CSP-vel próbálkozni (Normál verziók csp160+, veterán verziók 400+)
> A trialban halál esetén pontlevonás jár, amely csökkenti a sikereinket arra, hogy a toplistára kerültök
> A csapat összeállítása lehet változó, de az 1 tank, 2 healer és a többi dps felállás az általánosan alkalmazott
> A 12 játékos nem feltétele minden a trialnak, (kivétel Aetherian Archive, mivel ott a 12 portál kőre rá kell állni, különben nem megy tovább). ha kevesebben vagytok, de nagyon hc-k, akkor a trialok normál verziói simán letolhatóak kevesebb emberrel is

Ha sikerül befejezni a Trial-t és jó időt futottatok, akkor az felkerül a ranglétrára:

 


 

Aetherian Archive

Megtalálható itt: Craglorn zóna

Waiting area:

A várakozó zónában találhatóak a vendorok, ahol lehet páncélt javítani, italokat, lélekkövet vásárolni, valamint ugyanitt van a küldetést adó NPC is. Ebből a teremből nyílik az Aetherian Archive ajtaja, ahova csak akkor menj be, ha már az egész csapat ott van és felkészült az indulásra, ugyanis ha már egy ember belép elindul az idő.

Flame Atronach:
A lépcső tetején rögtön 5-6 Flame Atronach vár rátok, érdemes megvárni mindenkit, együtt maradni és AOE-val leölni őket.

Ice Room:
Ebben a szobában mozgó jegek vannak, amelyek lefagyasztanak. Rapid Maneuver (Alliance War>Assault ág) skill segítségével át lehet szaladni egyszerre a termen, ha valakit mégis megfog a kitéréssel tud elszabadulni. A szoba túlsó felén ne menjetek be az ajtón, csak ha már mindenki átért, mivel a túloldalt 2 Frost Atronach vár rátok.

 

Frost Antronach:
Belépve a terembe koncentráljatok a bal oldali Frost Antronach-ra és dps-eljétek le, de mindkettő legyen az aoe skilljeitekben. Ha lehet fordítsátok a bossokat el a raid-től, mivel szemből van egy támadása és van egy aoe köre is.

Bannerman Group:
Ha túlestetek a két Frost Antronach-on, akkor fel a lépcsőn a következő terembe, ahol egy csoport bannerman található az ajtó mögött. Egyszerre le kell aoe-zni az egész csapatot, de elsőnek az Overcharger mobok haljanak meg, mert azok teszik a villám aoe-t véletlenszerűen valakire. Aki megkapta álljon arrébb a csapattól, ameddig le nem jár róla.

1 boss: Lightning Storm Atronach:
Két tulajdonsága van, azt a kettőt ismétli felváltva. Normál módban, csak kupacban álltok a boss előtt és ledps-elitek. Veterán módban, ha megjelenik a teremben valahol a sárga kör, akkor mindenkinek a lehető leggyorsabban bele kell rohannia. Utána vissza a bosshoz, majd ha ismét jön a fázis, irány a sárga kör. Veterán módban alig van 5-6 mp mire megölnek a villámok a körön kívül. Rapid gyorsítás segíthet ilyenkor.

Alap tulajdonságai:

  1. AOE vihar a boss körül, tartsátok a távolságot, és vigyázzatok az örvénylő körökre, amelyek szintén sebeznek
  2. Amikor a boss felemeli a kezét, a terület egy véletlenszerű pontján egy sárga kör jelenik meg, amibe gyorsan bele kell szaladni. A raid vezetőjének jelezzétek rögtön ha láttok sárga kört és rohanás bele, aki kimarad meghal

Group Split:
Ezen a területen 3 felé kell osztani a partit, amelyhez tartozik egy healer, ideális esetben egy tank. Ha megvagytok álljatok rá a portálra. Minden csoport külön területen fog megjelenni, ahol néhány csoport mobot kell leölni. A bal oldali csopornak a healer addokat kell elsőnek leölnie, ameddig a tank feltartja a Chainspinner-t.

 

Group Merge:
Mindenki találkozik középen és meg kell ölni az addokat. Ha megvan, mindenkinek rá kell állni egy kőre, amely a következő területre visz, ahol a Strom Antronach volt. A híd vezet a következő területre, a túloldalt ismét mobok várnak rátok.

A híd túloldalán található moboknál nagyon kell vigyázni. Itt is érdemes az Overcharger-re koncentrálni, mert az a legveszélyesebb, a Nullifiers gyógyító szakítható. A mobok mellett található kőlapra érdemes kupacba állni és úgy végezni aoe segítségével az ellenfelekkel. Ha végeztetek, akkor a kőlapok visznek a 2. boss-hoz.

2. boss Foundation Stone Atronach:
Ezzel a bossal leteszelik a csapat vezetését és a gyógyítási képességeit. Elég sokan elvéreznek ezen a részen. Egy kupacban álljatok. A boss rengéseit a healerek megoldják egy heal körrel, valamint healing springgel, combat prayerrel. Ha a boss elkezd köveket hajigálni a csapatra, akkor szét kell állni félkör alapban a boss körül, hogy a kövek csak 1 embert érjenek el, mert nagyot sebez. Az addokat a boss húzza be a boss alá, az aoe majd végez velük. Ha a kődobálás véget ér, akkor vissza kupacba a boss elé és dps, a következő kődobálásig.

Alap tulajdonságai:

  1. Nagy rengés: masszív aoe sebzés
  2. Szikla: a raidre dob egy sziklát, Siege Shield-el védjétek magatokat
  3. Addok: Chainspinner-el kell kezdeni, megölni minél hamarabb, ha van Negate Magic, akkor alkalmazzátok, utána lehet koncentrálni a Nullifier-re, az aoe-kat dobálja a raid alá, ezért haladjatok a boss körül jobb-ra, vagy balra, ha szükséges, vagy be kell a tanknak húzni a boss alá

Pre-Varlariel:
Ha végeztetek a 2. bossal, akkor ismét 3 csapatra kell szétválni.

  • Bal csoport: 3 mender vár rátok, meg egy Chainspinner + Nullifier
  • Középső csoport: Levágni aki a területen van, de egyet tartsatok meg, ameddig a másik két csoport nem végez
  • Jobb csoport: 1-2 denevért be tudtok húzni, ne az összeset

3. boss Varlariel:
Ez a boss nagy dps-t igényel, és vigyázni kell az AOE körökkel. A taktikán kívül a legfontosabb az, hogy a boss kis aoe köreire vigyázzatok, mert ha benne állsz, a fél hp-d lemegy, ha kettőben, instant halál. A boss-t meghatározott idő alatt kell levágni, ezért a következő taktikát kell alkalmazni: 
1. Kezditek a boss dps-el
2. Megjelenik 3 add, amelyeket gyorsan levágjátok, majd ismét a bossra koncentráltok, ha időre nem megy le halál
3. Boss dps
4. Megjelenik 4 add, megölitek őket, időre megy, ha nincs meg, meghaltok
5. Boss dps
6. Megjelenik 5 add, megölitek őket, időre megy, ha nincs meg, meghaltok
7. Boss dps, több kör nincs, ha nem végeztek vele, megöl mindenkit a boss.

Alap tulajdonságai:

  1. AOE körök: szinte végig ott lesznek a földön a harc alatt, kerüljétek, mert meghaltok
  2. Addok: minden hullámban egyre többen vannak (3>4>5)
  3. Combustion AOE: elvileg az addok után nyomja el, túlélhető

4. Főboss The Mage:
Jó sok dps és heal kell a bosshoz. Mielőtt megjelenne két csoportnyi mobot kell leölni. Az aknák vörös körök a földön, amik simán kikerülhetőek, az idézett baltákat a tanknak el kell húznia a boss-tól és fognia, a többiek a boss körül állnak a healerek kivételével és dps-elik a boss-t és az addokat. Ha a boss 30+ kerül mindenki szaladjon be a boss mellé és indulhat a masszív dps, ultik és heal. Nagyon fontos, hogy a boss kisebb mása hamar meghaljon, mert komoly károkat tud okozni.

A boss-t körbe kell állni, staminások közül max 3 álljon a boss körül egymástól távol. Tank a pálya szélén kezeli a baltákat. Ha jön a Attronach gyorsan megölitek, 25% alatt rage-el, onnan hamar haljon, mert nagyot sebez. Ha jön a mini mage, megölitek minél hamarabb. Egyébként egy helyben áll mindenki, max akkor mozogtok, ha a földön lévő aoe útban van. Az utolsó fázisnál már csak szét kell dps-elni, ultik, minden durranjon.

Alap tulajdonságai:

  1. Chain lightning: A boss mellett nem állhat max 3 játékos különben meghal mindenki a chain sebzésétől. Minél többet állnak körülötte, annál nagyobb a sebzés.
  2. Daedric Corruption mines: kerüljétek el
  3. Summon Conjured Axes: le kell tankolni, akkor a raid-et nem piszkálja, ha mégis, akkor block-olni kell
  4. Summon Conjured Reflection: 50% hp körül jönnek le, gyorsan le kell ölni őket
  5. Arcane Vortex: 30% körüli masszív aoe sebzés

 

Videó:

 


 

Hel Ra Citadel

Pre – Ra Kotu:

Egy kiadós lovaglás után eléritek a hidat, csoportosan érdemes átkelni, mivel a túloldalt egy adag mob csoport vár likvidálásra.

A mobok hullámokban születnek és Ra Kotu felé sétálnak, fel a lépcsőn, az ajtó irányába. Jobb, ha levágtok minél többet, mivel a fal mellett gyűlnek össze egy szép nagy kupacba. Tank húzza be az összeset, aztán a lépcső alatt le lehet vágni az összeset.

A fal mellett álló Flame-Shapers-ek tartoznak a második hullámhoz. Ha emelik a zászlót, szakítsátok bele őket. Le kell vágni őket.

A kapu kinyílik és Ra Kotu halad be, és mögötte 3 add. A kapuval szemben áll a tank, aki magára húzza a boss-t, a többiek a másik ajtó mellett állnak és magukra húzva a 3 add-ot, leölik őket. Ez után indulhat a boss fight.

1. boss Ra Kotu:
A tank a kapuval szemben magán tartja a boss-t, a többiek dps-elik. Mikor a kezeit felemeli, akkor blockolni kell, mert kardokat dob körbe. Egyébként csak a forgószelekből kell kidodge-olni. Félkörben kell állni, egymástól pár méterre, így nem húzzátok egymásra a forgószeleket. 35% alatt kicsit durvul, mivel egyre több forgószél lesz lent a földön, de odafigyeléssel le fog menni. Ezen kívül van egy körbepörgése, ami nagyon nagyot sebez, abban max a tank állhat, ha bírja, mindenki más meg fog halni. Ezt a pörgést 30%-nál kezdi el. 
Alternatív megoldásként javaslom a főkapuval szemben lévő fa mellett található sziklát, amire a tank és az offtank kivételével ugorjon fel mindenki. A forgószelek elakadnak a sziklában.

Alap tulajdonságai:

  1. 3 adds: 2 War Priest + Destroyer
  2. Forgószél: sebez akit elér
  3. 6 Sword Attack: masszív aoe sebzés, érdemes eltávoldni
  4. Forgó támadás: 35% alatt, tankon kívül kerüljétek el

Group Split:
Ra Kotu megölése után két hat fős csoportra kell osztani a csapatot. Az egyik csapatba legyen 1 tank,  healer, 4 dps, a másik csapatban 1 offtank, 1 healer, 4 dps. A bal oldali ajtón egyszerre bemegy a parti, akkor a jobb oldali ajtó kinyílik.

Left Group:
A bal oldali csoport megy be elsőnek, ahol pár add addig jön, ameddig a másik csoport meg nem húzza a kart.

A kar meghúzása után a következő teremben két 2 Gargoyle-t kell semlegesíteni, hogy eljussatok a következő területre. Az AOE-ba ne álljatok bele, szemből is támadnak, könnyen kerülhető.

A következő nyitott területen meg kell küzdeni néhány hullám trash mobbal. A destroyer-t fognia kell a tanknak, a Flame-Shaper-eket bele kell szakítani a skilljébe.

Right Group:
A jobb csoportnak várnia kell addig, ameddig a bal csoport be nem megy az ajtón. Miután ez megtörtént, a jobb oldali ajtón kijön pár mob, akiket le kell vágni.

Ha levágtátok a csoportot, fel kell menni a lépcsőn, eltakarítani az ott toporgó mobokat, találtok majd két kart, amit használni kell. Az első megállítja az olaj ömlését a bal csoportra.

A másik kar a híd túloldalán található.

Megnyomjátok a második kart, aztán levágjátok a Gargoyle-okat és a Katapultokat, amely nagy segítség lesz a bal oldali csoportnak.

2. boss Yokeda Rok’dun (Left Group):
A bal oldali csoportnak kell szembenéznie ezzel a bossal, amelyhez sok aoe dps szükséges. A taktika nem túl bonyolult. A tank összeszedi a kutyákat és a boss-hoz húzza őket. A dps-ek meg aoe-kat leteszik a kupacra, majd single dps a bossba. Ezt kell ismételni. 30% körül már sok kutya lesz, kb 5-6. Innen már nagyon sok aoe dps és aoe ulti kell, hogy túléljétek.

Alap tulajdonságai:

  1. Addok: 2 őrkutya, amelyeket figyelmen kívül kell hagyni, mivel ha meghalnak újraszületnek, hátuk mögé ne álljatok, mert nagyot rúgnak
  2. AOE körök: ki kell kerülni, főleg mivel több irányba is kiterjednek

3. boss Yokeda Kai (Right Group):
Ez a boss egy kicsit erősebb, mint a jobb csoporté, gyors reakció és megszakítás szükséges. Az off-tank vigyázzon kettőre, a healer crushing shock-al, egy dps bash-el tudja a másik kettő tűzdobálását szakítani. Nem kell ölni mindet, elég megtalálni melyik a boss (amelyikre nem 10x sebzés van). Ezen kívül vigyázni kell a meteorjára, kerülgessétek.

Alap tulajdonságai:

  1. Tűz támadás, amely olyan, mint a Flame-Shaper-eké, bele lehet szakítani
  2. 4 add-á osztódik: Mindre kell egy dps és bele lehet a tűz támadásba szakítani őket
  3. Meteor: dodge

 

Pre-Warrior & Warhorn:
Miután mindkét csoport megölte a saját boss-át, a Warrior felé vezető úton ismét egyesül a csapat. Itt található egy kürt, amit ha használtok, rátok ront egy adag mob, akiket ki kell végezni. A sztoriért egy achievement jár. A kürt megfújása nélkül a mobok nem mozdulnak, a helyükön kell levágni őket, így egyszerűbb, ha nem kell az acsi.

4. főboss The Warrior:
A Mage főbossal összehasonlítva könnyebb, ha mindenki ügyesen el tudja kerülni az aoe köröket. Van egy pajzs dobása, ami egy pár méteres frontális aoe, amiből simán ki lehet tipegni. Van egy ugrása, amelyből dodge, ha az aoe közepében maradtok a dupla körben, az instant halál. Addok, elsőnek a kardosat kell levágni, a tüzeseket bele lehet szakítani a tűzdobálásba. Véletlenszerűen kaphatsz Fehér tüzet, távolodj el a társaidtól és blokkolj, ameddig fel nem robban. Semmi extra. Ez megy 35%-ig. Ekkor kezdjen el a parti középre helyezkedni, a tank is húzza oda a boss-t. A boss felemeli a kardját és nyom egy nagy aoe-t, ekkor blokkolni kell, majd berohanni középre. A boss háta mögé áll mindenki, kivéve a tank. Ha jön a fehér eső, akkor nightblade Veil of Blades ulti mehet a földre, meg pár másik support skill. A healereknek meg kell ezt oldaniuk. Az eső után oda kell figyelni, mivel fordulni fog a boss, mindenképp a háta mögé kell helyezkedni és blokkolni. Dps haláláig, ha újra jön a fehér eső, akkor megint Veil és support skillek és masszív heal. 
35% alatt az addokkal már nem kell foglalkozni.

HARD MODE:
A főboss terem bejárata előtt lévő szobrokat kell összetörni, ilyenkor a a hard mode aktiválódik. Itt teljesen más taktika kell és baromi nehéz. Nagyon jó csapat kell, nagyon jó felszereléssel. A leírás után találtok egy videót, amit mi csináltunk az ExH-val, abból kb látni, hogyan kell helyezkedni (1-3. stack pont).
A lényeg az, hogy a csapatnak, a Gargoyle-ok mellett kell állnia, a tank kivételével egy kupacban. A tanknak is úgy kell állnia, hogy ha a boss őt választja, akkor is a szobrok és a csapat irányába dobja a pajzsát. A boss a pajzs eldobásával szét tudja törni a kőszobrokat, amelyek életre kelhetnek és fognak is. A kupacolás azért kell, mert a boss véletlenszerűen választ célpontot, így ha mindenki a szobrok mellett áll, akkor biztosan összetör párat. A videóból látjátok az első négy helyezkedési pontot, a RAGE szakaszt, és az utolsó szakasz fehér eső részét. (A videó nem oktatóvideónak készült, azóta jobban  is megy már.) A neten vannak oktató videók, de azok csak pro csapatoknak való, jól néz ki, de az egy más szint. Ha a hosszú terem bal oldalán összetörtek a szobrok, akkor jön a jobb oldal. A 2. stack ponton már jönni fog pár add, akiket egy off tank húzzon be a kupacba és aoe. Senki ne mozduljon, akit az add elüt, stack vissza. ÓVATOSAN A BOSS HP-JÁVAL, a 3. stack pontig nem mehet 90% alá, mert akkor elmegy feléleszteni egy Gargoyle-t, ez nem hiányzik senkinek. 3. stack pont, ekkor már elvileg nem is ütitek a boss-t, mivel 90% alá nem ajánlott. Addig ácsorogtok ott, ameddig a szobrokat le nem üti a boss, ha megvan, jön a 4. stack pont. Itt megint be fog csatlakozni pár add, lehet egy Gargoyle is, amelyet hamar meg kell ölni, elmozdulni nem szabad, Negate, Veil és masszív heal-el megoldható, hogy a Gargoyle ne okozzon gondot. Közben figyeljetek a boss-ra is, mert ha eldobta a pajzsot, jön a terem 5. stack pontja, az utolsó kettő Gargoyle egy vonalban. Itt már lesz egy kis káosz, mert az addok és talán egy újabb Gargoyle is mesterkedik majd valamiben. A lényeg, hogy bármi van, egy kupacban legyetek, a boss dobásáig az 5. stack ponton. Ha még él a csapat fele, akkor élesszetek és stack a megmaradt egy-egy szobor Gargoyle mellett, ha túl sok a halott, pl a fél csapat, akkor reset, ne pazaroljátok az élesztést, mert nem fog menni, szaladjatok ki és mehet elölről. 
Ha megvannak a Gargoyle-ok, nincs több belőlük, akkor az első nehézségen túl vagytok, itt lesz pár perc nyugi, amikor lehet tölteni az ultikat és a manát, staminát. A pihenőszakaszban csak egy-két add jön, a boss dobálja a pajzsát, kővé dermeszt, meg ugrál, kezelhető lazán. 
Utolsó előtti szakasz: Nálunk a boss olyan 70% körül szokott jófejségből RAGE-be kapcsolni és behívja az összes fennmaradó szobrot, amely olyan 10 add és a boss-t jelenti. Ha megmozdulnak a szobrok, a csapat stackeljen egy tetszőleges ponton, a tank pedig legyen külön a boss-al, de heal távolságban a csapattól. A stack-es csapatnak Barrier, Viel, Nova, Negate, Ring of Prez, minden értelmes support skill-t azonnal toljatok el. Kb 30 mp-t kell túlélni, addig a legmasszívabb aoe dps és aoe heal szükséges és folyamatos block. A tank lehetőség szerint a kupacnál próbálja kifelé fordítani a boss-t, hogy ne a csapatot zúzza. Ha lement az addok nagy része, akkor valaki élessze az elesett bajtársakat, és ha van középen kővé dermedt játékos, akkor hagyjatok nekik teret, hogy ki tudjanak jönni.
> Tipp: 3-4 barrier ultival viszonylag simán lemennek az addok
Utolsó szakasz: Ha túléltétek a RAGE-et, akkor megint lesz egy töltési szakasz, de csak a boss 34%-ig kb. Töltsétek fel az ultikat, Viel, Negate, Nova. Ha a boss elérte a százalékot be fog menni középre, ilyenkor már figyelni kell, ha felemeli a kezét, akkor beszaladtok a boss mögé és Viel+Negate-ben állva, masszív heal-el túlélitek a fehér esőt. Ha valaki szobor lesz, nem tör ki, nem szalad senki szanaszét, majd a boss az ütésével kicsapja a szobor alakból, ha nem akkor a játékos vár, ameddig kell. Éleszteni szabad, de okosan, óvatosan és ha jön a fehér eső, akkor hagyd ott addig. Ezután nem rohantok szanaszét, hanem mindig a boss mögé álltok, ha fordul rátok, akkor dodge bekerülsz mögé. Ezután megint lesz egy eső, amit az elsőhöz hasonlóan csináltok.Ez után megint figyelitek, hogy merre mozdul és mögé álltok ha kell. Ez fog ismétlődni a haláláig.
Sok sikert mindenkinek, jó mulatság!
> A boss RAGE módjának elkerülésére (összes add egyszerre lehozása) egyetlen megoldás van, ha a boss-t 50% alá dps-elitek ameddig az összes Gargoyle fel nem kel, vagy le nem ölitek.

Tipp:
> Tanknak: a lényeg, hogy minél több szobrot ledobáljon a boss, ezért a tank és csapat is úgy álljon, hogy a boss vonalban ledobja a két szobrot.
> Legyen egy kijelölt élesztős ember, aki éleszt, ha valaki elzuhan a stack pontoknál. Ha már 3-nál több halott van, vagy kő lett, akkor lehet jelezni a többieknek. Mindenki más a stackben áll, ahol kell.
> Add-ok miatt nem rohan szét senki, DK off tank, húzza be őket a stack-hez. Ha menni kell a következő stack pont felé, akkor otthagyjátok őket és majd behúzzátok őket a következő ponthoz. A stack a legfontosabb.
> RAGE szakaszhoz legyen legalább 3-4 embernek Barrier ultija beállítva és beosztva sorrend
> RAGE-nél ha megvan az addok nagy része, akkor valaki gyorsan szedje fel a hullákat (DPS kari), fontosabb, mint lenyomni a maradék 2-3-at. 
> Stackben ha jön a Gargoyle és üti a földet, az nagyon kemény, Negate és Viel-ben is, a support healing springesek segítsenek be a healereknek. 
> FONTOS: Ha valaki kő, akkor nem tör ki, elsőnek jelzi, hogy kő és a többiek eltávolodnak (stack alatt nem, ilyenkor várni kell a kő játékosnak), figyeljetek oda erre, nincs idő másodperceket vesztegetni arra, hogy mindenki eltávolodjon. RAGE alatt és után senki sem tör ki, csak ha lementek az addok és a csapat el tud távolodni. Az utolsó szakasznál sincs kitörés, ha a boss kiüt a kőből az jó, ha nem, akkor szívás.

 

 

Alap tulajdonságai:

  1. Frontális támadás és ugrás: ki kell ugrani, vagy blokkolni
  2. Addok: Destroyer és Flame-Shaper, akiket bele kell szakítani a skilljébe
  3. Robbanás: 35%-nál egy robbanást csinál, amely eltávolítja az addokat is
  4. Frontális támadás: 35% alatt egy halálos frontális támadással rendelkezik, amelyet akkor készít elő, ha a kardja a levegőben van

Videó:

 


Sanctum Ophidia

Azok, akik eljutnak idáig, már nem kezdő játékosok. AA-val és HelRa-val táplálkoznak, olykor már kicsit bele is alszanak, ha az előző trialokat futják. Nos Sanctumban nem fognak unatkozni. De lássuk, miről is van szó.

1.Boss: Mantikora

A dungeon legnehezebb főnöke. A legkönnyebb és legbiztonságosabb taktika a következő. Kell két tank, 2-3 healer, a többiek dps. A Mantikorával szemben állva egy kört kell kialakítani, pár méter távolságra egymástól, hogy ha valakire rányomja az ugráltatós skilljét, akkor a többiekre ne menjen rá. Természetesen a healerek úgy álljanak be, hogy az egész csapat le legyen fedve. A Mantikorával szemben legyen a tank, kicsivel mögöttük az a 4 ember, aki majd a sziklától stackelve kapják a tüskés aoe-t (ide kell egy healer). Az alsó világba lekerülőkre jelöljétek ki az embereket. Kell a 2. tank, aki ha elég jó, nem kell mellé healer, csak 2 dps és egy dps/support. Ha kell healer, akkor a 3. healer és két dps fog lemenni.

Fázisok:
A boss ugráltatós skillje, amiből minden hátra dodge-ol egyet az a két játékos, aki megkapja. Elég az elsőből dodge-olni, a másik kettőből simán ki lehet hátrálni. FONTOS, hogy mindenki hátra húzza az aoe-t, így a többieket nem éri el.

Második, a nagy AOE kör. Ilyenkor mindenki blokkol, ennyi a sztori, a healerek meg gyógyítanak.

Lándzsás aoe, amelyből védekezve kell kisétálni, különben az aoe-ban fogsz meghalni, mert stunnol is.

Alsó világ, a kijelölt emberek mennek le, ha mégsem, akkor pótolni kell a kieső embert. Aki leesett, jelzi, hogy healer lent, tank lent, dps lent. Így ha kell még valaki, lehet pótolni gyorsan. A sötét kör a földön, amibe ugrani kell, hamar bezárul, pár másodpercetek van beleugrani. Ha elhal a parti, akkor wipe van. A legjobb dps-ek menjenek le, hogy gyorsan lemenjen, mivel addig a többiek a zöld aoe-ból gyalogolgatnak. A kettő összefügg.

A boss menete:
A boss kezd egy ugráltatással, majd megint egy ugráltatás, jön a nagy aoe, aztán az alsó világ megnyílik egy véletlenszerű helyen. Ide gyorsan lemennek a kijelölt emberek, majd a tank mögött a szikla környékén már stackben állnak a lándzsás aoe-ból kimászkáló 4 ember. Ők ha megkapták az aoe-t, akkor blokkolva kisétálnak oldalra a középső szikla mögé, majd jön egy nagy aoe, majd egy újabb séta, ha lent jó a csapat lent kb vége is a folyamatnak, ha nem, akkor addig megy ez a folyamat, ameddig a lentiek nem végeztek. Természetesen közben dps-etilek a boss-t. Közben a maradék 4 ember a boss körül, a tank fogja a boss-t, a healer életben tartja, a dps-ek ölik a boss-t.
Ha végzett a lenti csapat, akkor mindenki a boss köré rohan, és barrier, nova, egyéb ultikban állva kibírják a nagy aoe-t. A nagy aoe után lehet éleszteni, és visszaállni a kezdő pozíciókra. Innen indul minden elölről. Ha jó a dps, akkor a 2. körre már nincs szükség, csak le kell dps-elni a boss-t, ha még sok a hp-ja, akkor mehet a 2. kör, aztán ha a lentiek felértek max dps.

A videó nem a fenti taktikát követi:

 

2.Boss: Stonebreaker

A Stonebreaker előtt a híd lábánál vigyázzatok, ha kapkodás van lehet wipe-olni rendesen. A nagy szörnyeket a tankok osszák el maguk között és vegyék magukra, húzzák el picit a csapattól. A többi mobot húzzátok be középre és max aoe. Aki kap villám aoe kört magára, álljon ki a csapatból.
A hídon található mobokat ugyanígy kell kezelni. A csapat a híd bal oldalán legyen egy stackben, a tankok külön magukra veszik a nagy mobokat, a többeik behúzzák a stackbe a többit és aoe. A villámosak kiszaladnak a csapatból.

A boss nem egy atomfizika. A tank magára veszi és terem kijáratnál tartja maga felé fordítva. Ha a boss kifordul és ilyen két köves csóvát láttok, azt kerüljétek ki. A többiek a lépcső tetején állnak és távolról lövik a boss-t. Ha megjelenik a három add, egybe kell húzni őket és max aoe. Villámosak kiállnak stackből. Ha meghaltak, megint boss. Ennyi.

 

A videó nem a fenti taktikát követi:


3.Boss: Ozara

Idáig el kell jutni, amihez pár kart meg kell húzni, hogy az ajtók nyíljanak. A Stonebreaker után, a bal oldali ajtót nyissátok, berohantok és aoe. A sztori ugyanaz mint a többi ilyen mobnál. A tank ne engedje el a nagy szörnyeket és senki ne menjen a tank és a mob közelébe, mert méreg aoe-t kaptok, amit egymásra rá tudtok húzni. Ilyenkor álljatok szét és heal, ameddig el nem múlik. Ha meghaltak a mobok, a tankon még pár másodpercig rajta van a mérgezés, amit el lehet kapni, várjátok ki amíg elmúlik. Ha kitakarítottátok a termet, akkor a két terem végén lévő kart egyszerre meghúzzátok és nyílik az ajtó. Ismét mobok várnak titkeket, majd a következő pár teremben is. A lényeg mindig az, hogy a tankok magukra vegyék a nagy szörnyeket, a csapat meg aoe-zzon.

Itt nincs nagy taktika, a terembe jutva a bal oldali oszlophoz kell behúzni a boss-t, hogy a távoli mobok ne zavarjanak, és stack-ben single dps-el le kell túrni. Lesz, akit le fog kötözni a földre, ilyenkor ki kell várni, mire elenged.

A videó nem a fenti taktikát követi:

 

Főboss: The Serpent

A Mantikora után a legnehezebb boss. De ha megvan a boss mechanikája, akkor ez sem egy atomfizika.

Fázisok:

Mérgezős aoe: Ilyenkor stackben, nova, veil és heal

Manabomb: Kiválasztott emberek kapják, kékek világít a tested, kb 10mp-d van levinni a manádat közel nullára, különben instant halál, érdemes kihátrálni a stackből, illetve a csapatnak jelezni, ha látjátok valakin

Két kijelölt ember foglalkozik az addokkal és azzal, hogy azok a megfelelő helyen haljanak meg.

Mantikora: Ha megjelenik, a 2. tank vegye fel és öljétek meg minél hamarabb.

Buborék: A körplatform körül rózsaszín buborékok jelennek meg, egyet vegyetek fel, akinek nincs, meghal

A Boss menete:
A tank megy előre, felveszi a boss-t és hátra fordítja. A többiek MINDIG a boss mögött vannak stackben. Ha jön a mérgezős aoe (szürkészöld a képernyő), akkor az ultikat ledobva túlélitek. Egy nagyon kicsit álljatok lazán, hogy lássátok kin van a manabomb, aki megkapta, a csapat mögé megy és elfogyasztja a manáját. A kijelölt emberek foglalkoznak a kis addokkal és leölik őket ott, ahol kell. A 2. mérgezős aoe után jön Mantikora, amit felvesz a 2. tank és a csapat még mindig a boss mögött ledps-el. Ha jön a buborék fázis, kirohan mindenki felszedni EGY buborékot és visszaáll a boss mögé. Akinek nem jut, próbáljon a csapathoz közel meghalni, hogy a mérgezős fázis után egyszerű legyen kelteni. TANKNAK MINDIG MARADJON BUBORÉK. Akit kiránt a csapatból az inda, az dupla dodge-al visszajut a csapatba. Ennyi a sztori, ez ismétlődik a boss haláláig.

Tipp:
> A tank és a healerek a legfontosabbak. A healerek vegyenek fel olyan kosztümöt, ami felismerhetővé teszi őket, pl csontvázkosztüm. Elsőnek a tankot, másodjára a healert kell kelteni. 
> Ha elhúz az inda, vagy közlekedsz, soha ne a boss előtt, ott csak a tank áll, neked instant halál
> Az ultik sorrendjét természetesen kiosztottátok már a boss előtt


 



Megosztás

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.