A ShoddyCast, a TES közösség egyik legnépszerűbb nemzetközi rajongói weboldala a TF és az TES OTR mellett. Szerkesztői tetemes mennyiségű cikkel segítették már eddig is az egyszeri, a The Elder Scrolls Online híreire kíváncsi érdeklődőket. A hetente jelentkező, és az ESO eseményeit összefoglaló népszerű egy órás „ESO Weekly” című podcastjuk felvételére ezúttal meghívták Nick Konkle-t is, az ESO egyik vezető fejlesztőjét.

Mivel az ESO készítői híresek arról, hogy bárhol, bármikor, bárkinek a rendelkezésére állnak (ha idejük engedi), így Nick Konkle is elfogadta a meghívást, és telefonon keresztül bekapcsolódott a heti összefoglalóba. Amiből aztán egy igazán érdekes interjú kerekedett.

Említésre került a harc „súlytalanságát” érintő kritika, tisztába lett téve a Guild Store publikus részének a kérdése, szóba kerültek a Daedra Ereklyék, a használható Hátasok típusai/fajtái, illetve kiderült, mi a helyzet a Duellel és az Oblivionban látott Arénás küzdelmekkel. És, akkor még a Vérdíjakról és a Justice rendszerről nem is beszéltünk.

Az lapozás után található összefoglaló információi változhatnak még a megjelenésig, Nick Konkle csak a jelenlegi állapotokat ismertette, semmi sincs kőbe vésve.

 

Megosztás

Bővebben...

Így néz ki a karaktergenerálás az ESO-ban:

Megosztás

Nem történt mostanság túl sok érdekesség a The Elder Scrolls Online háza táján. A fejlesztők becsülettel végigjárták a nyár utolsó rendezvényeit, megfordultak többek között Londonban az Eurogamer Expón és Utrechtben a First Look 2013-on (lásd ide vonatkozó galériánk a Facebook oldalunkon), de sok újat nem mondtak az ott készült interjúk során. A rendezvényeken a játékot kipróbálók sem tudtak sok újdonsággal szolgálni - azt a 20-30 perces Ebonheart kezdőterületet szinte becsukott szemmel végigjátssza már mindenki. Közben zajlik amcsiknál a belső zárt PVP teszt, ezzel kapcsolatban ígértek nekünk egy beszámolót, bízunk benne, hogy hamarosan megérkezik. Szintén közeleg az európai béta is, már csak hetek (hónapok?) kérdése.

Ami viszont a "sötét oldalt" illeti... Természetesen, nem hivatalosan folyamatosan érkeztek az érdekességek az elmúlt hetekben is. Rengeteg anyag látott napvilágot Cyrodilról, látványos képek, térképek illetve egy kínai nyelvű pvp videó is megmutatta, hogy is áll jelenleg a PvP az ESO-ban. Ezek és/vagy linkjei a Facebook oldalunkon megtalálhatóak és megtekinthetőek (amíg nem törlik őket), a legfrissebb kiszivárgott anyagokkal együtt, de ide  a TES HQ-ra továbbra sem kerülnek fel, amíg az NDA érvényben van. Akit érdekelnek tehát a nem hivatalos anyagok, az kövessen minket Facebookon, akkor tuti nem marad le semmiről sem.

Na de, ami a friss és hivatalos anyagokat érinti. Érkezett ma egy újabb kérdezz-felelek, amelybe ismét ömlesztve kerültek bele a jobbnál jobb kérdések. Volt szó páncélokról, fegyverekről, ezek sokszínűségéről, feltámasztásról, idézésről és annak életképességéről, Veteran Pontokról és Veteran Rangokról, és mi ki tudja miről. Ezek összefoglalója a lapozás után olvasható.

Megosztás

Bővebben...

Aki követi a Facebook oldalunk híreit, az tudja, hogy az elmúlt napokban felpörögtek kissé az események a The Elder Scrolls Online háza táján. (Ezek nagy része persze nem, vagy csak félig hivatalos). A múlt hétvégén lezajlott az első zárt, meghívásos PVP teszt, amelyre főleg azokat hívták meg, akik már korábban is teszteltek a játékban. A vélemények egyelőre vegyesek: elsőre nem volt rossz, de közel sem tökéletes. Abban egyetért mindenki, hogy van még mit javítani a PVP-n a következő fél évben.

Aztán kikerült rengeteg kép a friss béta kliensből, amelyek linkjeit mindenki elérheti az FB oldal posztjai között (illetve a megfelelő fénykép albumban). Ide, a TES HQ cikkei és hírei közé nem kerülnek fel addig, amíg tart az NDA (titoktartási szerződés) -  amelyet bár mi nem írtunk még alá, de úgy döntöttünk a szerkesztőkkel közösen, hogy ellentétben más oldalakkal, a kiszivárgott anyagokat egyelőre nem közöljük le, csak Facebookon osztjuk meg azzal, aki érdekel. A friss anyagokért érdemes lájkolni az oldalt, mert a legtöbb anyag csak ideig-óráig érhető el.

Ami a hivatalos dolgokat illeti, érkezett egy újabb kérdezz-felelek, ezúttal a mitológiai háttér volt terítéken. Következzen ennek összefoglalója, némi kiegészítéssel itt-ott.

Megosztás

Bővebben...

Túl vagyunk a PAX Prime 2013 rendezvényen, majd utána a pénteki stress teszteken. Utóbbi a The Elder Scrolls Online esetében jól sikerült, a három és fél órás esemény sok jó tapasztalatot nyújtott a fejlesztőknek. Ami a másik tesztet, a Román-Magyar másfél órás eseményt illeti, hát, az is nyújtott tapasztalatot, az hétszentség... láttuk mi történt... (vagy, mi nem történt). Ami még említésre méltó, hogy az ESO stress tesztje kapcsán újabb videók szivárogtak ki a netre. (Aki követi a Facebook oldalunkat, az már találkozott az általában pár óráig elérhető linkekkel - ide nem kerülnek ki amíg érvényben van az NDA.)

De az élet nem áll meg. Az új héttel új cikk is érkezett, egy újabb "Kérdezz-felelek vegyes felvágott", szám szerint a hetedik. A kérdések nagy része a PVP-t érinti, Erődök foglalását, Császárrá koronázást, Szövetségek igazságos eloszlását, stb., de szó esett a Dwemerekről, a Shadowscales csoportról és a Magelight képességről is. Összefoglaló a lapozás után.

 

Megosztás

Bővebben...

A The Elder Scrolls Off The Record, az egyik leghíresebb és talán a legmegbízhatóbb információkkal rendelkező TES közösségi portál. A heti összefoglaló podcastjuk felvételére a szerkesztőség meghívta a The Elder Scrolls Online kreatív igazgatóját, Paul Saget, aki - mint oly’ sokszor már az elmúlt időszakban -, természetesen igent mondott. Paul közel háromnegyed órán keresztül válaszolgatott a portál szerkesztői által feltett, illetve a kommentekben érkező kérdésekre.

Volt szó a Veteran Point rendszerről (mint új, maximális szint után elérhető, egyelőre fejlesztés alatt álló rendszerről), tisztába lett téve a mikrotranzakció/ingame store kérdése (amit szinte az összes portál, blog, újság félreértett – röviden: NEM LESZ ITEM SHOP/MIKROTRANZAKCIÓ), említésre került a szakma és annak fejlesztésének fontossága (crafting). Továbbá előkerült a vámpírok és vérfarkasok, illetve kalandorokat, felfedezőket soraikban tudó Undaunted Céh kérdése is. És végül, de nem utolsó sorban a solo és group dungeonok jellemzői mellett kiderült az is, hogy mi alapján lett meghatározva a Szövetségenkénti 120-150 órás játékidő.

Ahogy Facebook oldalunkon ígértük, következzen a beszélgetés rövid összefoglalója a teljesség igénye nélkül.

 

Megosztás

Bővebben...

A ZAM stábjának sikerült leülnie Matt Firorral, a The Elder Scrolls Online vezető fejlesztőjével egy kis beszélgetésre. Szóba került szinte minden, a tervezés fázisaitól, a béta jelenlegi állapotán át a fizetési modellig. Ebből az interjúból szemezgettünk a teljesség igénye nélkül azokra a kérdésekre és válaszokra fókuszálva, amelyekről eddig nem, vagy csak kevés szó esett. Matt Firor gondolatai az ugrás után.

„A havidíjas megoldás egy ígéret a részünkről, garantáljuk a játékosoknak a 4-6 hetente érkező új tartalmat”

Megosztás

Bővebben...

Új „versenyt” hirdettek a The Elder Scrolls Online fejlesztői: készítsünk saját emote-t (érzelmeket és hangulatot kifejező mozdulatsort)! A pályamunkák közül a legjobb, legötletesebb készítője kap egy szekérnyi jóságot, és természetesen az általa kitalált emote is bekerül a játékba. (Sajnos mi magyarok nem tudunk részt venni a buliban, ha csak nem kérünk meg tőlünk nyugatabbra élő valakit az ismerőseink közül.)

Ami miatt mégis érdekes ez a felhívás, az a jelenleg már a játékban található emote-k tekintélyes listája (140+ db). Azon belül is a /sitchair (székre ülés). Annak idején arról szóltak a fejlesztői nyilatkozatok, hogy ellentétben a Skyrimmel, nem lehet majd beleülni a székekbe. Lehet, hogy sikerült megoldani? Szerepjátékosabb emberek számára ez mindenképpen jó hír lenne, bár a többi mmo játékos is előszeretettel ül le egy fogadóban egy szabad székre, hosszabb AFK-t megelőzően. A következő béta során megpróbáljuk letesztelni, leteszteltetni.

Mi a következő mozdulatokat szeretnénk összegyúrni valahogy: :)

/say "Where is my beta key"
/angry
/shakefist
/point
/you

Csak érdekességként, versenyen kívül: ha lehetne, ki milyen animációt látna szívesen a játékban?
Válaszokat a Facebook oldalunk ide kapcsolódó posztjába várjuk.

Lapozás után a teljes emote lista, amely jelenleg már elérhető az ESO-ban:

Megosztás

Bővebben...

Tales of Tribute
ÚTMUTATÓ (ÚJ)
(készítette @Mahhdy)


Tales of Tribute
LEÍRÁS (ÚJ)
(készítette @drobova)

 

 


(magyar nyelvű The Elder Scrolls Online
leírások, ismertetők)

Cikkek archívum

Powered by mod LCA

Hírek és aktualitások a Facebookon

 

 

 

 


Az oldalon található cikkek, ismertetők © The Elder Scrolls HQ | www.elderscrolls.hu © gumininja HQ 2003 - 2022.
The Elder Scrolls Online © 2013 ZeniMax Media Inc | The Elder Scrolls(TM) © Bethesda Softworks LLC, a ZeniMax Media company.